Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 23. hétfő, az őszi ülésszak 28. napja - A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - LABORCZI GÉZA (SZDSZ)
2199 Lévén, hogy nem vagyok sem jogász, sem a szociológiában járatos, hanem teológus vagyok, így hát e lvben ebből a szemszögből hadd közelítsem meg különösen is ezt a kérdést. Mindenekelőtt azt hiszem, hogy az általános vitából leszűrhető az a tapasztalat, hogy olyan feszültségek húzódnak meg itt, ennek a kérdésnek a tárgyalása kapcsán, amellyel minden bec sületesen gondolkozó embernek szembe kell néznie, tehát akár hívő emberként, akár etikusan élni akaró emberként, akár törvényhozóként, ezekkel a kérdésekkel szembesülünk. Általánosságban ez azt jelenti, hogy feszültség van aközött, amiben élünk, és aközött , amit szeretnénk elérni. Nemcsak egyszerűen ennek a törvényjavaslatnak a megvitatása kapcsán, hanem majdnem minden törvényjavaslatnál ezzel a feszültséggel számolnunk kell. Számolnunk kell továbbá úgy hiszem, egy olyan feszültséggel ennek a törvényjavasla tnak a megvitatása kapcsán, amelyik arról szól, hogy látnunk kell, hogy az a világ, anélkül, hogy ezt át akarnánk utalni akár még vallásos alapon is a gonosz birodalmába, látnunk kell, hogy ez a világ magában hordozza, és benne mi magunk is a tévedhetőség lehetőségét. (20.40) Elhibázott lehet minden jó szándék ellenére a legnemesebb szándékkal kimondott emberi szó is és a legnemesebb tett is. És magában hordozza a meghibásodás lehetőségét a családi élet, a szexualitá s, a szeretet, mindaz, ami ehhez az egész kérdéskörhöz kapcsolódik. Ott van tehát a feszültség, hogy ami van és amit szeretnénk elérni, és ez a feszültség hogyan oldható fel. Úgy hiszem, jól oldja és jól jelzi ezt a feszültséget a múlt század egyik nagy et ikus gondolkodója Kirkegaard, aki így fogalmazta meg ezt az örök emberi dilemmát, hogy "Nősülj meg, meg fogod bánni! Ne nősülj meg, azt is meg fogod bánni! Hagyd magad életben, megbánod! Akaszd fel magad, azt is megbánod!" Örök emberi dilemmákkal kell tehá t ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán szembenéznünk. Az is nyilvánvaló, hogy a keresztyén ember – ahogy már több képviselőtársam megfogalmazta – szintén szembe kerül egyfajta sajátos kérdéssel, dilemmával, amit a Biblia így fogalmaz meg: "A hit az a nem l átható dolgokról való meggyőződés." Éspedig itt szembe kell néznünk az élet valóságával. Hogyan is oldható fel tehát ez a feszültséghalmaz? Azt gondolom, az egyik megoldási lehetőség, ami adatik, az, hogy valaki nem vállalja a véleményét, vagy éppensé ggel elmenekül a véleményalkotás elől, struccpolitikát folytat. A másik megoldási lehetőség – amivel szintén találkozunk akár ebben a vitában vagy máskor is – , hogy megpróbáljuk kizárólagossá tenni a véleményünket, és azt mondjuk, hogy úgy oldom meg a kérd ést és a bonyolult kérdéskomplexumot, hogy nincs más út, mint amit én mondok és mindenkinek kötelessége ehhez a kérdéskörhöz igazodni. Azt gondolom, keresztyén emberként, nekünk más utat kell járni, és a teológia is más utat jelöl ki. De még így sem egy ut at jelöl ki, hiszen más egy katolikus és más egy evangélikus teológus gondolkodásmódja ebben a kérdésben. Úgy hiszem tehát, ha a feszültséget végiggondoljuk, mindenekelőtt arra kell rádöbbennünk, hogy törvényalkotóként elsősorban is nem az etikai feszültsé geket kell feloldanunk, hanem törvényalkotóként olyan törvényt kell hoznunk, amely elősegítheti az élet védelmét. Másként fogalmazok: keresztyén emberként számomra az az igény fogalmazódik meg ezzel a törvénnyel kapcsolatosan, hogy ne kényszerítsen arra, h ogy jómagam, vagy azok, akik rám bizattak, azok a lelkiismeretük ellen kényszerüljenek dönteni és a hitük ellen kényszerüljenek dönteni. Tehát ade ez a törvény olyan játékteret a hívő ember számára, hogy dönthet úgy, ha akar – mert a hite, lelkiismerete, meggyőződése ezt diktálja – , hogy vállalja a felelősséget az életért, vagy adott esetben, kényszerítő hatásra a másik oldalt. Lelkészként – ha voltak emberek, akik megtiszteltek a bizalmukkal, hogy életük eme intim részébe is betekintést engedtek – nyilván valóan minden esetben az élet mellett érveltem. Volt olyan, amikor kisgyermek életben maradt, és volt olyan, amikor nem. De azt hiszem, ezt a döntést – hogy ki hogyan dönt – mindenkinek magának kell elvállalnia a saját maga értékrendje szerint. Van aki a c saládjában, van aki a hite szerint az Úristen előtt hozza meg ezt
