Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 23. hétfő, az őszi ülésszak 28. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ)
2140 azoknak a holtágaknak a vízellátása, amelyben valóban kialakult, vagy várhatóan ki fog alakulni valamilyen ökológiai katasztrófahelyzet. El szeretném mondani, hogy a 100 millió forint most csupán az adódott probléma, a havária elke rülésére szolgál, gyors beavatkozásként, mindaddig az ideig, míg végre valószínűleg és reményeink szerint ki nem alakul egy olyan nemzetközi álláspont, amely kötelezni fogja a szlovák felet az eredeti állapot helyreállítására. Ebben a reményben, és azzal a reménnyel, hogy Európa fel fogja mérni és felméri azt a katasztrófát, amelyet a magyar területen, Szigetköz térségében az egyoldalú szlovák lépés okozott, tehát erre való tekintettel végül nemzetközi összefogással sikerül ezt megoldanunk. Én szeretném kér ni a képviselő urat, nyugtassa meg a térség képviselőit, illetve a térség polgármestereit, hogy a kormányzat óva figyel minden egyes történést ebben a térségben, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a havária, illetve a vízpótlás elmaradásából származó károkat mérsékelje. Ezen a héten ismét összeül egy bizottság, amelyik ezt vizsgálni fogja, és remélem, hogy most már kedvező hírekről tudunk majd beszámolni, mint ahogy már a talajvízszint süllyedése megállt, sőt némely helyen a vízpótlórendszer működése következtében már kiegyenlítődött. Azt szeretném még elmondani, hogy pillanatnyilag, és még hosszú időn keresztül az ivóvízbázisok nem forognak veszélyben, tehát erre vonatkozóan még nincs aggodalmat keltő esemény. Viszont a szennyvízhelyzet és az egyéb té rségi problémák kezelése nagy gondot igényel. A jelenleg folyó vízpótlás és a vízpótlási rendszerben történő szétosztás folyamatosan megtörténik, az ÖregDuna medrében elhelyezett, még eddig egyetlen keresztgát pedig biztosítja, hogy a visszaduzzasztás köv etkeztében olyan vízállás alakuljon ki a kérdéses térségben, amely alkalmas elkerülni a katasztrófahelyzetet. Köszönöm szépen. (16.00) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm Rajkai Zsolt államtitkár úr felvilágosítását. Tisztelt Országgyűlé s! Napirend előtt, rendkívüli ügyben, frakciója támogatásával felszólalásra kért lehetőséget Szalay Gábor a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Napirend előtti felszólaló: Szalay Gábor (SZDSZ) SZALAY GÁBOR (SZDSZ) Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt El nök Úr! Jelentős ünnepnek, nagy napnak ígérkezik választókörzetem, Tatabánya megyei jogú város életében november 29e: e napon kapja vissza a város címerállatát, a két és fél esztendővel ezelőtt restaurálási célból eltávolított turulmadarat, melyet a város önkormányzata által szervezett ünnepség keretében Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke fog felavatni. A turulmadár a millennium s egyben a tatabányai bányászkodás megkezdődésének évében, tehát közel száz esztendeje szállott mostani helyére: a Gerecsehegység Tatabánya fölé nyúló szirtjére – emléket állítván a bánhidai csatának, melyben Árpád vezér Szvatopluk felett aratott győzelmével megszilárdította honfoglaló őseink Kárpátmedencebeli jelenlétét. Aki valaha is járt vidékünkön, városunk környékén, ab ban bizonyára megmaradt a látvány; a város fölé emelkedő, annak mintegy védelmet nyújtó, kiterjesztett szárnyú, óriás madár, a feltehetően havasi sólyomról eredeztetett és mintázott mítikus turul látványa. Mit is jelent a turul Tatabánya város és a tatabán yai polgárok számára? Jelenti azt a szimbólumot, mely honfoglaló őseink totemállata volt, mely nevét adta annak a nemzetségnek, melyhez az Árpádok tartoztak, s mely a monda szerint Álmos anyjának, Emesének, álmában jövendölte meg, hogy dicső királyok fogna k tőle származni.