Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 17. kedd, az őszi ülésszak 27. napja - A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - DÉNES JÁNOS (független) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - CSÉPE BÉLA (KDNP)
2062 Érdekes módon, ez a tö rvényjavaslat most született meg, az október 23ai Kossuth téri események után vagy hatására, de nyilvánvaló, hogy ennek a szükségessége nem ebből eredeztethető, tehát nem azért került ide, mert ezek történtek, de időrendben valahogy mégis összefügg. Ez ad ja azt a gondolatot, hogy ennek a törvénynek az elfogadása tulajdonképpen azért is jó, hogy lehetőleg ne kerülhessen sor bizonyos felnagyításokra és eltorzításokra. Bizonyos jelvények megjelenése egyesekben azt a gondolatot sugallja például, hogy Magyarors zágon óriási a fasisztaveszély. Nagyon helyes, hogyha ezeket a jelvényeket betiltjuk, hogy erre legalább ezen az úton ne legyen mód és lehetőség. Ilyen szempontból tehát egy praktikus, taktikus politikai tartalom is van ebben a törvényjavaslatban. Ugyanakk or én magam az október 23ai Kossuth téri eseményekkel kapcsolatos hozzászólásomban már jeleztem, hogy amennyiben sor kerül a fasiszta jelvények betiltására, mindenképpen hozzá kell kapcsolni a kommunista jelvényeket is. Ez viszont érdekes gondolatokat ado tt már újságíróknak és egyes politológusoknak a tollára. Én magam olvastam egy neves politológusunk eszmefuttatását, amelyben – és úgy vélem, hogy ez ide kapcsolódik – kifejtette, hogy embertelen dolog a fasizmust és a kommunizmust együtt emlegetni, illető leg nagyjából egyenlőségjelet tenni a kettő közé. Természetes, hogy lényeges különbség van a kettő között, de alapjában véve ennek a mi országunknak a történelmében a fasizmus és a kommunizmus volt az a két szörnyű diktatúra, amely oly mély nyomot hagyott a lelkekben, és amelyeknek a rémtetteit nyögjük még ma is. Ilyen értelemben tehát mégiscsak összekapcsolódik ez a kettő a nemzet tudatában. Nyilván differenciált értékelés kell a kettő közötti különbséghez, de érdekes módon ez a neves politológus azt hozta fel, hogy a fasizmus rémtettei mögött messze elmarad a kommunizmusé, és hogy a kommunizmus – írja ő – olyan nagyságokat adott az emberiségnek, mint Anatole France és József Attila. És ezt én azért kapcsolom ide, mert amikor a kommunista jelvényeket betilt juk, nehogy valaki arra gondoljon, hogy azt a szellemiséget, amit József Attila megtestesített, mi valamiképpen háttérbe akarjuk szorítani. Semmi köze a kettőnek egymáshoz! És felhívom a figyelmet arra – azért mondom, mert olvastam a politológus írásában – , hogy maga József Attila volt az, aki egyik sorában a "fasisztakommunizmus"ról beszélt, és ezt a sorát a negyven év alatt tulajdonképpen kiirtották a József Attilakötetekből – érdekes módon. Valahogy tehát mégiscsak összekapcsolódik a fasizmus és a kom munizmus. A másik érdekes dolog ezzel kapcsolatban, amire szeretném felhívni a figyelmet: ez a politológus azt mondja, hogy tulajdonképpen a kommunizmus gyökerei a kereszténységbe nyúlnak vissza, mert az őskereszténységben is voltak bizonyos kommunisztikus elemek. Ez egy érdekes téma – erről lehet írni, vitatkozni, ezt ilyen értelemben nem is tagadom. De itt van a mi történelmünkben ez a szörnyű tény, hogy a kommunizmus megtestesített egy olyan diktatúrát, amelynek egy olyan elnyomása volt, amelyet megteste sítenek ezek a jelvények. A sarló és kalapács jelvény a magyar nép számára az elnyomást és a diktatúrát testesíti meg, nem pedig azokat az eszméket, amikből a kommunizmus kisarjadt. Lényeges különbség van tehát a kettő között. E törvényjavaslat kapcsán én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy igenis, a baloldali jelvényeket – tehát konkrétan a kommunista jelvényeket – is tilalom alá kell vonni, mert ilyen értelemben ezek amit megtestesítenek, azok valahol egy közös nevezőn vannak. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ez a betiltás most nyilván épp az erkölcsi megtisztulás jegyében szükségszerű. De úgy vélem, el fog jönni egy idő – nem most, a közeljövőben – , amikor ez esetleg valóban idejét múlja, mert egy formaság. Hogyha a lelkekben meg tud történni a rémképektő l való igazi megszabadulás, az az erkölcsi megtisztulás, amiért annyira küzdünk, akkor majd valóban nem lesz szükség ilyen betiltó rendeletekre. Tehát önmagában mint betiltást, nyilván nem üdvözöljük, de szükség van rá, és ebben a történelmi és politikai s zituációban, amelyben élünk, üdvözöljük a törvényjavaslatot. Egyes módosító javaslatokon még gondolkodunk, azokat be fogjuk terjeszteni, de mindenképpen szükségesnek tartjuk, hogy most megszabadítsuk a közéletet ezektől a jelképektől, amelyek tehát ezt
