Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 10. kedd, az őszi ülésszak 24. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - KELETI GYÖRGY (MSZP) - ELNÖK (Vörös Vince): - KELETI GYÖRGY (MSZP)
1833 Boross Péter belügyminiszter küldött." A megjelenített sajátos szótév esztés: idézik Orbán Sándor kormánykoalíciós képviselőt… (Derültség.) aki lemondásra szólított fel engem, szó szerint: "az ő szervezésében…" – mármint Boross szervezésében – "…jelentek meg elsőként fasiszta szimbólumok Magyarországon." (Hack Péter: Be kel l perelni az újságot.) Mondhatnám tovább a Narodna Obrodát… (Derültség.) …a barnaingesek grasszálását, és mindazt a derék tölténymennyiséget, amit a jóisten tudja, milyen szándékú urak – fel kell tételeznem: őket követő balekok – az ország rossz hírét kelt ve terjesztik az egész világon. Olyan képet … (Taps a kormánypártok soraiban. Közbeszólások: Úgy van!) Tudom, bizottság szerveződik. Szerveződjön. Feltételezem, óránként fog nyilatkozatot adni, feltételezem, a nemzetközi sajtónak is. Ez szolgálja az ország érdekeit. Uraim! Az Isten őrizze meg ezt az országot, hogy ez a mentalitás egyszer kormányzati erő legyen! (Nagy taps a kormánypártok soraiban. Közbeszólások: Így van!) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm belügyminiszter úr válaszát. Viszonválaszra átadom a szó t Keleti György képviselőtársunknak. KELETI GYÖRGY (MSZP) Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy valami szerepzavar van, nem az Össztűz műsorában van jelen pillanatban. (Közbeszólások: Úgy van! – Taps az ellenzék soraiban.) Azokat a cikkeket, amiket id ézett, nem én írtam, és nem értem, hogy mi az apropója ezeknek a cikkeknek a felolvasásának erre az interpellációra. (Közbeszólás jobbról: Ülj már le!) Egy kis türelmet kérnék. ELNÖK (Vörös Vince) : Csendet kérnék, képviselőtársaim! KELETI GYÖRGY (MSZP) Ál talában végig szoktam az önök beszédét is hallgatni, nem szoktam közbekiabálni. Kérem, szíveskedjenek ehhez tartani magukat. (Közbeszólás jobbról: A kezedet vedd ki a zsebedből!) Amikor az elmúlt héten, amikor Morvay úr nem válaszolt a kérdésre, illetve ké t héttel ezelőtt, azt gondoltam, hogy ezt azért nem tette, mert rend van a Belügyminisztériumban, ő nem válaszol a minisztere helyett. Amikor egy nappal később ön valóban kísérletet tett válaszolni erre, akkor azt gondoltam, hogy mivel Párizsból jött haza, még nem tudott felkészülni, de mivel azóta eltelt két hét, most rájöttem, hogy ön nem is akar válaszolni az én kérdéseimre. Nem akarom megismételni ezeket a kérdéseket, miniszter úr, illetve engedje meg, hogy néhány megjegyzést hozzáfűzzek ahhoz, amit elm ondott. Ön rendezvényekről beszél, illetve nemzeti, állami ünnepet mond. (15.20) Én állítom, hogy ezen a napon rendezvények voltak. Azt gondolom, hogy Önnek rendezvényügyben több ismerettel kellene rendelkeznie korábbi beosztásából eredően. (Derültség és t aps az ellenzék padsoraiban.) Bocsánatot kérek, nem tudom, mire gondolnak, én arra gondoltam, hogy ön felügyelte a nemzetbiztonsági ügyeket, ahol szintén. (Derültség és ellenzéki taps.) Engedje meg, hogy az Alkotmányból idézzek, amely nem érzelmi alapon ha tározza meg a fegyveres erők működését, és a részükre adható feladatokat. (Közbekiáltás: Nemzeti érzést nem érzel?) Az Alkotmány 40/A §a a fegyveres erők, a magyar honvédség és határőrség alapvető kötelességét a haza katonai védelmében szabja meg. Ez a pa ragrafus úgy folytatódik, uraim, hogy a