Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 4. szerda, az őszi ülésszak 22. napja - A magyar energiapolitikáról szóló tájékoztató és országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GYURKÓ JÁNOS, DR. (MDF) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZALAY GÁBOR, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
1700 Az energiapolitikai koncepciónak indult, de végül energiapolitikai tájékozatóként az Országgyűlés elé került anyag tehát az időközbeni háttérviták során n em kis mértékben, s mindenképpen előnyére változott. Mindez azonban távolról sem jelenti azt, hogy jelenlegi formájában egyértelmű és meggyőző lenne. Továbbra is sok, s közte néhány alapvető bizonytalansággal és hiányossággal terhelt anyag ez. Kevéssé való színű, hogy energetikai jellegű fejfájásaink a tájékoztató Országgyűlés által történő esetleges elfogadását követően elmúlhatnának, vagy akárcsak jelentős mértékben is csillapodhatnának. A magyar energiapolitika négy alapelve helyes és feltétlenül támogata ndó. Hisz ezek az alábbiak: az importdiverzifikáció, az energiatakarékosság, a környezetvédelem fokozott figyelembevétele, és végül a nyilvánosság biztosítása. A valóságban azonban a kívánatos célok és azok megvalósulásának lehetőségei között szakadék táto ng. Ezen állításomat alátámasztandó kezdenék bele annak részletezésébe, ami aggályainkat, azt hiszem, joggal alátámasztja. A magyar energiapolitika légüres térben áll, hisz anélkül készült el, hogy világos és következetes gazdaságpolitikai, vagy akár iparp olitikai koncepció rendelkezésre állna, melyeknek azután egy részeként abból világosan levezethető és konzisztens módon lennének tárgyalhatóak az országos és regionális energetikai kérdések, az ellátási igények, az ezekkel kapcsolatos trendek, stratégiai d öntési javaslatok és azok indokai. Másodszor: a magyar energiapolitika középpontjában a földgázfelhasználás rohamos növekedése áll, hisz ezt feltételezi mind a kombinált ciklusú erőműprogram, mind a földgázhálózat kiépítésének gyorsítása. Mindez akkor, ami kor egyrészt a hazai földgázkitermelés az 1980. évi 6,1 milliárd köbméterről az évezredfordulóra 4,5 milliárd köbméterre csökken, s NyugatEurópa maga is nettó gázimportőr, hisz felhasználásának 15%ában az orosz importra szorul. Így kevéssé tűnik valószín űnek, hogy a gázszolgáltató vállalatok privatizációjának azon módszere, miszerint az új tulajdonos ellátási forrást is kell, hogy biztosítson, gyakorlati eredménnyel járhatna, s valós biztonságot is jelenthetne majd. Marad tehát egyrészt az egyoldalú orosz földgázimportra utaltságunk, annak minden kockázatával együtt. Ezáltal lényegében a teljes jövőbeni energiaigénynövekményünket, sőt a gazdaságtalannak minősített széntermelés nagy részének kiváltását is arra az energiahordozóra építjük, amelynek importál ásában a legkiszolgálatatottabb helyzetben vagyunk. Harmadszor: a magyar energiapolitika olyan árrendszert kíván bevezetni, amely egyrészt teljes önfinanszírozást tesz lehetővé, azaz beruházásoknál és műszaki fejlesztéseknél felmerülő költségeket is egyará nt magában foglal, másrészt biztosítja a külföldi tőke bevonása végett az ebben a szektorban nemzetközileg kialakult átlagos profitot is, méghozzá úgy, hogy közben az a lakossági fogyasztóknál – mármint az ebből következő áremelés – ne okozzon elviselhetet len és társadalmi robbanást kiváltó feszültséget. Ezek egymásnak ellentmondó célok, s így megvalósíthatatlanok. A helyzet abszurditását csak fokozza, hogy mindezen közben a gyakorlatban az érdekeltség a fogyasztókat folyamatosan a vezetékes energiahordozók irányába tereli, hisz ezek nemcsak kényelmesebbek, de olcsóbbak is, lévén hogy ezek azok, amelyek továbbra is hatósági árkategóriába tartoznak, s ezen közben pontosan a vezetékes energiahordozó biztosítása a leginkább beruházás- és fejlesztésigényes. Negy edszer: miközben a magyar energiapolitika a földgázfelhasználást lényegében dotálja, valamint keresztfinanszírozással a lakossági árat messze a fejlett országok árszínvonala alá nyomja, hisz európai átlagban a lakossági földgáz 25 és 35 forint/köbméter köz ötti árért vásárolható, míg nálunk ez ugye 8 – 9 forint/köbméter között van, addig a szénbányászatra még az elmúlt időszak felhalmzott adósságainak nagy részét is ráterheli, és ezzel azt nagyrészt visszafordíthatatlanul felszámolja. Ezáltal, azt az energiaho rdozót, tehát a földgázt, aminek ellátásában a legkiszolgáltatottabbak vagyunk, és amelyiknek használata a legkényelmesebb, dotálja az állam, míg arra az energiahordozóra – ez a szén – , melynél teljes lehetne az ellátásbiztonságunk, a pillanatnyi
