Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 3. kedd, az őszi ülésszak 21. napja - A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - MÉCS IMRE (SZDSZ)
1540 Köszönöm szépen. Akkor elsőként megadom a szót Mécs Imrének, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Mécs Imre (SZDSZ) MÉCS IMRE (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Elöljáróban szeretném tisztázni, hogy milyen minőségben, kiknek a nevében szóla lok fel ebben a hallatlanul fontos, mindnyájunk origóját érintő, mégis nagyonnagyon keserű kérdésben. Elsősorban saját magam és feleségem, Magyar Fruzsina nevében, valamint gyermekeim élete jogán, s mindazon képviselőtársaim és magyar polgártársaim helyes lésével, akik életpártiak. Ugyanakkor tisztázó szándékkal le kell szögeznem, hogy öt képviselőtársam beterjesztett törvényjavaslata a terhességmegszakításról sem tükrözi a szabaddemokraták hivatalos álláspontját, bár úgy terjedt el, mint az SZDSZ törvényja vaslata. Mivel a törvény tárgya alapvető világnézeti és erkölcsi kérdéseket érint, képviselőcsoportunk – helyesen – úgy döntött, hogy minden tagja saját lelkiismerete szerint járhat el. (10.20) De felszólalásomra az is késztetett, hogy a lakosság több mint 25%át kitevő fiatalkorúak, a gyermekek és az ő nevelésük terhének javát viselő családok arányos érdekképviselete nem megoldott, vagyis a gyermeket nem akarók vagy csupán egy gyermeket akarók vagy vállalók, az abortuszra küldők és menők aránytalanul nagyo bb képviselethez jutnak mint a nagycsaládosok – , holott a társadalom hosszú távú érdekeit leginkább az utóbbiak szolgálják, kellő mértékű társadalmi támogatás és befolyásolás nélkül. Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a terhességmegszakítá sra vonatkozó kormányrendeletet, és kötelezte a magyar Országgyűlést, hogy ez év december 31éig törvényben rendezze a kérdést. A verdikt egy felkészületlen, erkölcsileg és felelősségvállalás tekintetében elkényelmesedett társadalmat és ugyancsak felkészül etlen, túlterhelt Parlamentet kötelez határozott döntésre olyan kérdésben, amely sehol a világon kielégítően meg nem oldott. Lehetne azt mondani, hogy az Alkotmánybíróság túlterjeszkedett hatáskörén, vagy azt eleink túl tágra szabták, de tisztelnünk kell á lláspontját, hogy az élet legalapvetőbb kérdésében: a lenni vagy nem lenni, az életre hívni vagy életben hagyni problémájában a társadalom és az egyén viszonyát a legmagasabb szinten, törvényben kell szabályozni. E törvényben keveregnek az emberi lét legfo ntosabb alapproblémái: az eredet, a keletkezés misztériuma, az emberi felelősség, felelőtlenség, gondatlan és erkölcstelen magatartások, primitív érdekek, beszűkült ítéletek halmazatában. A filozófia legalapvetőbb kérdése, hogy mik vagyunk és miképpen lett ünk. Az élővilág és az emberi nem fejlődése során a biológiai kiválasztási törvények érvényesülésével kialakult megújulásunk trendje. A férfi és a női sejtek találkozása folytán egy új lény jön létre, amely – vagy aki – hasonlít az életadókhoz, de mégis má s, önmaga, meg nem ismételhető lény: emberi lény. Ez a lény a nő testében, azzal összekötve, de attól el is különülve fejlődik kölcsönhatásban egy másik szervezettel, onnan védelmet és tápot nyerve. Ez a folyamat a természeti törvények alapján harmonikus, ugyanakkor az életképtelen egyedeket a természet kiszelektálja és eltávolítja az anya testéből. Az ember igen sokszor beavatkozik a természet rendjébe, a természeti folyamatokba. Ezt önmagában nem lehet elítélni, hiszen a mai civilizáció számtalan kérdésbe n befolyásolja és módosítja a természeti feltételeket és folyamatokat. A kérdés az, hogy beavatkozhatunke önmagunk keletkezésének folyamatába és milyen mértékig. Konkrétan: megszakíthatjuke az anyaméhben fejlődő magzat életét? A magzat a természetes foly amat során el is pusztulhat, de ilyenkor a kegyetlen biológiai mechanizmusok a kiválasztás elvét prezentálják, és az eredmény mindig a kiválóbb életminőség felé mutat. A művi abortusz csak a legritkább esetben tölti be ezt a feladatot: kiváló, életképes eg yedeket pusztítanak el a magzat tulajdonságától teljesen függetlenül. Le kell szögeznünk, hogy a terhesség