Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 2. hétfő, az őszi ülésszak 20. napja - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)
1530 önkormányzatok helyben szedjék be a működésükhöz szükséges pénzeszközök egy részét, a helyi adózás teszi lehetővé az önkormányzatok számára, hogy adott esetben vállalkozókat csábítsanak adók edvezményekkel saját településükre, a helyi adózás teszi lehetővé azt, hogy a helyi adón keresztül befolyásolják a helyi vállalkozókat és befolyásolják a helyi közélet működését. Erre viszont azt gondolom, csak akkor van igazán lehetősége az önkormányzatok nak, hogyha ténylegesen élni tudnak a helyi adókivetés adta lehetőséggel és a jogokkal, amelyet a korábbi törvény korlátozottan, a most beterjesztett módosító javaslatok pedig tágabban kívánnak az önkormányzatok számára biztosítani. Akkor, amikor az állami elvonás 85% körüli és az állami újraelosztás 85% körüli Magyarországon az önkormányzati szférában, ekkor úgy gondolom, hogy ez a jog, ez a lehetőség csak egy deklarált, egy törvényben deklarált jog, amellyel helyben nagyon korlátozottan lesznek képesek él ni az önkormányzatok. Azt gondolom, hogy a lakosság további adókkal való terhelése kockázatos, és különösen kockázatos ez egy önkormányzat számára, amely napi kapcsolatban áll az állampolgárokkal, napi kapcsolatban van a választópolgárokkal. (19.40) Én úgy érzem, hogy ez a költségvetés – és ezen belül a helyi adózás is – egyfajta konfliktusletoló mechanizmust rejt magában. A letolást úgy értem, hogy kormányzati szintről önkormányzati szintre próbálja hárítani azokat a konfliktusokat, amelyek a költségvetési hiány adta problémákból adódnak. Egyik oldalon az önkormányzati finanszírozást visszafogja a költségvetés – gondoljunk itt az SZJA visszaáramoltatására, vagy gondoljunk az adóemelésekre, gondoljunk a kétkulcsos ÁFA bevezetésének hatására, amely összességé ben az önkormányzatokra nagyon káros hatással van, és a jövő évi gazdálkodási lehetőségeit bekorlátozza – , másrészről azt mondja ez a filozófia, hogy: viszont lehetőséget biztosítok számotokra arra, hogy helyben szedjetek be adót, és ezzel próbáljátok meg kiegészíteni azt a hiányt, amely a hiányos költségvetési finanszírozásból adódik. Én azt gondolom, hogy ebben a helyzetben ez egy kissé cinikus magatartás, és biztos vagyok benne, hogy úgy, ahogy az elmúlt évben, az önkormányzatok a következő évben sem tud nak élni a helyi adózás lehetőségével. Az elmúlt évben a költségvetési tervezet 25 milliárd forintos adóbevételt tervezett. Ebből a pénzügyminisztériumi tájékozatások szerint körülbelül 15 milliárd fog realizálódni. A mostani tervek 22 milliárd forint körü li összeggel számolnak; és hadd idézzek egy mondatot egy önkormányzati szövetség, a Megyei Jogú Városok Szövetségének a véleményéből, amely úgy szól, hogy: ez a lakossági közteherviselés emelését vagy szintentartását képviselő elképzelés minden alapot nélk ülöz, és csak az önkormányzati bevételi oldalt feszíti túl. Vagyis: úgy gondolom, hogy a 22 milliárd forintos terv is túlzott. Az önkormányzatok nem fognak tudni élni a helyi adókivetés jogával, illetve hogyha élnek, az a saját maguk öngyilkosságát jelenti , és olyan konfliktust vállalnak fel a helyi lakossággal szemben, ami az önkormányzatokkal szembefordítja az adózó állampolgárokat. A helyi adózás lehetősége egy kiváló lehetőség, csak sajnos, a Remport Katalin által megfogalmazottak – mármint az, hogy a n agy elosztási rendszerek reformja szükséges ahhoz, hogy ezzel a lehetőséggel az önkormányzatok élni tudjanak – nem került még bevezetésre Magyarországon. És semmilyen jelet nem tapasztalok a következő évi költségvetésben, amely a nagy elosztó rendszerek re formját tartalmazná, amely az államháztartás reformját tartalmazná. Én azt tapasztaltam a költségvetés áttanulmányozása kapcsán, hogy inkább visszarendeződés van a központi elvonás és a központi újraelosztás irányában. Ebben az esetben nem hiszem, hogy kom olyan lehet élni a helyi adókivetés lehetőségével, és azt gondolom, hogy minden önkormányzatnak meg kell gondolnia, hogy milyen adófajtát vet ki.