Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. szeptember 8. kedd, az őszi ülésszak 3. napja - A Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetésének végrehajtásáról, valamint a tartalékalapok biztosítási ágak közötti megosztásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - KIS GYULA JÓZSEF, DR. az MDF vezérszónoka:
150 társadalombiztosítás alaptörvénye, ennek a módosításai, megvannak azok a törvényes rendelkezések, amelyek a nyugdíjemeléseket és egyéb emeléseket lehetővé tették a kifizetési oldalon. Nincs meg azonban az a szervezet a társadalombiztosításon belül, mely az új feladatoknak meg tudna felelni. Az egészségbiztosítás – mondottam – teljesen új munkát igényel, hiszen itt dönteni kell az olyan szakmai kérdésekben, amelyekben a nyugdíjaknál nem kell dönteni a hivatalnak, hiszen azt törvények szabályozzák, hogy kinek mennyit kell kifizetni és mikor. Ennek a tisztázatlan helyzetnek a meg oldása a Számvevőszék vizsgálata alapján nem haladt eddig megfelelő mértékben. Jelentős részben ez vezet azokhoz a bizonytalanságokhoz és feszültségekhez, amelyek a társadalombiztosítás hivatalán belül az új feladatok számviteli, elszámolási, hatékonysági helyzetének megítélését kétségessé teszik. Bizonytalan továbbá a Társadalombiztosítási Főigazgatóság jogi helyzete is. Az államháztartás jelentős részét kezelő Társadalombiztosítási Alap aláfölé rendeltsége a szaktárcához, a Népjóléti Minisztériumhoz, az Országgyűléshez, az Országgyűlés parlamenti bizottságához, mely annak idején a társadalombiztosítási bizottság jogutódjaként jött létre. A viszonyuk a Társadalombiztosítási Alapok felügyelőbizottságaihoz, amelyeket 1010 fővel szintén az Országgyűlés válas ztott meg, mindmind olyan feszültségeket és szabályozatlanságokat tartalmaz, amelyekre mindkét számvevőszéki jelentés igen részletesen kitér. Miután ezeket a jelentéseket, az elővizsgálatok – az alapvizsgálat és az utóvizsgálat – jelentéseit már régebben megkaptuk, a szociális bizottság két alkalommal is, a 14es és a 16os számú határozatában felhívta a Kormány, illetve a társadalombiztosítás főigazgatójának figyelmét ezekre a veszélyekre. Tehát a törvényhozás és az erre illetékes bizottság – úgy érzem – tőle telhetően mindent megtett azért, hogy ez a hihetetlen nehéz feladat, amely egy teljesen új nyugdíj- és egészségügyi finanszírozási rendszer kialakítását jelenti, megfelelően előkészítve és törvényesen történhessen meg. Hogy mégsem így történt, arra né zvést a számvevőszéki jelentésből, a 6406osból hadd idézzek néhány megállapítást: "A Társadalombiztosítási Alap kezelőjénél folytatott 1990. és '91. évi számvevőszéki alapvizsgálatok megállapításainak jelentős része az utóvizsgálat tapaszatalatai szerint továbbra is fennáll." Ez azt jelenti, hogy azokat, amiket az első jelentésben leírtak és kértek, nem nagyon valósítottuk meg. Az ÁSZ úgy ítéli meg, hogy a megjelent törvények a reformtörekvések kereteit, mozgásterét megteremtették, de mindeddig nem történt meg a tervezett ellátási rendszer szakmai, szervezeti működési, finanszírozási kérdéseinek teljes körű tisztázása. Az 1991ben és '92ben megjelent törvények megteremtették ugyan a kereteket, a Kormány hatáskörébe utalt témák szabályozása az egészségügy t erületén viszont több lépcsőben elhúzódó folyamatként valósul meg. A szabályozás szintjeinek egymásra épülése és kölcsönös összefüggése következtében így a már megalkotott jogszabályok sem fejtették ki megfelelő hatásukat. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény a kötelező tb. rendszerét – az eddigiekhez hasonlóan – az államháztartás részének tekinti, ugyanakkor a társadalombiztosítást csak mint kidolgozatlan alrendszert tartalmazza, működését, gazdálkodását, vagyonát külön törvényi szabályozá s keretébe utalja, nem rendezi a központi költségvetéssel való kapcsolatát sem. Ez vezet oda, hogy most vitatkozunk erről a garanciális kérdésről, tehát arról, hogy a társadalombiztosítás 22 milliárdos deficitjét kinek is kell megfizetni. Az 1975. évi II. törvény mint alaptörvény ez ügyben világosan úgy intézkedik, hogy a hiányt a költségvetés, tehát az állam kell, hogy megtérítse. Csakhogy közben mi – az Országgyűlés – a költségvetési törvényben, abban, amit most mi tárgyalunk, úgy foglaltunk állást – mond om, mi többségünkben ", hogy csak a hiánynak azt a mértékét fogadjuk el megtérítendőnek, ami az év eleji és az év végi bevételi hiány különbségeként alakult ki. Nem lett tehát kevesebb a bevételi hiány év végére, de ezt annak idején – tisztelt Ház – bizott ságunk megjósolta, és figyelmeztette a képviselőket, hogy a kintlevőségek behajtása igen kétséges, és ennek a csökkenésére nem számíthatunk. Mégis úgy határoztunk, hogy az alapvető
