Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 28. szerda, az őszi ülésszak 19. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - FÜZESSY TIBOR, DR. tárca nélküli miniszter:
1434 A Szabad Demokraták Szövetségének szűrőkontrollján valóban legalább bizonyos mértékig fönnakad. Tölgyessy Péter tisztelt képviselőtársam nem tett kijelentést a fe lelősségre vonásra sem, csupán kérdést intézett. Ugyanakkor Orbán Viktor tisztelt képviselőtársamnak ilyen kérdésföltételre nem volt szüksége: ő kérdés nélkül, vizsgáló bizottság nélkül is meg tudta állapítani, határozottan és egyértelműen meg tudta állapí tani a tegnapi sajtótájékoztatójában, hogy mind a Nemzetbiztonsági Hivatalt, mind az azt felügyelő tárca nélküli minisztert a történtekért felelősség terheli. Most természetesen nem a Kormány felelősségéről szeretnék beszélni, amelyben én mint a Kormány ta gja, magától értetődően osztozom, és remélem, hogy ebben a vonatkozásban a miniszterelnök úr tegnapelőtti felszólalása megfelelőnek és elfogadhatónak bizonyult. Most kifejezetten a Nemzetbiztonsági Hivatal és az én személyes felelősségemről szeretnék beszé lni. A Nemzetbiztonsági Hivatal feladata az állam elleni, az emberiség elleni és bizonyos meghatározott bűncselekmények felderítése és megelőzése. Ezek között a kiemelt bűncselekmények között, ami konkrétan érinthető ebben az ügyben, az a közösség elleni i zgatás. A Nemzetbiztonsági Hivatal kizárólag azért és azon a jogon kíséri figyelemmel bizonyos illegális szervezeteknek, szerveződéseknek a mozgását és tevékenységét, mert ott a hatáskörébe tartozó bűncselekmények potenciális elkövetői lehetnek. Ezeknek a cselekményeknek a felderítése, megelőzése és megakadályozása képezi a Nemzetbiztonsági Hivatal feladatát, a megelőzésen és a megakadályozáson azonban nem azt kell érteni, amit sokan érteni szeretnének, hogy ennek a hivatalnak közbelépési lehetősége, hatósá gi, igazgatási, rendészeti jogai lehetnének a megelőzés és a megakadályozás érdekében. Pontosan ezek a jogok, amelyektől megfosztották – és nagyon helyesen fosztották meg – a törvények a Nemzetbiztonsági Hivatalt. A negatív oldalról megközelítve tehát a Ne mzetbiztonsági Hivatalnak sem a büntetőeljárásban meghatározott, sem igazgatási, rendészeti feladatai nincsenek, és nem is lehetnek. A Nemzetbiztonsági Hivatal tagjai nem rendőrök, és nem illetik meg őket azok a jogosítványok, amelyek korábban, amikor még rendőrök voltak, megillették őket. Nem indíthatnak büntetőeljárást, nem alkalmazhatnak kényszercselekményeket, és különösképpen nem alkalmazhatják a gyülekezési jogról szóló törvényben meghatározott eszközöket. Ami viszont a feladatkörü kbe tartozott ezzel az eseménnyel kapcsolatban, és minden hasonló eseménnyel kapcsolatban, azt a feladatukat a nemzetbiztonsági szervek tagjai teljesítették. A belügyminiszter úr is beszámolt arról, a rendőri vezetők is nyilatkoztak arról, hogy bizonyos el őzetes eseményekről tudomásuk volt. Ezt a tudomásulszerzésüket a rendőrség szerveivel közölték, és közös intézkedési terveket dolgoztak ki. Volt házkutatás, volt elkobzás, volt ütőeszközök elvétele, figyelemmel kísérték a skinhead csoportosulások mozgását már a vidékről történt elindulásuktól kezdve, és ezeket a tudomásulszerzésüket az illetékes rendőri hatóságokkal közölték is. Ami a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter jogkörét illeti, fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy már az elnevez ésből is levonható az a következtetés, különösebb jogszabályismeret nélkül is, hogy itt felügyeleti jogkörről van szó. Én nem tudom, hogy mit szóltak volna azok, akik esetleg azt észlelték volna, hogy a Kossuth téren én kiállok, és az ott esetleg fellelhet ő, és mondjuk, rejtve fellelhető nemzetbiztonsági dolgozóknak utasításokat kezdek osztogatni. (Orbán Viktor: Nem erre gondoltunk!) Amiről még igen röviden szeretnék szólni, az Orbán Viktor tisztelt képviselőtársam tegnapi sajtótájékoztatója. Erről is csak azért szeretnék említést tenni, mert bevezetésképpen azt mondta, hogy olyan dolgokról beszél, amelyekről a Parlament tegnapi, tegnapelőtti ülésén nem esett szó, tehát én úgy értelmezem, hogy ő ezt a sajtótájékoztatót mintegy a parlamenti ülés kiegészítésén ek fogja fel. (9.40) Ezen a sajtótájékoztatón ő olyan képet festett, mintha itt a rettegés légköre lenne kialakulóban azért, mert a skinheadek, az MDF jobboldali szárnya, bizonyos jobboldali csoportosulások