Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 26. hétfő, az őszi ülésszak 17. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György):
1237 Abból indulnék ki, tisztelt Országgyűlés, hogy ebb en az országban az Alkotmány szerint szólásszabadság van. És a szólásszabadságba az is belefér, hogy akár egyedül, akár csoportosan valaki vagy valakik a véleményüket nyilvánítsák. Ez történt megítélésem szerint a Kossuth téren is. A véleménynyilvánítást n em, legfeljebb a módját nagyon sajnáljuk, hogy így történt, hogy ez bekövetkezett. Azonban – miután többen feltették a kérdést, hogy cui prodest, kinek állt érdekében – én egy másik kérdést tennék fel, tisztelt Országgyűlés. Mi volt az oka, hogy ez bekövet kezett? Ennek pedig megítélésem szerint az volt az oka, hogy azok az emberek, akik ott voltak, olyan kérdésekben szólaltak meg, amelyekben sajnálatos módon a köztársasági elnök úr arról a piedesztálról leszállva, amit ez a közjogi méltóság jelent, bekapcso lódott az elmúlt időkben a napi politikai eseményekbe. (Bánffy György: Így van!) Nevezetesen arról van szó, tisztelt Országgyűlés, hogy ezt vetették ott a szemére ilyen vagy olyan formában. Méghozzá a Zétényi – Takácsféle törvénytervezettel kapcsolatos állá sfoglalását… (Felzúdulás. – Közbeszólás: Alkotmányellenes volt!) … a taxisblokád kérdésében elfoglalt álláspontját, a kárpótlás kérdésében elfoglalt álláspontját és a médiaügyben elfoglalt álláspontját. (Taps a jobb oldalon.) Aki erről a piedesztálról lesz áll és a napi politikai harcokban mutatja magát, annak számítani kell, ha harcba megy, hogy visszalőnek. (Közbeszólás az MDF soraiból: Így van!) Ez a háború természete! De ez a természete a politizálásnak is. Kérem a köztársasági elnök úr azt a a magatartá st tanúsította ezek hallatán és láttán, amit tanúsított. De mondom önöknek, hogy a politikus… az adott esetben említés történt arról, hogy a miniszterelnök úr a Sportcsarnokban, de Szegeden is másképp reagált a dologra. Hát, az a körülmény, hogy valakit il yen körülmények között egy nagygyűlésen szó ér… (Hack Péter: Nagygyűlés?) Igen, kérem szépen, az volt. És hozzáteszem, hogy nem a bőrfejűek voltak ott elsősorban. (Zaj.) Lehet, hogy voltak bőrfejűek is, de elsősorban az idősebb korosztályhoz tartozók… (Zaj . – Az elnök csenget.) akik az '56os veteránok voltak, de legalábbis olyanok, akik már 1956ot megérték, uraim. És ha ez szélsőség, ha '56 szélsőség, akkor ők szélsőségesek voltak. (Taps a jobb oldalon.) Tehá t azt gondolom, hogy semmiféle vizsgálóbizottságnak itt az ügyben helye nincs. Nem volt korábban sem vizsgálóbizottság, szerintem nincs értelme most sem. Ami megtörtént, az megtörténhet esetleg máskor is természetesen, még egyszer mondom, a sajnálatunk mel lett. Én azonban azt mondom, térjünk napirendre a dolog felett, legfeljebb mindenki vonja le a megfelelő következtetést. Azok az ünneplők, akik ott voltak és kiabáltak, azt, hogy méltatlan az ünnephez, az ünnep hangulatához a magatartásuk, de ugyanakkor me gítélésem szerint a másik oldalon is le kell vonni a köztársasági elnök úrnak a következtetést ebből. Mert nem jó sem neki, sem az ország népének, hogy az ország első polgára – ahogy Tölgyessy úr mondta – , engedjék meg, hogy ezt a kifejezést használjam, wa ldheimizálódjon. (Felzúdulás, zaj a bal oldalon.) Nem lehet, hogy a tekintélye csorbát szenvedjen. (Zaj, közbeszólások.) Aki valamelyest ismeri a szomszéd ország történetét, tudja, … (Folyamatos zaj. – Az elnök csenget.) …, hogy ilyen, olyan, amolyan okokb ól – sajnos – az utóbbi időben már rezidenciája foglya volt az államelnök, és úgy gondolom, ez nem használt sem az osztrák népnek, sem az ő személyének. Tehát nem mehetünk megítélésem szerint ezen az úton. Ugyanakkor azoknak a tanácsadóknak is – szerintem – a felelőssége felmerül, akik nap mint nap a köztársasági elnök úr álláspontját ütköztetik a napi politikai eseményekben mások álláspontjával. Ezeken a kérdéseken túl én azt javaslom, hogy térjünk napirendre és foglalkozzunk a törvényalkotással, mert a kö ltő szavaival élve: "Ez a mi munkánk, és nem is kevés." Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) :