Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 19. hétfő, az őszi ülésszak 15. ülése - Az 1992. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SZABÓ LAJOS (FKgP)
1118 a kifejezésért – utasíthatja őket, h ogy adjanak ilyen részvényeket ezeknek a tulajdonrészeknek a fejében. De gondolom, a lakosság számára az lenne a megnyugtató, ha az általam is javasolt formula, tehát az "ad át" kerülne az országgyűlési határozat végleges szövegébe. Annak reményében, hogy képviselőtársaim felmérik ennek súlyát, amikor majd a szavazáskor döntünk, és dönteni kell, hogy melyik változat mellett tegyék le a voksukat, annak reményében, hogy a 29. pontban szereplő módosító indítványomat támogatják, köszönöm figyelmüket. (Szórványo s taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Szabó Lajos képviselő úr, kisgazdapárti képviselő. Felszólaló: Szabó Lajos (FKgP) SZABÓ LAJOS (FKgP) Mélyen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság beterjesztett módosító és csatlakozó indítványait szeretném ismertetni. A 46. sorszám alatt a 6. pont (2) és (3) bekezdéséhez nyújtottunk be előterjesztést. Részben elhagyni javasoljuk a "vagyonátadás során gazdasági társaságokban kizárólag kisebbségi rés zesedést szerezhet, kivéve a vagyonkezelő szervezeteket" szövegrészt, és helyette elfogadni javasoljuk: "Az átadott vagyon felhasználásának módjáról évente törvény rendelkezik." (18.50) A (3) bekezdésben az állami tulajdonból átadott vagyon 3 éven belüli é rtékesítésére az átadó állami tulajdonosi szervezet egyetértésével kerülhet sor. Ezt a szövegrészt elhagyni javasoljuk, és elfogadásra terjesztettük elő: "az átadott vagyonnak csak a hozadéka fordítható a társadalombiztosítás folyó kiadásainak fedezetére." Ezzel tulajdonképpen a vagyonfelélést kívántuk megakadályozni, mert fennáll annak a veszélye, hogy a társadalombiztosítás szorult helyzetében előbbutóbb sor került volna olyan vagyontárgyak értékesítésére, ami elsorvasztotta volna az átadásra kijelölt 30 0 millárdos vagyon jelentős részét. Tehát ebben a pontban egy szigorítást szerettünk volna javasolni a tisztelt Háznak. Meg kell említenem a gazdasági bizottságnak ehhez az indítványunkhoz csatlakozó módosító indítványát, amely előterjesztésben két olyan p ont van, amely tartalmilag teljesen megegyezik a mi előterjesztésünkkel. Egyik ugyan más szavakat használ, mert azt mondja, hogy "a társadalombiztosításnak átadott vagyon hasznosításának módjáról évente a társadalombiztosítási törvény rendelkezik". Mivel e zt a törvényt minden évben megszavazzuk, nyilvánvaló, hogy ebben lehet kitérni az átadott vagyon kezelésének módjára is. Megítélésünk szerint a gazdasági bizottság előterjesztése bővíti a mi javaslatainkat, tartalmilag gazdagabbá teszi, tehát az egész bizo ttságunk egyöntetű véleménye, hogy a gazdasági bizottság csatlakozó módosító indítványát támogatni tudjuk. Bizottságunk következő javaslata az 53. sorszám alatt van feltüntetve. Itt Fejes Attila képviselőtársunk beterjesztett javaslatához csatlakozunk, és itt egy nagyon lényeges pontban van eltérés Fejes képviselő úr és a szociális bizottság előterjesztése között. A képviselő úr 2,722 milliárd átutalását akarja garantálni a társadalombiztosítás részére, mi ezt kiegészítjük 1,88 milliárddal. Ez egy kicsit ma gyarázatra szorul. 1992 februárjában hoztunk egy országgyűlési határozatot 300 millárd vagyon juttatásáról a társadalombiztosítás részére, és akkor feltételeztük, hogy ez a hátralévő körülbelül 3 év alatt időarányosan teljesülni fog, tehát erre az évre szá zmilliárdos vagyonátadást számítottunk. Rajtunk teljesen kívülálló okok miatt ez a vagyonátadás még gyakorlatilag meg sem kezdődött, előkészületi stádiumban van. Viszont akárhogy nézzük, ez a vagyon az ÁVÜ kezelésében ebben az é vben hozamot produkál. Ezt a hozamot már számításba vettük az 1992. évi X. törvény 21. § (4)