Országgyűlési napló - 1992. évi nyári rendkívüli ülésszak
1992. június 16. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 1. napja - Határozathozatal az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Határozathozatal az egészséges ivóvízellátást elősegítő programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról - A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÓSA LAJOS (FIDESZ)
28 menetek vagy ügyek mellett, olyan igérvényeket tehetnek, amelyeknek közvetlen költségvetési kihatása van. Gondoljunk csak az eddig már megtörtént ilyen esetekre, az állami garanciákra. De elég, hogyha csak nem az állami garanciákra gondolunk, hanem az a dómentességekre, ami végső soron szintén költségvetési determinációt jelent, hiszen adóbevételről mond le a részvénytársaság, vagy az ÁVÜ, vagyis a költségvetést fosztják meg a bevételektől hosszú távra, mert ilyen adókedvezmények már most történtek, öttí zéves időtávra. Ezek a döntések alapvetően érintik a költségvetés pozícióját és alapvetően érintik a felelősség kérdését. A költségvetés pozícióját azt hiszem, nem kell elemezni, hogy miért, a felelősség kérdését pedig a következő miatt. Elvileg az államhá ztartás viteléről szóló törvény szabályozza azt, hogy a költségvetés átcsoportosításait, illetőleg módosításait kinek, milyen hatáskörben, milyen felhatalmazás mellett van módja megtenni. Amennyiben az ÁVRT vagy az ÁVÜ ezeket a garanciavállalásokat, kötele zettségvállalásokat vagy adómentességeket hosszú távra mindenfajta parlamenti vagy kormányjóváhagyás nélkül megteheti, azt hiszem, ez olyan helyzetet teremt a költségvetésben, amit a Parlamentnek nem szabad megengedni. Nem szabad megengedni azt, hogy ne tu djunk, illetőleg csak az év végén tudjunk, a következő évi költségvetés tervezésekor arról, hogy bizony mennyi, ilyen meg olyan adókedvezmények már kimentek, ígérvények történtek, garanciavállalások történtek adott esetben több milliárd forint értékben. Ez ért nagyon fontosnak tartom azt, hogy a Becker Pál által megfogalmazott garancia beépüljön a törvénybe. Hiszen Becker Pál nem azt mondja, hogy fosszuk meg ezektől az egyébként ésszerű jogosítványoktól a Vagyonügynökséget vagy az ÁVRTt. Azt mondja, hogy a pénzügyminiszter jóváhagyását kell megszerezni az ilyen típusú döntésekhez. Teljesen világos, hogy miért mondja ezt. Nem lehet olyan helyzetbe hozni a köztársaság pénzügyminiszterét, hogy milliárdos költségvetési tételeket ne tudjon érdemben befolyásolni, ne tudjon dönteni, avagy adott esetben vétózni ilyen döntésekről. Azt hiszem, hogy Becker Pál, aki a költségvetési bizottság alelnökeként nagyon számos és nagyon gazdag tapasztalatra tett szert a költségvetés vitájánál, teljesen jogos, hogy benyújtotta ezt a módosító indítványt, és kérem a Parlamentet, hogy ezt támogassa mindenképpen, nagyonnagyon fontos garanciákról van szó. Az ötödik pont: szóval, csak utalni szeretnék, ugyanis előttem szóló képviselőtársam – Pál képviselőtársam és Eörsi képviselőtársam – gazdagon és hosszan beszéltek a részvénytársasági formáról, éppen ezért csak fel szeretném vetni, illetőleg az alapgondolatait szeretném megerősíteni azoknak a módosító indítványaiknak, amelyeket ők benyújtottak ebben a tárgyban. A Vagyonkezelő Részvényt ársaság mint szervezeti forma, tehát mint részvénytársasági forma az én véleményem szerint a vagyonkezelő társaság funkcióival részben összeegyeztethetetlen. Részben összeegyeztethetetlen azért, mert – az előbb is érintettem – a költségvetést alapvetően me ghatározók a döntései. De elmondhatnám azt is, hogy a Vagyonkezelő Részvénytársaság vagyona, illetőleg gazdasági hatóköre oly mértékű, amely összevethető a költségvetés főösszegeivel vagy a költségvetés nagyságával. (12.20) Éppen ezért olyan gazdaságpoliti kai tényről vagy olyan – idézőjelbe téve – "nagy falat"ról van szó, amely fölött nem lehet csak úgy elsiklani, hogy ez olyan részvénytársasági formában működik, amely fölött a Parlamentnek rendkívül korlátozott befolyása van. A másik, a részvénytársasági forma ellen ható érv az, hogy ez a részvénytársaság a magyar gazdasági jogrendbe rendkívül nehezen illeszthető be. Nem helyes az, azt hiszem, ha van egy szervezeti forma, amelynek a normatív szabályozása éppenhogy megszületett, az új magyar Parlament vagy a két éve működő magyar Parlament rendkívül jelentős vívmánya vagy eredménye – gondoljunk csak a csődtörvényre, gondoljunk a társasági törvények módosítására – , és
