Országgyűlési napló - 1992. évi nyári rendkívüli ülésszak
1992. június 16. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 1. napja - Határozathozatal az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Határozathozatal az egészséges ivóvízellátást elősegítő programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról - A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
20 Mi a különbs ég tehát aközött, hogy a Kormány határozzon ebben a kérdésben vagy pedig a Parlament, miért kardoskodik az ellenzék és miért kardoskodnak egyes kormánypárti politikusok is azért, hogy ebben a kérdésben ne a Kormány, hanem a Parlament döntsön. Azért, tiszte lt képviselőtársaim, mert a kettő közötti különbség alapvetően a nyilvánosságban rejlik. Hogyha a Kormány dönt egy kérdésben, akkor azok az érvek és ellenérvek, amelyek egy kormánydöntést megalapoznak, nyilvánvalóan nem kerülnek ki a nyilvánosság elé: a sz éles közvélemény, a jogalkalmazók onnan tudják meg, hogy a Kormány ebben a kérdésben hogyan döntött, hogy a postás kézbesíti számukra a Magyar Közlönyt, és ott elolvashatják, hogy a Kormány hogyan döntött. Ezzel szemben, hogyha a Parlament hozza meg a dönt ést, akkor minden érvet, pro és kontra érvet, amelyet amellett hoznak föl, hogy egy fontos vállalat tartós állami vagyonban maradjon, vagy kerüljön privatizálásra, a közvélemény megismerhet, és a közvélemény véleményt formálhat: a saját véleményével képes befolyásolni a Parlament döntését is. A parlamentarizmus egyik lényege a nyilvánosság. Hogyha ebben a – hangsúlyozom – rendkívül fontos kérdésben nem a Parlament fog dönteni, hanem a Kormány – ahogy azt a Kormány előterjesztése tartalmazza – , akkor a nyilv ánosságot fosztjuk meg attól, hogy ebben a kérdésben pontos információkat nyerjen. Nagyon szépen kérem önöket, hogy támogassák ezt az indítványomat. Kérem, hogy az MDF és más kormánykoalíciós pártok annak idején meghirdetett programjának megfelelően fogadj ák el azt a koncepciót, hogy ilyen, az életünket alapvetően és hosszú távra befolyásolni képes kérdésben a döntést ne a Kormány hozza meg, hanem a Parlament. A másik indítványom, melyről szeretnék szólni, azzal kapcsolatos, hogyan oldjuk meg a törvényben a politikai finanszírozás kérdését. Amikor ezzel kapcsolatban az általános vitában szóltam, emlékszem, Bethlen István képviselőtársam, a Magyar Demokrata Fórum szakértője, élénken bólogatott. Tudjuk róla, hogy ő életének jelentős részét nyugaton élte le, ol yan demokráciákban, amelyek jócskán Magyarország és a régió előtt járnak a demokratikus intézmények kidolgozásában és a demokráciában való együttélésben. Mindannyiunk által ismeretes – és Bethlen István bólogatása számomra ezt erősítette meg – , hogy a poli tikai finanszírozás kérdése egy olyan, rendkívül kényes kérdés, amely néha még a nálunk sokkal fejlettebb nyugati demokráciákban is rendkívül súlyos problémákat tud okozni, és gyakran ténylegesen okoz is. (11.40) Mindenféleképpen olyan szabályozást kell ne künk kialakítani, amely kizárja annak lehetőségét, hogy a kormányzati hatalmával élő bármelyik párt, legyen az a most hatalmon lévő párt, legyen az bármelyik jövőben hatalomra kerülő párt, az állami vagyont saját politikai céljai finaszírozására tudja ford ítani. Nagyon sokat tűnődtünk azon, hogy hogy lehetne ebben a kérdésben egy megnyugtató megoldást találni, és azt találtuk ki, hogy a törvényben megtiltjuk azt, hogy az állami vállalatok, a tartós állami tulajdonban maradó vállalatok alapítványok részére f izetést eszközölhessenek. Miért találtuk ki ezt a megoldást? Azért, mert annak a törvényi kimondása, hogy a politikai finanszírozás tilos, nyilvánvalóan különösebb jelentőséggel nem bír, hiszen mindannyiunk által – gondolom – elfogadott tétel, hogy legaláb bis nem illik közpénzekből politikai finanszírozást végezni. A kérdés azonban nem az, hogy ezzel tisztában vagyunke, a kérdés az az, hogy hogyan tudunk törvényi garanciákat is teremteni annak érdekében, hogy megelőzzük az ilyen típusú lépéseket? Hogyha eg y állami vállalat bármelyik pártnak közvetlenül pénzt utalna át a nyereségéből, ez kiderülne, hiszen a pártnak be kell számolnia évenként a bevételeiről; a Magyar Közlönyben olvashatnánk, ha bármelyik párt állami vagyonból pénzt kapna. Tehát nyilvánvalóan nem ez a politikai finanszírozás módszere, hogy direkt utalnak pénzeket, hanem közbeiktatnak alapítványokat. Köztudomású, hogy mindegyik pártnak vannak – ha tetszik –
