Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 16. hétfő, a tavaszi ülésszak 14. napja - A munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - HASZNOS MIKLÓS, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
856 létesítési engedély utólagos megszerzése tette lehetővé azt, hog y elfogadhatóvá váljon a pályázat. Azt gondolom, hogy ez örvendetes körülmény, és lehetőséget teremtett arra, hogy a korábban kiesőnek vélt önkormányzatokat, illetőleg beruházásokat is a Parlament támogatásban tudja részesíteni. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint mondottam, közöttünk – ami az érdemi kérdéseket illeti – elvi ellentét nincsen, én azt javaslom, hogy közösen munkáljuk majd ki a kormányelőterjesztés nyomán egy új, hatékonyabb, működőképesebb rendszer elemeit. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! 15 perc szünet következik. (A szünet 16 óra 58 perctől 17 óra 28 percig tart – Az elnöki széket dr. Szűrös Mátyás foglalja el. – Jegyzők: dr. Kóródi Mária, Tóth Sándor) A munka törvénykö nyvéről szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Kérem, foglalják el helyüket az ülésteremben. Folytatjuk a munkát. Soron következik a munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat részletes vitá ja. Az előterjesztést 3066os és a kiegészítő jelentést 3274es számon kapták kézhez képviselőtársaim. A törvényjavaslathoz számos módosító javaslat érkezett, amelyekről a gazdasági, a szociális és az alkotmányügyi bizottság együttes jelentést nyújtott be 5267es számon. Megadnám a szót Katona Kálmánnak, a gazdasági bizottság előadójának – ha a helyén látnám… Gondolom, hogy Katona Kálmán majd helyére érkezik, addig megadom a szót dr. Hasznos Miklósnak, a szociális bizottság előadójának. Kérem! Felszólaló: D r. Hasznos Miklós, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója HASZNOS MIKLÓS, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! – ha ez "Ház"nak nevezhető… A munka törvénykönyve törvé nyjavaslat – a benyújtott több mint ötszáz módosító és még a mai napig is érkező csatlakozó módosító indítványokkal – az egyik legterjedelmesebb anyag – talán utoljára a költségvetés volt ilyen terjedelmes anyag, mint ez a törvényjavaslat. Mutatja ez a tör vényjavaslat fontosságát, közérdekűségét, és mutatja, hogy szinte minden pártnak mondanivalója és módosító javaslata volt ebben a kérdésben. A szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság több mint három tárgyalási napon át tárgyalta a beérkezett mód osító javaslatokat. A bizottság azonban igen nehéz helyzetben volt: ha a saját kompetenciájának akart – és akart is – megfelelni, úgy kénytelen volt bizonyos jogi minősítési kérdéseket, hogy így mondjam, nem tárgyalni, elhárítani saját magától. Kétségtelen : ez a törvényjavaslat úgy néz ki, hogy zömmel, a jogi kérdésekben az alkotmányügyi bizottságra támaszkodik, bizonyos gazdasági vonatkozásait tárgyalta a gazdasági bizottság, a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság pedig elsősorban a szociális vonatkozásaiban foglalt állást. Ez az állásfoglalás úgy történt, hogy ahol a bizottság valamit támogatott vagy valamit elvetett, az általában igen nagy többséggel történt. Nem voltak tehát éles viták, nem voltak határesetek, hiszen