Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 4. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - TOMPA SÁNDOR (MSZP)
85 KULIN SÁNDOR, DR. (MDF) Elnök Ú r! Tisztelt Képviselőház! Kapcsolódva Tóth Albert javaslatához, én is szeretném figyelembe ajánlani azt, hogy az április 30i határidőt valóban szükséges lenne lerövidíteni. De nemcsak szükséges lenne, hanem erre módot is látok, ha figyelembe vesszük azt, hogy a legnagyobb létszámot képviselő társadalmi csoportoknak van már egy előre egyeztetett elképzelése arról, hogy mi módon kellene a részükre, tehát a területükre eső összeget felosztani. Szeretném figyelmébe ajánlani a felállítandó bizottságnak, hogy ez eket vegye figyelembe, és ezt a segítséget kapcsolja be a munkájába. Itt nevezetesen két csoportról tudok. Az egyik: az ifjúsági szervezetek, amelyek több tucatot képviselnek, és akik egymás között már előzetesen egyeztettek e téren, és ha most elölről kez dené, akarná is kezdeni ez a bizottság megfelelő módon, közmegegyezésre ezt az elosztást csinálni, akkor sajnos még az április 30i határidő is kevés lenne. A másik pedig az egészségügy körébe tartozó, a különböző fogyatékosokat tömörítő csoportok és szerv ezetek, akiket pedig az egészségkoalíció koordinált. Tehát ha ennek a két csoportnak az előzetes elképzeléseit és egyeztetéseit figyelembe veszi, és a képviselőjükkel felveszi a kapcsolatot, akkor tényleg mód és lehetőség van arra, hogy ezt a határidőt val óban le lehessen rövidíteni. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Ebédszünet következik. Pontosan 2 órakor interpellációkkal folytatódik az Országgyűlés munkája, és az interpellációk elfogadása után kérem, hogy a határozatképességet őrizzék meg, mert ha mód lesz rá, határozatot kell hozni. (A szünet 13 órától 14 óra 11 percig tart. – Az elnöki széket Vörös Vince foglalja el – Jegyzők: dr. Horváth József, Boros László) Kérdések: ELNÖK (Vörös Vince) : Képviselőtárs aim! Szíveskedjenek elfoglalni helyüket, munkánkat megkezdjük. Bejelentem, hogy az elnöki teendők ellátásában dr. Horváth József és Boros László jegyzők lesznek a segítségemre. Tekintve, hogy az Országgyűlés szemmel láthatólag még nem határozatképes, ezért néhány kérdést előreveszünk. Tompa Sándor, a Magyar Szocialista Párt képviselője kérdést kíván feltenni az ipari és kereskedelmi miniszterhez "Válságkezelés a diósgyőri mikrorégióban" címmel. Tompa Sándor képviselőtársamat illeti a szó. TOMPA SÁNDOR (MSZP ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném bejelenteni, hogy nem kívánom elmondani a kérdésemet, azonban egy bővített mondattal meg kívánom indokolni ezt. Történt az, hogy november 26án, még a múlt évben, benyújtottam ezt a kérdést, azonban a rendkívüli üléssza k miatt nem szerepelt a Parlament napirendjén, mert nem gyűjtöttem hozzá a szükséges aláírásokat. Ennek ellenére Szabó Iván miniszter úr január 9én, írásban, részletesen megválaszolta feltett kérdéseimet. Bár a kérdés műfajában nem szokás nyilatkozni arró l, hogy milyen a miniszter úr válasza, én megelégedéssel vettem ezeket tudomásul. Vele konzultálva már a helyi sajtóban választóim számára hozzáférhetővé tettem a benne adott fölvetéseket, válaszokat. Szeretném megköszönni a miniszter úrnak ezt a válaszát, és nem kívánom a továbbiakban ezt a kérdést szerepeltetni.