Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 4. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - A társadalmi szervezetek nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek, valamint az egyházak költségvetési támogatására szolgáló pénzeszközök elosztásának bizottsági előkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
82 A következő gond adódik ebből: A 2. arab pontban ilyen olvasható: A bizottság az Országgyűlésnek benyújtandó javaslatában hatá rozza meg azokat a rendező elveket és szempontokat, amiket a pénzeszközök elosztásánál figyelembe vett. Ebben a dologban engem a múlt idő zavar. Hogy amikor a bizottság a maga munkáját elvégezte, akkor benyújtja a Parlamentnek mindazt, amit két nagyon font os fogalom takar, a rendező elvek és a szempontok sorát, vagyis mi alapján döntött. Én úgy hiszem, hogy ennek a dolognak éppen ellenkezőleg kellett volna megtörténnie: a Parlamentnek kellett volna a bizottság munkájához megadni a maga elvi irányítását. Azt is fájlalom, hogy az első benyújtott anyagban még egy melléklet szerepelt, ami egy ilyen szempontsort tartalmazott, noha eléggé hiányos módon. Időhúzás nélkül egyfajta megfontolásra tanácsolom a bizottságnak, hogy fogadja meg a következő szempontokat. Elő ször is: pályázni csak egységes, gondosan megszerkesztett űrlapon legyen lehetséges. Mondom a tavalyi rossz példa alapján, hogy volt olyan pályázó, aki a maga kérelmét beadta másfél oldalon, és volt, aki kilónyi anyagot mellékelt hozzá. Egy bizottságot ezz el lehet megőrjíteni. A másik dolog pedig, ha egységes lenne ennek az űrlapos pályázati feltételnek a közreadása, akkor ez egy számítógépes egységes feldolgozást is lehetővé tenne. A másik: ne legyen elégséges csak annak a megadása, hogy ki mire kéri a pén zt. Legyen ehhez mellékelve egy költségszámítás, mert ez minden fikciót kizárhat. Harmadikként: nagyon nagy hibának tartom, hogy bárminemű közpénzt úgy lehessen kiosztani, hogy utána ennek nem kerül sor a kellő ellenőrzésére. Javaslonám, hogy az elszámolás t az Állami Számvevőszék minden esetben végezze el, ha másként nem, akkor szúrópróba alapján. Végül – ezt tartom a kérdések közül talán a legsarkalatosabbnak, hogy – csak nonprofit jellegű társadalmi szervek pályá zhassanak, hiszen tavaly 10 meg 100 milliókkal megtámogatott szervezetek, amelyeknek még úgy egyéb, más módon a tevékenységébe belepasszolt valami, benyújtva kérelmét megkapta a maga néhány millióját. Ez azért erkölcstelen dolog, mert abból a szerencsétlen körből veszi el a pénzt, akik erre felettébb módon rá lennének szorulva. És legvégül: nem hagyható figyelmen kívül az sem, az 5. arab pontban amit ír jótanácsként a jelentés. Ekképpen indítja a mondatot: "Az Országgyűlés ajánlja a képviselőknek…" Mit aján l? Hogy amikor beadják módosító indítványukat, akkor nevezzék meg azt, hogy kitől vesznek el pénzt, és kinek óhajtják odaadni. Ez egy hallatlan tekervényes, szinte azt lehet mondani, hgoy végeláthatatlan vitának az elindítója lesz. Én magyarán mondva arra kérek minden képviselőtársamat, hogy ezzel a lehetőséggel még ilyen módon se éljenek, hiszen kívülállóként belenyúlni egy ilyen rendszerbe – aki nem látja át az egész pályázati körben, hogy kik pályáztak és milyen indokok alapján – az egész munkát esetlege ssé teszi. Ha visszaemlékszünk rá, tavaly is idők végtelenjéig folyó vita indult ki ebben a témakörben. És legutoljára: a határidő április 30a. Aki erre a pénzre vár, annak már, ha ez most lenne, is késő lenne. Jól szervezett munkával meggyőződésem, hogy ez a határidő egy jó hónappal előrehozható lenne. A tisztelt Háznak és a leendő bizottságnak, amit elmondtam, megfontolásra szántam. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Hasznos Miklós képviselő úr következik, a Kereszténydemokrata N éppárttól. Felszólaló: Dr. Hasznos Miklós (KDNP) HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója megtárgyalta ezt a határozati javaslatot. Minden sorával egyetért, támogatja. Egyetlen módosító javaslatu nk lesz, amit még a mai nap folyamán benyújtunk, a tisztelt Háznak megfigyelésre ajánlom.