Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 3. kedd, a tavaszi ülésszak 11. napja - Határozathozatal a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - TELLÉR GYULA az SZDSZ vezérszónoka:
649 nyugodtan kezdeményezhetné a munkavállaló is, illetve kezdeményezhetné a menedzser is, illetve a munkav állalók mellett a munkavállalók érdekképviseleti szerve is. Egy másik problémát a gazdasági bizottsági vitában már említettem, és Kósa képviselőtársam hivatkozott is rá – bár nem névvel – bizottsági beszámolójában. Ez az 50%os részvétel kikötése. Itt csak röviden jelzem, hogy nézetem szerint semmi sem indokolja az 50%nál nagyobb részvétel kikötését, hiszen ha az a célja ennek, hogy minél többen vegyenek részt ebben a munkás részvénytulajdonosi programban, akkor a kérdés úgy vetődik föl, hogy mikor, milyen esetben vesznek részt többen: ha egész vállalatok – de viszonylag kevés vállalat – dolgozói vesznek részt, vagy pedig hogyha kis csoportok, de szinte minden vállalatból részt vehetnek ebben a programban. Nyilvánvaló, hogy a nagyobb számosságra az utóbbi m egoldás vezetne. Ha ennek az 50%nál nagyobb részvételnek az a funkciója, hogy bizonyos szociológiai csoportok ne kerülhessenek túlsúlyba, és ne használhassák ki, mondjuk, méltatlanul a részvénytulajdonosi program kedvezményeit – például a vezetői csoporto k, amelyeknek amúgy is jóval magasabb a jövedelme – , erre a következő választ adom. Azokban az országokban, ahonnan a részvénytulajdonosi program példáját vettük, ezt a kérdést úgy oldják meg, hogy a vezetőket kirekesztik a részvénytulajdonosi programban r észt vehetők köréből, és az ő részükre egy teljesen külön konstrukció – a vezetői tulajdonszerzési konstrukció – létezik. Azért nem értem, hogy ez a törvény miért nem ezt a megoldást választja, hiszen Szabó Tamás miniszter úr az expozéjában célzott rá, hog y egy ilyen konstrukció készül már, és be fogják nyújtani a Parlament elé. A kirekesztéssel kapcsolatban azonban felvetődik egy másik kérdés is: mi legyen a szakszervezetekkel és a szakszervezeti tagokkal. Az a helyzet ugyanis, hogy ha a dolgozóknak egy bi zonyos köre tulajdonosként bekapcsolódik a részvénytulajdonosi programba, és tulajdonosi jövedelmet húz a vállalattól, ugyanakkor ugyanezek a dolgozók pedig szakszervezetbe szervezve bérkövetelésekkel lépnek fel, egy olyan "ollóba" foghatják a vállalatot, amibe a vállalat belebukhat. Ennek következtében úgy gondolom, hogy a szakszervezeti tagokkal kapcsolatban külön szabályozást kellene bevenni, külön szabályozást kellene megengedni, például azt a szabályozást, hogy a szakszervezet tárgyalni legyen köteles a részvénytulajdonosi programban részt vevő más felekkel, és ennek a tárgyalásnak az eredményeképpen vehessen részt vagy vehessenek részt a szakszervezetek, a szakszervezetekbe szervezett munkavállalók a részvénytulajdonosi programban. További probléma, ho gy a vállalatok vagyonának mekkora hányada kerüljön bele a részvénytulajdonosi programba. Mivel olyan vagyonpolitikai irányelvünk, amelyik erről egyértelműen nyilatkozna, nincsen, csak föl tudunk vetni bizonyos kérdéseket. Azt hiszem, ennek a hányadnak a k orlátozása nagy hiba volna – tehát mondjuk azt mondani, hogy 15%a vagy 20%a adható ilyen programok birtokába – , ugyanis, ha ez a hányad nyitva marad, megnyílik az út arra, hogy esetleg egész vállalatok vagy vállalatrészek kerülhessenek sikeresen működő r észvénytulajdonosi szervezetek birtokába. Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy bizonyos lépésekben – az első 10%, a második 10%, a harmadik 10% és így tovább – való privatizálása volna megvalósítható ezzel a konstrukcióval. Ez voltaképpen egy új cél lehetne , új célja lehetne ennek a törvénynek – amelyet természetesen meg kellene engedni és be is kellene venni a szabályozás megfelelő helyein. Problémáját érzem ennek a törvénynek a visszavásárlás intézményével kapcsolatban: a visszavásárlás ugyanis – kiváltkép pen hogyha árfolyamemelkedés következik be – olyan anyagi terheket ró a tulajdonosi szervezetre, amelyeket az nem tud teljesíteni. Hogy ezt financiálisan hogyan kellene vagy hogyan lehetne megoldani, nézetem szerint a törvénynek tartalmaznia kellene. Ráad ásul, ezzel az igen fontos céllal – hogy tudniillik ne kerüljenek ki a részvények a programból, és ezért ne kelljen négyöt évenként új programot indítani – ellentétes szabályozás is van a törvényben, az ugyanis, amelyik azt mondja, hogy a tulajdonosi szer vezetnél visszatartható, tehát ki nem osztott részvények mennyisége nem haladhatja meg az ott lévő részvények 50%át. Arra hivatkozik a
