Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. június 10. szerda,a tavaszi ülésszak 42. napja - Határozathozatal a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - A rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - RAJK LÁSZLÓ (SZDSZ)
2741 Nagyon sok problémát okoz, azt hiszem, ezeket még meg kellene beszélnünk a kulturális bizottságban, és fokozatosan be kellene építenünk a médiákról szóló törvénybe. Hogy még egy számot említsek, körülb elül 2 milliárd forintot veszít a magyar költségvetés, és akkor még jóindulattal azt mondom, hogy nem a kulturális költségvetés, hanem az egész magyar költségvetés ezekből a jogtalanságokból és illegalitásokból. Úgyhogy azt hiszem, ideje lenne ezzel is sze mbenéznünk a médiatörvénnyel kapcsolatban. De mint említettem, igazából nem ez a kérdés, amiről beszélni szeretnék, hanem a közszolgálati médiumok és a kereskedelmi médiumoknak a szemszögéből megvizsgálni azt, hogy milyen mecenatúraszerepet tudnak betölten i ezek a csatornák. Azt hiszem, az világos számunkra, hogy a közszolgálati médiumoknak kötelessége és nagyon fontos szerepe az, hogy a magyar kultúrát segítse, különösen az, hogy átsegítse ezen a nagyon nehéz, bonyolult helyzeten, amiben a kultúra most lel edzik Magyarországon. Ezt csak mecenaturával lehet megoldani, mégpedig egy olyan piacorientált mecenaturával, ami tulajdonképpen elősegíti azt, hogy végre egy központi irányítás helyett a magyar mozgóképkultúra is piacorientált legyen. A piacorientáltság nem azt jelenti, hogy rossz értelemben vett kommerszet támogatna, hanem egész egyszerűen azt jelenti, hogy a mechanizmusai, a struktúrái, a rendszere piackonform legyen Magyarországon. Ebben a televíziónak óriási szerepe lehet. Ugyanakko r a médiatörvényben a médiatörvényhez benyújtott és benyújtandó módosító javaslataink ezeket a gondolatokat tükrözik. Mégpedig azt tükrözik, hogy ezeknek olyan irányának kell lennie, ahol a televízió nem a maga gyártási és produkciós rendszerét és irodáit építi tovább, hanem megpróbálja kihelyezni ezeket a rendszereket és megpróbálja piackonformmá tenni a maga produkciós rendszerét. Azt hiszem, ez nagyon fontos egy olyan átalakuló gazdasági struktúrában, ami most Magyarországon éppen zajlik. Tehát módosító indítványaink egy része ezt fogja érinteni, és kérem a kormánypárti képviselőtársainkat, hogy gondolják ezt meg, hogy mennyire fontos az, hogy a kultúra is piackonform legyen, ne csak a gazdaság. Azt hiszem, az elmúlt 15 év alatt számtalanszor találkoztunk azzal, hogy ez a kettő nem szétválasztható. Nem lehet, és a kísérlet dugájába fog dőlni, hogyha azt gondoljuk, hogy létre lehet hozni egy piacgazdaságot anélkül, hogy a kultúrát vagy az élet más területeit is piackonformmá tenné. Azt hiszem, és ahogyan mo ndtam, ezt próbálják módosító indítványaink sugallni, hogy ezt a struktúraváltást a televízió nagyon komolyan segítse. Itt már csak zárójelben említem meg azt, hogy a televíziónak az óriási költségvetése nagyon komoly súllyal eshet latba akkor, amikor ezt a stuktúraváltást megpróbáljuk megcsinálni. Azonban nemcsak a közszolgálati televízióról kell beszélnünk, hanem kell beszélnünk a kereskedelmi televíziózásról is, ahol, azt hiszem, elég komoly vita van közöttünk, és még lesz is. Éppen ezért időt kell szánn unk, hogy a kompromisszumot vagy a konszenzust megtaláljuk. Mennyiben kényszeríthető egyáltalán a keresekedelmi televízió arra, hogy a magyar produkciókat, a magyar kulturális termékeket befogadja, sőt segítse azoknak a megalkotását és keletkezését? Biztos , hogy valamilyen módon kényszeríteni kell – és készakarva használok ilyen súlyos szavakat liberális párttag létemre, hogy kényszeríteni kell a kereskedelmi televíziókat arra, hogy ezeket a lépéseket megtegyék, ha Magyarországon kereskedelmi televíziózást akarnak folytatni. Azonban a mértéke nem mindegy. Azt hiszem, akkor, amikor azt próbáljuk meghatározni, hogy hány százalékos adásidőben kényszeríthető a kereskedelmi televízió arra, hogy magyar produkciókat vagy Magyarországon gyártott produkciókat sugároz zon, akkor egy nagyon kényes témához nyúlunk hozzá. Mégpedig ahhoz a kényes témához, hogy szembe kell néznünk és meg kell vizsgálnunk az európai és világmodelleket, hogy ezek a százalékos megoszlások mennyire billentik a kereskedelmi televíziót, a keresked elmi csatornát afelé, hogy csak mennyiségben tudja le ezeket a magyar produkciókat, vagy hazai produkciókat, és hol az a határ, amikor még a kereskedelemi televízió minőségre törekszik és nem mennyiségre.
