Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. június 2. kedd, a tavaszi ülésszak 38. napja - A rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ)
2446 értékvédelem munkáját részben elvállalni, mert a nemzeti önállóság a lehető legtágabban értelmezett nemzeti kultúra és szellem politikailag is hatásos megóvásával érhető el. Az ellenzék történelmi felelőssége, hogy a nélkül vonta ki magát ez alól a kötelesség alól, anélkül folytatta az öncélú értékbírálatot, hogy valami komoly másik értékszférát mutatott volna fel – ez persze a teljes nemzeti kultúrával szemben nem is lehetséges – , miközben a média bírálatát igyekezett kompromittálni, ellehetetleníteni. A média ebben a közéleti védettségben és hisztériakampányokkal fölépített sérthetetlenségben nem is végzett el sokat azok közül a feladatok közül, amelyeket Németh László vázolt fel "A magyar rádió feladatai" című esszéj ében. Az összmagyarság vérkeringésének megtartása és serkentése, nyelvápolás, történelem, hagyomány, hon- és népismeret, nemzeti önismeret és öntudat, eszménytisztelet, igazi európai tájékozódás és így tovább: mindez ma is követendő cél lehetne. Én magam legszívesebben ezt a művet tenném meg médiatörvénynek, vagy legalábbis a médiaelnökök munkaköri leírásának. Hogy ennek szelleméből valósule meg valami, ez a nagyobb, s eddig öröknek látszó valódi sorskérdés. Köszönöm szépen. (Hosszan tartó taps a jobb ol dalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót Haraszti Miklós képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. Felszólaló: Haraszti Miklós (SZDSZ) HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök úr! Tisztelt Ház! Érdeklődéssel hallgattam Bertha Zol tán képviselő úr termékeny túlzásait, amelyek egészen odáig ragadtatták őt, hogy szinte az alkotmánysértés gyanújába keveredve első számú közhatalomként jellemezve a sajtót – közismert, hogy Alkotmányunk nem ezen az állásponton van – mindenesetre azt mondt a, hogy ez a hatalom, ez az első számú hatalom egyértelműen ellenzéki ma Magyarországon. Bizonyára gondos statisztikán alapul ez az állítás. Például összeszámolta Bertha Zoltán, hogy mondjuk, Kádár Béla miniszter úr a békéscsabai választási kampányban csup án minisztertársaihoz képest – nem is az ellenzéki jelöltekhez képest – hányszor szerepelt, mennyivel többször szerepelt, és egyúttal Bertha Zoltán állításainak a végkövetkeztetéseire is fényt bocsát az a tény, hogy ez a hatalom hogyan működött Békéscsaba esetében. Beszéljünk komoly dolgokról, egyetlenegy témát szeretnék szóba hozni, nevezetesen azt, hogy a kinevezési törvényt törvényjavaslatunk Kormány által hozzám megküldött változata változatlanul hagyná, úgy hagyná, mint amely a régi kinevezési törvény alapján működne, egyetlen egy mondat tartalmazza ezt. Nem kívánok belemenni abba, hogy jogászilag – hiszen erre vannak nálam hivatottabbak – hogyan fest az, hogy egy törvény, amelyet az Alkotmány kötelez a kinevezés rendjének a szabályozására, egy másik tö rvényre utal. Nem kívánok most belemenni abba, hogy kizárólag a közmédiánál alkalmazza ezt a megoldást a törvény. Az Alkotmány előírásainak megfelelően a helyi televízióknál, a helyi rádióknál rendelkezik a kinevezési rendről, és ott mindenütt kétharmadoss ágot vezet be, tehát ahol helyi hatalomnak bármiféle köze lehet a helyi televíziók, helyi rádiók vezetőinek kinevezéséhez, ott kétharmados döntéshozatalra kötelezi a törvény – véleményem szerint nagyon helyesen – ezeket a helyi hatalmakat. (11.40) Viszont ez annyit jelent, annyit jelentene, hogy tulajdonképpen a helyi hatalom vonatkozásában ez a törvény demokratikusabb, mint a budapesti rádió és a budapesti televízió vonatkozásában. Ennek a taglalásába se akarok most belemenni. Mindössze arra szeret ném felhívni a figyelmet, hogy az a szinte történelminek, történelmi pátoszúnak nevezhető harc, amely éppen ezen a héten érte el a tetőpontját ebben a Házban, és amelynek a lényege az, hogy Schiffer képviselőtársam által is jellemzett konszenzusos megoldás t egyszerű kormánytöbbségi diktátummá mossák át, hogy a régi kinevezési törvényt, amely nyilvánvalóan a konszenzus célját szolgálta az Alkotmány előírásainak megfelelően, különböző módszerekkel a Kormány akaratát kifejező törvénnyé változtassák át, végül
