Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. június 2. kedd, a tavaszi ülésszak 38. napja - Határozathozatal az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló 1990. évi LXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Határozathozatal a nemzeti gondozásról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György):
2441 Ez egyszersmind azt is kiküszöböli, hogy az alapításkor belépők kénytelenek a saját erőt produkálni, most aki utánuk lép be, az voltaképpen a rra a saját erőre alapozza a saját tulajdonszerzését, amelyet mások tettek le helyette. Tehát ezt a problémát is megoldja a kötelező saját erő előírása. A második dolog, hogy a saját erővel megszerzett részvényekre ki kelljen terjeszteni azt a zálogjogot, amely egyébként csak a többi megszerzett részvényre szólna, és ezzel bevonódik a kockázatba a saját erővel megszerzett tulajdonrész is. A harmadik dolog pedig, hogyha kiszorul valaki a munkaszervezetből, magyarán szólva, elbocsátják vagy ő saját maga kényt elen kilépni a vállalattól, illetve a társaságtól, és ebben az esetben elővételi jog alapján vissza kell adnia, el kell adnia az MRPszervezetnek a már tulajdonába került részvényeket. A törvényjavaslat úgy szabályoz, hogy ezt az alapszabályban előírt érté ken, de legalább a névérték feléért kell, hogy visszavegye az MRPszervezet. Most én úgy gondolom, hogy a részvényeken árfolyamnyereség, illetve árfolyamveszteség képződhet az alatt az idő alatt, amíg az MRPszervezetben vannak ezek a részvények. Azt gondo lom méltányosnak, ha mind az árfolyamnyereségen, mind az árfolyamveszteségen valamilyen méltányos osztozás történik a szervezet és a szervezetből kiszoruló dolgozó között. Úgy gondolom, hogy a dolgozó az árfolyamnyereségnek legalább a felét kaphassa meg, i lletve az árfolyamveszteségnek legfeljebb a felét kelljen viselnie. Rá nézve ennél jobb megállapodás vagy jobb szabályozás lehessen az alapszabályban, de ennél rosszabb ne. Ezzel mérséklődik az egyes dolgozókra nehezedő kilépéskori kockázat. Végezetül: ha meggondoljuk, ezek a javaslatok egy koherens egészet képeznek, nemcsak ez az utolsó három, hanem mindaz, amit elmondtam, tehát a sokoldalú kezdeményezési lehetőség, a viszonylag alacsony alapítói létszám, amely azonban nem rekeszt ki senkit sem, a vezetők rugalmas kapcsolódása az MRPszervezethez, a vállalati kezességvállalás problémájának rugalmas kezelése és a nyereségfelhasználás arányának az ezzel kapcsolatos megnövelhetése, az oszthatatlan alap kérdésében való rugalmasság, a kockázatok összekapcsolódás a és egyszersmind bizonyos védelem a kockázatban a munkavállalók számára – együttesen rugalmasabbá teszik a törvényjavaslatot, mint az eredeti formájában volt, anélkül azonban, hogy a privatizációs célra való felhasználhatóságukat a legcsekélyebb mértékben is rontanák ezek a módosító javaslatok, sőt bizonyos pontokon előre láthatóan javítják a privatizációs célra való felhasználást. Most már csak kíváncsian várom, hogy az imént kézbe kapott privatizációs irányelvek milyen környezetet teremtenek, milyen hátt eret nyújtanak a remélem, a tisztelt Ház által az elmondottakkal egyetértésben rugalmasabbá tett törvény működése számára. Végül egy kérésem van, hogy mivel bizonyos kapcsolódó módosító javaslataimat most kaptam legépelt formában kézhez, elnök úr tíz perci g még szíveskedjék nem lezárni a részletes vitát, ha véletlenül nem volna több hozzászóló. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, ki kíván még felszólalni a vitában. (Rövid szünet.) Senki sem jelentk ezett. Engedje meg Tellér Gyula, hogy úgy értelmezzem, ő érdemlegesen már benyújtja a kapcsolódó módosító javaslatait, tehát még beérkezettnek tekintjük a részletes vita lezárása előtt. (Tellér Gyula: Itt van a kezemben, most hozták meg, elnök úr!) Igen, k öszönöm. A részletes vitát tehát Tellér Gyula kapcsolódó módosító javaslatait beadottnak tekintve, lezárom. Megkérdezem Szabó Tamás miniszter urat, most kíváne válaszolni az elhangzottakra vagy a jövő heti határozathozatal előtt.