Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 27. szerda, a tavaszi ülésszak 36. napja - A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - UGRIN EMESE, DR. a Független Kisgazdapárt 10 tagú csoportjának vezérszónoka:
2385 beszélve, hogy a kétkeresős családmodell alapján még további ötszá z munkahelyre lett volna szükség. Nagyon jól mutatja azt, hogyha Magyarországon a lakásbérleti rendszer és a tulajdonjogoknak és a bérleti jogoknak a pontos szabályozását nem fogjuk tudni megvalósítani, akkor lehetetlenné válik éppen a lakáskörülmények mia tt a magyar gazdaság dinamikusabb fejlesztése. Nem véletlen az, hogy NyugatEurópában nem annyira a lakásvásárlásra koncentrálnak az emberek, hanem – éppen azért, mert a munkájuk gyakran bizonytalan, dinamikusabban kell változtatni a lakóhelyüket – bérlik a lakásokat. Azt hiszem, hogy ezen az úton kell nekünk is haladni, és éppen ezért a jelen törvénytervezet fontossága igen nagy. Ugyanakkor azonban azt gondoljuk, hogy van a tervezetnek egy alapvető hibája, amely abból indul ki, hogy Magyarországon már eleg endő lakás van, kialakult a piacgazdaság a lakás területén, és a lakásvásárlás, a lakásépítés anyagi feltételei biztosítottak. Ennek a gondolatnak a jegyében vállalkozik a törvényelőkészítő arra, hogy a piacnak megfelelően liberalizálja a bérleti szerződé sek feltételeinek kialakítását és a bérleti díjak megállapítását. Abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy egy hiánygazdaságot kell szabályoznunk, de valahogy olyan formában, hogy annak rugalmassága már a jövő felé is mutasson. Ez az alapkoncepció, amelyet a törvényelőkészítők elfogadtak, a mai magyar valóságban úgy gondoljuk, hogy az állampolgárok – legyenek azok bérlők vagy tulajdonosok – lét- és jogbizonytalanságát okozhatja. Csak egyetlen példára szeretnék utalni, és azért emelek ki egy olyan országot, egy olyan példát, amely azt hiszem, hogy az európai viszonylatok között is kiemelkedő: Belgium, ahol nemhogy lakáshiány nincs, hanem lakástúlkínálat van, és még ez a Belgium sem engedheti meg magának, hogy a szerződéseket, a bérleti díjakat, a lakások min ősítését teljesen szabadon engedje. Ezeket központilag szabályozzák, minimális felső határa van a béreknek, a szerződő feleknek pedig nagyon pontosan előírt, központilag előírt feladataik, kötelességeik és jogaik vannak, amelyeket központilag adnak ki. Teh át a szerződéseket nem két ember, két fél szabadon köti, hanem központilag szabályozzák. A liberalizálás gondolata, legalábbis a törvény szelleméből következően, úgy gondolom, hogy az önkormányzatokat is egy tudathasadásos helyzetbe hozhatja, hiszen elvárj a tőlük, hogy lakástulajdonosként lépjenek föl, ugyanakkor a közvagyonjellegnek megfelelően a helyi közügyek megoldásai érdekében szociális feladatokat is el tudjanak látni. Ez nem kevesebbre ösztönzi az önkormányzatokat, minthogy egyszerre feleljenek meg a piaci és szociális követelményeknek, vagyis – kényszerhelyzetben lévén – súlyozniuk kell, és vagy az egyik, vagy a másik követelmény háttérbe fog szorulni, tehát ez egy nagyon komoly problémát fog jelenteni. A másik nagyon komoly gond, úgy gondoljuk, az, hogy az önkormányzatok, mivel teljesen önállóan alkothatják meg rendeleteiket és belső szabályozásaikat, olyan területeken, mint például Budapest, komoly káoszt és zűrzavart okozhat, hiszen Budapesten 22 önkormányzat van, mint ahogy arra már Pető Iván is utalt, és hogyha ezeknek nem írja elő a törvény az együttműködési kötelezettségeket, akkor az nagyon komoly problémát fog okozni, és végül is egyes kerületek elszegényedéséhez, másoknak pedig a túltelítettségéhez fog vezetni. Ez utóbbi ellen pedig csak úgy tudnak majd a kerületek védekezni, hogy meg fogják akadályozni a nagyarányú beköltözködést, tehát kényszerhelyzetben a lakhatási jognak vagy a szabad költözködésnek a korlátozásáról kell gondolkodniuk, és ez pedig mindenképpen egy diszkrimináció felé kény szeríti az önkormányzatokat. Ezért mi azt javasoljuk, hogy ebben a törvényben mindenképpen külön fejezetben külön kell foglalkozni a budapesti helyzettel annál is inkább, hiszen a lakosság egyötöde él itt, és az itteni körülményeket kell mindenképpen megfo galmazni, az itteni sajátosságoknak megfelelően. Többek szájából elhangzott az, hogy a jelen törvénytervezet a tulajdonost, vagyis a bérbeadót védi elsősorban, akivel szemben a bérlő háttérbe van szorítva. Ez megmutatkozik abban is, hogy a tervezet csak a bérlő kötelezettségeit sorolja fel, amíg jogosultságai elenyészőek. Ugyanakkor nem
