Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 27. szerda, a tavaszi ülésszak 36. napja - A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - PETŐ IVÁN, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
2369 lakásigénylése volt, az – legalábbis a Kormány elképzelése szerint – felejtse el. Felejtse el az a 80 ezer ember, akinek ebben a pillanatban érvényes lakásigénylése van. Ha az önkormányzatok méltányolják ezeket a lakásigényeket, akkor valamilyen, nem törvényben szabályozott módon kezelhetik ezeket, esetleg. Ebből a javaslatból az olvas ható ki, hogy akinek a tulajdonába beköltöztettek bérlőket – az úgynevezett kényszerbérbeadásokról van szó – , és ők maguk vagy esetleg családtagjaik lakásgondokkal küzdenek, annak ellenére, hogy lakásvagyonuk van, ne számítsanak a mai magyar állam segítség ére; ezt valahogy majd meg fogják oldani. Ebből a törvényjavaslatból az olvasható ki, hogy aki családi házat, jelentős vagyont bérlakásra cserélt, vagy saját költségén teremtett összkomfortot a félkomfortos vagy komfort nélküli bérleményből, aki tetőtérbe építéssel, jelentős anyagi áldozatokkal lakást teremtett, ne számítson, vagy csak igen korlátozottan számítson szerzett jogai állami elismerésére. E törvényjavaslat olvasójának mindenképpen ez ütközik a szemébe: gyakorlatilag igazgatási kérdésnek, illetve a bérbeadók és bérlők szerződéses viszonyának tekinti a mai magyar lakásügyet, holott – ez közhely, de mégis érdemes e javaslat kapcsán elmondani – a lakás különleges fontosságú, nemzeti vagyon szempontjából fontos kérdés a lakáskérdés, hanem a háztartási vagyon jelentős része is a lakásvagyonban, a lakásban, a bérlakásban ölt testet. Egy ilyen törvénynek azt is tükröznie kellene, hogy a háztartások gazdasági viselkedése, a megtakarítások, a kiadások szerkezete is alapvetően kapcsolódik a lakásrendszerhez. És, persze, tükröznie kellene egy ilyen törvényjavaslatnak – még ha csak egy szeletével foglalkozik a kérdésnek, akkor is – , hogy a lakáskérdés döntően szociális kérdés, a lakbér, a lakásbérlet, a lakástulajdon más, mint általában a tulajdon – mint a földt ulajdon, mint a helyiségtulajdon stb., stb. – , a lakáskérdés, a lakástulajdon kérdése vagy a lakhatás kérdése létszükségleti kérdés, alapvető jog – majdhogynem emberi jog. És hát, ennek kapcsán még egyszer megismétlem: hol van ebből a javaslatból a Népjólé ti Minisztérium álláspontja, hol van jelen e javaslat kapcsán a szociális szempont, amely egy szociális piacgazdaságnál elengedhetetlen lenne? És itt megemlítem, hogy még néhány hete is a Népjóléti Minisztérium egyik felelős vezető beosztottja azt mondta, hogy ezt a törvényjavaslatot csak úgy lehet tárgyalni, ha társítjuk mellé a szociális törvényt, amely sok, e törvényjavaslat kapcsán fölvetődő problémát kezelni tud. Szociális törvény nincs – ezt is megemlítették már előttem – , javaslat nincs, önmagában ke ll tárgyalnunk ezt a szociális vonzataiban is nagyon bonyolult problémát. Ahhoz, hogy ezt a törvényjavaslatot egyáltalán érdemben lehessen tárgyalni, ismernünk kellene egy koncepciót, kellene maga az a koncepció – kormánykoncepció – , amely ezeket a szempon tokat, ezeket a szerteágazó szempontokat átfogja. (10.30) Ehhez tisztázott elképzelések kellenének, hogy hogyan alakítható ki egy rugalmas, vegyes tulajdonú lakásszerkezet. Minden elfogadható és működő piacgazdaságban egyszerre van jelen az önkormányzati, a magántulajdonú bérlakásrendszer és a saját tulajdonú családi, szövetkezeti tulajdonforma. A lakásrendszer fontos eleme a szociálpolitikának is mindenhol, ahol piacgazdaság működik, és ezt sem szabad szem elől téveszteni. Igaz, általában önkormányzati, he lyi megoldásokra épül a lakáspolitika, de az is igaz – ez a törvényjavaslat ezt tartja szem előtt – … csak a jegyzőkönyv kedvéért említem, hogy a Népjóléti Minisztérium képviselője megjelent. (Dr. Surján László miniszter megérkezik. – Taps a bal oldalon.) De az is igaz: a magyar önkormányzatoknál összehasonlíthatatlanul tágabb pénzügyi lehetőségű önkormányzatok tudják csak kezelni ezt a problémát, tehát nem lehet az önkormányzatokra bízni önmagában ezt a kérdést Magyarországon. Az állam általában – ezzel, mint elvvel egyet lehet érteni – mint az átfogó kondíciók alakítója van csak jelen a lakáselosztó, lakásépítő, lakbérmegállapító, mindent elrendező fennsőbbség, mint ahogy eddig próbált jelen lenni. Nálunk azonban még ki kell alakítani azokat a ker eteket, amelyek között az állam visszavonulhat a kívánatos közvetett szerepbe.
