Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 26. kedd, a tavaszi ülésszak 35. napja - A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat kivételes és sürgős eljárásban történő megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - CSÉPE BÉLA, a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását koordináló bizottság elnöke, az országgyűlési határozati javaslat előterjesztője:
2332 Mind a költségvetési bizottságnak, mind a különbizottságnak a bizonyos mértékig globális nemje mögött ez van, habár a költségvetési bizottságnál már nem globális ez a nem, mert – amint majd hallani fogjuk – igen jelentős területét a módosító indítványoknak lényegében újratárgyalta és saját bizottsági módosító indítvánnyal szerepelteti az anyagban. A tisztelt képviselőtársaknak tehát igen sok módosító indítványa tulajdonképpen itt állva maradt, lehet róla sz avazni, hogy igen vagy nem, de ugyanakkor az is tény, hogy nagyon sok módosító indítványt lehet megtalálni a forgatókönyvnek az első részében. Azt jelenti ez a felsorolás, hogy a költségvetési bizottságban nem kapta meg az egyharmadot sem, tehát már nem ke rül a tisztelt Ház elé. Végül is a pénzügyi egyensúly fenntartása érdekében olyan forgatókönyv készítését mozdítottuk elő, amelyben tételesen már csak plusz és mínusz szerepel egyegy szavazási tételnél, tehát a végösszeg nyilvánvalóan ezért nem borulhat f el. Ebből következik az, amit itt meg kell említenem, hogy az egyes szavazásoknál az eredeti összegre nem kell szavazni, hisz az nem normaszöveg, hanem egy forintösszeg, mert az a későbbiekben még előjöhet, és a végeredmény pedig mindenképpen a keretösszeg lesz. Azzal szembesülünk tulajdonképpen ennél a munkánál, hogy az egyes képviselői szándékok nem tudnak szembesülni a plenáris ülésen, hanem a financiális hálón fennakadtak. Ebből én a bizottság elnökeként azt a következtetést vonom le, és általában azokb ól a tapasztalatokból, amelyeket ennek a munkának a folyamán szereztem, hogy ez a módszer, amelyet itt most csinálnunk kell, mert más módon ezt pillanatnyilag megoldani nem tudjuk, nem jó, nem célravezető, és keresnünk kell annak a módját, hogy a jövőben e z hogy változzon meg. Tulajdonképpen erre vonatkozik az országgyűlési határozati javaslat különbizottságunkra kiszabott második számú feladata, egy olyan törvénynek az előkészítése, törvényjavaslat benyújtása szeptember 30áig, amely alapján a jövőben sokk al megnyugtatóbb módon lehet mindenkor a költségvetésben erre a célra szánt összeget felosztani. A bizottság tagjai nevében is mondhatom tehát, hogy egyáltalán nincsen olyan sikerélményünk, hogy itt valamiféle tökéletes és jó munkát végeztünk. De ú gy gondolom, hogy ezzel, amit most elmondtam, rámutattam azokra a nehézségekre, amelyekkel a bizottság küszködött, és ennek ellenére – habár nincs ez a jó érzésünk meg, és nyilván jobb módszer kellene – mégis azt mondom, hogy ezt a feladatot a lehető legjo bb módon a bizottság végrehajtotta, s a tisztelt Ház elé hozott egy olyan javaslatot, amely most, az előbbiek alapján fönnmaradt módosító indítványokkal megváltoztatható. S remélem, hogy akkor itt rövidesen elérünk abba a helyzetbe, hogy azok a társadalmi szervezetek, amelyek végül is támogatásban részesülnek, a pénzt minél hamarabb megkapják. Még egy formai dolgot kell megemlítenem a jegyzőkönyv miatt. A javaslatunkban egy sorszámhiba szerepel: II/33nál a 33 kétszer lett leírva, ez egy technikai dolog, ny ilván a végső határozatban ez a sorszámhiba is kiküszöbölődik. Tisztelt Ház! Én bevezetőmben főleg a nehézségeket szerettem volna érzékeltetni. Ugyanakkor szeretnék végezetül rámutatni arra, hogy ez a feladat ugyanakkor egy igen fontos feladat, mert a megh allgatások során, azokban a tapasztalatokban, amelyeket most mi szereztünk, nagyon kiviláglott, hogy ebben az országban, a társadalomban igen komoly önszerveződés van, és ezek bizonyos szervezeti formákat öltenek. Ezek az emberek, ezek a szervezetek tulajd onképpen felénk nyújtják kezüket támogatásért. Nyilván sok olyan szervezet van, amely nem érdemli meg a támogatást. De meggyőződésem, hogy sok olyan szervezet van, amely végül is innen nem tud kapni támogatást, hisz az összeg annyira csekély, vagy nem tud kapni elég támogatást. Ezt szeretném végül is kiemelni, hogy nagyon komoly probléma ez. Úgy gondolom, hogy a társadalmi szervezetek a társadalom életében igen fontos, komoly szerepet játszanak, ezért kérem a tisztelt Ház segítségét ahhoz, hogy a mai napon a kellő módosításokkal együtt megtörténhessen a döntés, és azok a társadalmi szervezetek, amelyek végül is itt támogatást nyernek el, ehhez a pénzhez minél hamarabb hozzájussanak.