Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 5. kedd, a tavaszi ülésszak 27. napja - A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslat, az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló törvényjavaslat és az állam vállalkozói vag... - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ELNÖK (Dornbach Alajos): - BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
1847 Az új helyzet azzal keletkezett, hogy Grósz Károly 1988 júliusában San Franciscóban az amerikai üzleti élet vezetői előtt meglepetésszerűen eladásra kínált mintegy ötven magyar vállalatot. Ekkor indult meg a hazai sajtóban a nyilvános vita. A vitában többféle indokot hoztak fel a vitatkozók. Grósz Károly javaslatának a magyarázói azt fejtették ki, hogy a privatizáció adott módja lehetővé teszi, hogy a vállalatokért kapott dollárbevételt közvetlenül a dollárban nyilvántartott á llami tartozás csökkentésére fordíthassuk. Mások inkább a belső deficit csökkentésére számítottak. Ismét más érvelők a privatizációtól várták a fejlett nyugati technika beáramlását, új munkahelyek teremtését stb. A reformkommunista hatásokra ebben az időbe n fogadta el az előző parlament – követve a privatizáció gyorsításának elméletét – az úgynevezett átalakulási törvényt. A vitába 1989 őszétől a nyilvánosság előtt is bekapcsolódtak az akkor még ellenzékben lévő pártok. A Magyar Demokrata Fórum ekkor készül t programja 1989 októberében rendkívül bírálta az akkor éppen fönnálló törvényi helyzetet, és a következőképpen fogalmazott: a jogszabályok lehetővé teszik azt, hogy vállalati igazgatók a vállalati vagyon részenkénti eladásával fedjék el a vállalat működés ének veszteségességét, sőt látszólag nyereséget is ki tudjanak mutatni; erre hivatkozva prémiumokat vehessenek föl. Idézem tovább a programot. Az így folyó átalakulásnak alig leplezett célja, hogy az állami vállalatok élén éppen ott lévő, részben volt párt funkcionárius a saját személyét mentse át az új gazdasági rendbe. Előfordul, hogy ennek érdekében a vállalatvezető hajlandó a rábízott nemzeti vagyonból az általa kiválasztott vezetőnek komoly árengedményt is adni, mindössze azért, hogy cserébe saját pozíc ióját megtarthassa. Az MDFprogram e részének szerkesztőit úgy hívták: Szabó Iván, Szabó Tamás, Bod Péter Ákos. Hölgyeim és Uraim! Az MDF 1989 őszén felismerte tehát annak jelentőségét, hogy a privatizáció évtizedekre, talán még hosszabb időre határozza me g azt, hogy ebben az országban ki lesz gazdag, és ki lesz szegény. Ezért nem kívánom ismételten kiemelni, hogy milyen súlya van az előttünk fekvő törvényjavaslatoknak. A Kormány által beterjesztett három javaslat kapcsán, figyelemmel arra, hogy a privatizá ció immár három éve folyik, eljött az ideje annak, hogy az eddigi tapasztalatokat megkíséreljük röviden elemezni. (18.30) Meg kell vizsgálnunk, amennyiben lehetséges, hogy miért privatizálunk, mit privatizálunk és mit nem, kik lesznek az új tulajdonosok, j ó kezekbe kerüle a nemzet vagyona, milyen árat kell fizetnie az országnak ezért a folyamatért, és mindezért mit várhat cserébe. Logikusnak tűnne, hogy a vizsgálódást azzal kellene kezdeni: megnézzük, az eddigi várakozások mennyire jöttek be, avagy mennyir e bizonyultak illúziónak. Konkrétan: csökkente az eddigi, hároméves privatizáció eredményeként például a külső adósságunk? A válasz nemleges. Akkor talán a belső adósság csökkent? A válasz nemleges. Vagy özönlik befelé netalán a külföldi technika? A válas z – nemleges. Vagy talán a munkanélküliség csökken látványosan? Tudjuk a választ. Mégis, akkor mi történt eddig? Aki megpróbál a kérdésre választ keresni, nyilván a minisztériumokhoz fordulna, gondolván, hogy ott gyűlt össze az információ – ott mindenre vá laszt adnak. Aki így gondolkodik: téved. A minisztériumok szakembereihez az információk jelentős része ma már nem jut el, és ez a sajnálatos dolog távolról sem ennek a Kormánynak a hibája. Ezt nyomatékkal kell hangsúlyozni. Egy 1977ben hozott kormányrende let még részletesen leírta, hogy miként jutnak intézményes módon információhoz a minisztériumok szakemberei. Ez a rendelet rögzítette, hogy az ellenőrző szervek az ellenőrzés során föltárt anomáliákat, jogi kiskapukat kötelesek jelezni a szakminisztériumok – mint jogszabályt készítő, illetve jogszabályt előkészítő szervek – felé. Tehát volt annak idején egy intézményes információáramlás. A reformkommunizmus időszakában találta föl az előző kormányzat a dereguláció intézményét, amelyet úgy hajtott végre, akk ora lendülettel, hogy az említett jogszabály ennek áldozatául esett. Konkrétan arról van szó, hogy
