Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 5. kedd, a tavaszi ülésszak 27. napja - A nemzeti gondozásról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (Szabad György): - DÉNES JÁNOS (független)
1786 kormánynak a hatótávolsága, hatórádiusza, annak az intenzitása sohasem érvényesült és sohasem érvényesülhetett egy – a hadműveleti cselekmények következtében – egyre zsugorodó ország mindig kisebbedő hatórádiuszával és mindig hatástalanabb és egyre hatástalanabb intézkedési és végrehajtási mechanizmusával. (11.50) Ha ezt a tényt – ami tény – tudomásul vesszük, akkor disztingválnunk kell, és meg kell szabadulnunk azoktól az érzelmekre ható, de a tényeket figyelmen kívül hagyó érvektől, amelyek az egész törvényjavaslatot ellehetetleníteni akarják. Tudniillik, ha a nemzeti gondozást, avagy az e lőbbi, a 3413as számú törvényjavaslatban realizálandó, abszolút jószándékú törvényalkotást kiszélesítjük, akkor, kérem, egyben és rögtön semmivé tesszük, semmivé tesszük. Kérem, miután időrendről beszéltem az előbb, tessék idefigyelni, 1944. március 19e, 1945. május 9e a világraszóló diadalmas győzelem napja. Kérem, '45. május 9étől 1985 utánig még, hiszen nem tudom, Aczél úr meddig uralkodott, kérem szépen, ezek az irányzatok, ezek a hősi cselekmények, ezek az áldozatok a kor szintjén, lehetőségén inté zményesen, békediktátum alapján jóvátételként számos módon: anyagi elismerést, erkölcsi elismerést, sőt társadalmi előmenetelt, egyetemre bejutást, főfő akadémiai tisztséget, vezérigazgatóságot, kesztyűs létemre gyógyszergyár igazgatóságot jelentett. Hát kérem, ezzel kell tisztában lenni, hiszen szörnyű és meghökkentő a következő kép. Még egyszer térdet, fejet hajtok az összes áldozat előtt, amikor megemlítem a következőt. Elképzelik azt önök, hogy 1945. május 9étől Aczél György úr dicsőséges haláláig nem derülhetett ki, hogy Kőszegen gázkamra működött? Elképzelik önök azt, hogy 1992ben szemen lehet köpni egy város tisztességes érzületét, hogy itt, a ti városotokban gázkamra volt, s ugyanakkor negyven évig nem tudtunk róla? Uraim! Merő képtelensé g. Szembe kell nézni a tényekkel. Ez az ország, ha nem nyitja ki a szemét, a következmények beláthatatlanok. És most, amikor kegyeletről és tisztességről beszélünk, akkor a kegyeletnek és tisztességnek bizonyos mértéktartásáról is beszélünk. Én egyetértek azzal a törvényalkotó elvvel, hogy aki már kapott kártérítést, kárpótlást kétszer, háromszor, ne kaphasson ötödször. Én a magam részéről egyszerűen érthetetlennek találom azt a meddő és sehova nem vezető próbálkozást, amikor a jogos sérelmeket, az áldozato kat… nem lehet a sebekben vájkálni – fájdalmas, ízléstelen, gusztustalan. Viszont, kérem szépen, bizonyos szempontból a mutogatásnak ez a mértéke legalább annyira ízléstelen, mint amire az előbb hivatkoztam. Tekintettel arra, hogy én most az előttem lévő f elszólalók értelmezésében is tulajdonképpen mind a két törvényjavaslatot érintettem, így a magam részéről a következő téma tárgyalásánál, tehát az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat rész letes vitájában nem kívánok megszólalni, de engedje meg az elnök úr, hogy egy oda vonatkozó egyetlen részletet megemlítsek. Ez az egyetlen részlet pedig az – hogyha jól tudom, pont az általam előbb elismert Zimányi képviselő úr szájából hangzott el az a me gjegyzés: az elvált feleségekre vonatkozóan. Engem megkerestek kivégzett sorstársaim hozzátartozói, és sérelmezték. A magam részéről a következőket ajánlanám. Tekintettel arra, hogy mint rabtárs, mint sorstárs, meg a jogi gyakorlatból és a végrehajtásból k öztudott, hogy a börtönbe bekerült politikai elítélteket nemcsak a börtönben sanyargatták és kínozták, hanem lakóhelyi, munkahelyi, társadalmi környezetükben is igyekeztek megalázni, meggyalázni őket. Ennek egyik legérzékenyebb pontja a feleség volt. A fel eségre hatottak, hogy megtagadja, a feleségre hatottak, hogy elváljon stb., stb. Tehát a magam részéről az ilyen nagyon kényes érzelmi és erkölcsi kérdés egyedi eldöntését én a társadalmi kollégiumra bíznám, és a Zimányi képviselő úr figyelmét felhívnám ar ra, ha lehetősége van részletesen felszólalni, ennek adjon gesztust az özvegyek esetében, akik ilyen szempontból – hogy úgy mondjam
