Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 28. kedd, a tavaszi ülésszak 25. napja - Interpellációk: - HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ)
1635 Köszönöm miniszter úr válaszát. Viszonválaszra átadom a szót Hága Antónia képviselő asszonynak. HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ) Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Én őszintén méltányolom a Népjóléti Minisztériumnak az igyekezetét, amellyel a szociális törvény koncepcionális problémáit próbálja megoldani, és nagyon szeretném, ha ez mielőbb megtörténne. Nemcsak azért, mert én szubjektíven érzem – mivel ezt csak így érezhetem – , hogy szükség van egy szociális törvényre, de ezért el kell mondan om, hogy bár objektíve létezik a kormányprogram irányelveiben minden elképzelést felülmúlóan egy védőháló, ezeket nem igazán érzik a közemberek, és én most erre szeretnék néhány mondatban kitérni. A Népjóléti Minisztérium szociálpolitikai programjára előüt emezett 1,7 milliárd forintból 1,4 milliárd forint van zárolva a szociális törvény megjelenéséig. Ez 83%a az összegnek. Olyan programok nem kapnak pénzt, éppen a szociális törvény késlekedése miatt, amelyek az esélytelen, elesett emberek támogatását segít enék. Engedjenek meg néhány példát. Ilyen például a rehabilitációs program, mely fogyatékosokat gondozó intézményhálózatokat építene ki, működtetne, és ezen fogyatékosoknak – szellemi vagy fizikai fogyatékosoknak – a foglalkoztatási gondjait oldaná meg. Ez ek az intézmények vegetálnak, tovább bővíteni az intézményeket nem lehet, fenntartási gondjaik vannak. Mondanám tovább, hogy a térségi válságkezelő programok, amelyek a kormányprogramhoz kapcsolódva alakulnak – SzabolcsSzatmár, Borsod, Heves és Nógrád meg yéről van itt szó – a Kormány decemberi felhatalmazásának értelmében, például SzabolcsSzatmárban júliusra készen kellene lennie ezeknek a programoknak, és működnie kellene. Ezek sem tudnak működni, hiszen az összeg zárolva van, és nem juthatnak ehhez a pé nzösszeghez. El kell azt is mondanom, hogy az egyes lakossági csoportok célzott támogatása is vegetál. Munkanélkülivé válva, nem elég ez a presztízsveszteség egy állampolgárnak, egyik napról a másikra nem tudják a lakbéreiket fizetni az emberek és a közüze mi díjakat fizetni. Az önkormányzatok átmeneti időszakra segélyezéseket tudnának kiutalni, ennek megvannak a törvényes feltételei, csak az anyagi feltételei nincsenek meg. Elképesztő és elkeserítő az, hogyha egy család pénz nélkül, jövedelem nélkül marad, akkor egyik pillanatról a másikra azon kell gondolkodni, hogy talán ki is lakoltathatják őket vagy fűtésüket, villanyukat, vizüket ki is kapcsolhatják. Az új ellátó intézmények, például a családsegítő központok nem tudnak már működni. A házibeteggondozó h álózatok önmagukat már nem tudják fenntartani. Abban az időszakban, amikor az óvodából már kizuhannak a gyerekek, vagy az iskola napközi otthonában már nem tudnak részt venni, hiszen egy térítési díj közel áll az ezerforintos összeghez, úgy gondolom, hogy a családsegítő központoknak nagyon nagy szerepük lenne, hogy szellemileg, anyagilag, lelkiekben támogassák az elesetté váló családokat. Ezek nem történnek meg, hiszen a családsegítő központok alkalmazottai igen gyakran nem tudják, hogy a következő hónapban miből tudják a saját bérüket kifizetni. Mondanám még a kríziskezelő intézményeket is a népkonyhák nem tudnak működni, és a hajléktalanok intézményei már végső stádiumban vannak. Valószínű, hogy a következő fél évben lesznek olyan kríziskezelő intézmények, amelyek kénytelenek lesznek bezárni. Nem tartanám erkölcsösnek azt, ha az egyházra testálnánk ezeknek a karitatív szervezeteknek a működését vagy egyéb alapítványokra. Én értem az igyekezetét a Népjóléti Minisztériumnak, viszont arra kérem képviselőtársai mat, hogy azok, akik úgy gondolják, hogy egy rehabilitációs programnak működnie kell, a szellemileg, testiekben, fizikálisan elesett embereket támogatnunk kell, és nem szabad ezeknek az intézményeknek bezárni; vagy akik úgy gondolják, hogy a családsegítő k özpontra szüksége van mindenkinek, aki elesett, hiszen az, hogy egy gazdaság összeomlik és maga alá temeti az
