Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 10. hétfő, a tavaszi ülésszak 3. napja - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
162 Logikailag is vitatható a megkülönböztetés módszere. Az él et egyértelműen a legnagyobb érték. A törvényjavaslat címe is – helyesen – ezt az értéksorrendet követi: az életüktől és szabadságuktól megfosztottak kárpótlásáról szól. A kifogásolt megkülönböztetés viszont logikailag megfordítja a sorrendet: az élet elve sztését alárendeli a szabadság elvonásának. Az életek kárpótlása között azon az alapon tesz különbséget, hogy ha nem haltak volna meg, mennyi időre vesztették volna el valószínűleg a szabadságukat. Fontosabb szempont tehát a várható szabadságelvonás, mint magának az életnek az elvesztése. A várható szabadságelvonás időtartama mint egyedüli megkülönböztetési alap azért sem fogadható el, mert a különböző szabadságelvonások gyakran egészen eltérő módon voltak veszélyesek magára az életre. Gadó György hivatkozo tt arra, hogy a deportálásoknak az volt az általános célja, hogy az embereket megsemmisítsék. Kényszerlakhelykijelölése, amely a törvényjavaslat szerint kétéves kárpótlásra adna lehetőséget, például lényegesen kevésbé járt közvetlen életveszéllyel, mint m aga a deportálás, amelyik csak 8 hónap elszámolását tenné lehetővé. Egészen morbid dolog belegondolni abba, hogy ha a németek megsemmisítési technológiája még gyorsabban dolgozik, és ezért még rövidebb becsülhető szabadságelvonással számolna a törvényjavas lat előterjesztője, akkor ezek az életek – eszerint a logika szerint – még kevesebbet érnének, még kevesebb kárpótlás járna értük. Ha a szabadságvesztés alatt bárki meghalt, csak az az egy szempont jöhet számításba, hogy az életét vesztette el. Élet és éle t között ezért nem lehet különbséget tenni. Ennek az elvnek megfelelően kétféle változatot terjesztettem elő módosító indítványként, alternatív módon. Az egyik összegében igazodik a halálra ítéltek kápótlásához, a másik változat viszont egy egységes elszám olási, átszámolási időtartamot javasol a törvényjavaslat szerinti – meglehetősen tarka – módszerek helyett. Ezt azért voltam kénytelen mindenképpen elmondani, hogy a bizottsági üléseken legyen világos: elfogadhatatlan számunkra az, hogy ha valakit például kényszerlakóhelykijelölése miatt vittek el, és közben meghalt, bármi miatt két évet számolhasson el, mások pedig ennél esetleg jóval kevesebbet vagy jóval többet. A másik kérdésre Torgyán József utalt, és ez a vagyoni kárpótlási kérdése. A vagyoni kárpótlá sról szóló rendelkezés nincs összhangban az Alkotmánybíróság december 21én közzétett 66/1991. számú alkotmánybírósági állásfoglalásával. Nyilván az előterjesztő még nem számolhatott, hogy ez a döntés meg fog születni. Az Alkotmánybíróság döntése új helyze tet teremtett. A törvényjavaslat ebben a formában ütközik az Alkotmánybíróság álláspontjával, ezért ezen mindenképpen javítani kell. Az Alkotmánybíróság döntése azt tartalmazza, hogy ha valakitől büntető eljárás keretében vonnak el vagyont, vagyonelkobzás, munkából való kiesés, és még sorolhatnám a különböző lehetőségeket, amelyeket a kártalanításnál figyelembe kell venni, akkor ezekre a sérelmekre az Alkotmánybíróság szerint teljes kártalanítást kell biztosítani. Teljesen képtelen helyzet adódna, hogyha em ellett a törvényjavaslat 10. §át kellene alkalmazni, ugyanis ez kötelező erővel, kógens szabályként azt írja elő, hogy a kárpótlási törvény rendelkezéseit kell figyelembe venni az e törvényben érintett vagyoni károknál. Ez nem megengedő jogszabály, altern atívát nem tesz lehetővé, a büntetőeljárási szabályokat nem lehetne alkalmazni, hanem speciális szabályként csak a kárpótlási törvény szerinti kárpótlás jöhetne számításba. Ez olyan helyzetet teremtene, hogy ha valakit például elítéltek sikkasztásért, és u tólag – törvényességi óvás vagy perújítás folytán – felmentik, akkor őneki teljes vagyoni kártalanítás járna, ha valakit esetleg elítéltek izgatásért, akkor ővele szemben ezt nem lehetne alkalmazni. Ha vagyonelkobzást alkalmaztak, elvették a házát, az üdül őjét, a gépkocsiját, akkor nem kapná meg a teljes értéket, hanem ennek egy csökkentett részét.
