Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 28. kedd, a tavaszi ülésszak 25. napja
1591 közlekedési szakemberek mellett – és amikor én felszólaltam, ezt a v itát tulajdonképpen a területrendező szakemberek elsőjeként kezdtem meg – mondják el a véleményüket a területrendező szakemberek is, a területfejlesztő szakemberek is. Ez ugyanis, mint mondottam, elsősorban területfejlesztési és területrendezési feladat. A másik pedig, még egy rövid gondolatot engedjenek meg képviselőtársaim, talán emlékeznek rá, hogy annak idején, amikor az expo gondolata felvetődött, akkor arról volt szó, hogy az expo természetesen nem Budapesté, hanem az egész országé. Nos, ha megnézzük az expóval kapcsolatos beruházásokat, azoknak döntő többsége – akár tetszik nekünk, akár nem – Budapesten fog lecsapódni. Azt hiszem, gazdasági vénája bármelyikünknek van annyi, hogy azt fel tudjuk mérni, hogy minden ide befektetett magyar forint további i de befektetendő magyar forintokat fog ide kényszeríteni, hiszen csak így tudjuk szolgáltatásokon és egyebeken keresztül a befektetett tőkét visszanyerni, itt és nem vidéken, és nem az elmaradott térségekben. Ez tehát még egy adalék ahhoz, hogy nem szabad a területfelértékelődésből származó vagyonnövekményt elszórnunk, és nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy akármennyire is sminkeljük ezt a problémát, ez elsősorban budapesti beruházás, és további tőkebefektetéseket fog vonzani Budapestre. Én azt kérem , képviselőtársaim, hogy fontoljuk meg ezeket a dolgokat és ezeknek ismeretében hozzunk egy döntést. A vita tehát nem arról folyik, hogy hidat vagy nem, hanem hogy hidat, de a legjobb, a legésszerűbb, a leggazdaságosabb nyomvonalon. Köszönöm szépen a figye lmüket. (Taps.) Az ülésnap bezárása ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt Országgyűlés! Több képviselő nem jelezte felszólalási szándékát, az általános vitát lezárom. (Szórványos taps.) A részletes vitára a módosító javaslatok megtárgyalását követően a jövő heti ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Holnap 10 órakor folytatjuk a plenáris ülést, méghozzá az Országgyűlés Házszabályai módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitájával. Mai ülésünket berekesztem, jó pihenést kívánok, visz ontlátásra. (Az ülésnap 20 óra 50 perckor ért véget.) 1992. április 28. kedd, a tavaszi ülésszak 25. napja Szabad György, dr. Szűrös Mátyás, Vörös Vince és dr. Dornbach Alajos elnöklete alatt Jegyzők: dr. Horváth József, dr. Kóródi Mária, Juhász Péter, Tro mbitás Zoltán, Boros László, Tóth Sándor, Glattfelder Béla Az ülésen jelen voltak: DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök, DR. ANDRÁSFALVY BERTALAN művelődési és közoktatási miniszter, DR. BALSAI ISTVÁN igazságügyminiszter, DR. BOROSS PÉTER belügyminiszter, DR. FÜR LAJOS honvédelmi miniszter, SÁROSSY LÁSZLÓ földművelésügyi minisztériumi államtitkár, DR. HORVÁTH BALÁZS tárca nélküli miniszter, KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár, DR. BOGÁR LÁSZLÓ nemzetközi gazdasági kapcsolatok