Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 27. hétfő, a tavaszi ülésszak 24. ülése - A távközlésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Vörös Vince): - PÁL LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoport vezérszónoka:
1557 értenek: hogy ne itt képződjön a nyereségük, tehát ne itt kelljen utána adózn i. Tehát nem lenne hátrány, ha a továbbiakban megfelelő magyar érdekeltséggel működne a magyar távközlési rendszer. De nem döntöttünk abban a kérdésben sem – és itt is mindenre lehetőséget ad az előttünk lévő szöveg – , hogy hogyan is legyen a Budapest kon tra vidék, a nagy felhasználó kontra kis felhasználó kérdés. Hiszen előttünk van az a probléma, és minden távközlési befektető előtt ott áll az a probléma, hogy természetesen szeretné elvinni azokat a piacokat, ahol nagy értékű szolgáltatásokat nagy mennyi ségben vesznek igénybe, szemben azokkal a piacokkal, ahol ez nincs meg, tehát egy SzabolcsSzatmár megyei befektetés biztos, hogy sokkal rosszabb, mint mondjuk egy iparkörzetben. Nem akarok Budapesten kívül mást megnevezni, mert hátha megszűnik iparkörzet lenni a közeljövőben. De erre a kérdéskörre nem ad választ ez a jelen törvénytervezet. Minden lehet. Korábbi hozzászólásokban szó volt már arról, hogy érdemes lenne törvényi szinten szabályozni a keresztfinanszírozások lehetőségét, a kevésbé fizető piacok megtámogatásának lehetőségét. Jelenleg a törvényben ez nincs előttünk. Ígéretet tettem arra, hogy bebizonyítom, hogy az előttünk lévő szöveg mindenre alkalmas, ennek megfelelően szerintem semmire. A mindenre alkalmasságot bizonyítja az, hogy valamennyi dön tés, ami ebben a törvénytervezetben szerepel, állami döntés marad, az állam – adott esetben a Kormány, a miniszter vagy a megfelelő főhatóság által képviselt állam, körülbelül huszonöt olyan pontja van ennek a törvénytervezetnek, amiből kiderül, hogy a fej lesztési koncepciótól kezdve, a gócpontok kijelölésén keresztül, a szabványok megállapításán át az árképzésig és az elosztási viszonyokig – szemben azzal, amit Németh Béla mondott, más módszerekre is lehetőséget ad a törvény – mindenben a hatóságok kezében marad a döntés. Tehát amikor itt arról beszélünk, hogy piacgazdaságot szeretnénk megvalósítani a távközlésben, én attól félek, hogy nem gondoljuk eléggé komolyan. Az az érzésem, hogy számos ügy van, ahol nem szükséges a hatóságoknak, a kormányzatnak a dön tése, rá lehet bízni a szereplőkre. A szereplőknek ebben a tekintetben segítséget kell nyújtani, esetleg szervezeti formákat kell ajánlani, nem feltétlenül fölülről szervezett módszerekkel, egyeztetési fórumokat kell működtetni, és meghallgatni. A szereplő k képesek egymással megállapodni. És nem feltétlenül a lakosság ellenében, sőt az esetek nagy részében a konkurrencia vitáiban a legjobb kompromisszumok jönnek létre, amit a lakosság később érezni fog. Tehát nem feltétlenül szükséges hivatali döntéseket ho zni olyan kérdésekben, ahol a szolgáltatók és a fogyasztók képviselői egymással meg tudnak állapodni. Hozzáteszem, hogy azok a nemzetközi tapasztalatok, amelyekre itt többször utalás történt, egytől egyig alátámasztják, hogy gyakorlat a világban az, hogy n em a hatóság dönt, hanem ezek a szervezetek. Hát jó lenne, ha ezt a gyakorlatot mi is alkalmaznánk, és ennek megfelelően tényleg hagynánk, hogy működjön a piac ott, ahol képes működni. Fent kell tartani tehát néhány ponton a kormányzat, a miniszter, a ható ság szerepét, de számos ponton ezt a törvényben el kellene felejteni. Van ebben a törvényben egy nagyon érdekes elem, amire én szeretnék nagyon röviden külön kitérni. Ez összefügg az előbb hozott döntésünkkel, tehát azzal, hogy az alaphálózatot a koncesszi ós törvényekből és a Polgári Törvénykönyvből "kipucoljuk". Ez az az elem, hogy két évig bizonyos monopóliumot eleve belefogalmaz a törvénybe a tervezet a MATÁV számára. Ez a két év sok szempontból értékelhető, én egy kicsit sajátosan szeretném értelmezni, de azt hiszem, hogy erről már képviselőtársaim ismernek, hogy ezt az értelmezést előhozom akkor, ha erre módom van. Ez a két év nemcsak arról szól, hogy időt ad a MATÁVnak a megerősödésre. Ez nemcsak arról szól, hogy módot ad a magyar hatóságoknak arra, h ogy fölkészüljenek a törvényből eredő esetleges új szerepükre. Ez a két év arra is módot ad, hogy elkenjük azt a bűnt, amit elkövettünk másfél évvel ezelőtt egy bizonyos telefontender kapcsán, amely telefontenderben azok győztek, akiknek veszíteniük kellet t volna, és azok vesztettek, akiknek győzniük kellett volna, és amelyik telefontenderre egy olyan szerződésrendszer jött létre, amely hároméves időszakra garantálta, hogy odaadjuk a magyar piacot a
