Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 10. hétfő, a tavaszi ülésszak 3. napja - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
156 elfogadná a most tárgyalt törvényjavaslatot változatlan formájában, akkor ismét további törvényt kellene alkotn i az ezzel még mindig nem orvosolt, súlyos sérelmek reparációjára. Nem szeretném azonban hinni, hogy így kell történnie. Nem akarom elhinni, hogy a magyar törvényhozás belenyugszik abba, hogy az államnak az állam bűnéből kioltott életekért viselendő felelő ssége az előttünk fekvő javaslat 2. cikkelyében leírt egészen speciális esetre korlátozódjék. Nem merem feltételezni, hogy a törvényhozás oly alacsony erkölcsi szinten rekedne meg, amelyen jogilag és etikailag elfogadhatónak tűnik a diszkrimináció az állam ilag támogatott vagy megvalósított terror áldozatai között, meggyilkolt és meggyilkolt között. A javaslat ugyanis hátrányos megkülönböztetésben részesíti a haláltáborok, a gázkamrák, a halálmenetek, a sortüzek és politikai indíttatású utcai tömeggyilkosság ok, pogromok áldozatait azokkal szemben, akik száma – sorsuk minden tragikuma ellenére – messze elmarad emezekétől, vagyis azokkal szemben, akiket bírósági közreműködéssel küldtek ártatlanul a halálba. Elfogadhatatlan és álszent a törvényjavaslat 9. cikkel ye, mely azok jogutódainak kárpótlásáról szól, akik úgymond, a jogellenes szabadságelvonás idején meghaltak. Meghaltak, elhunytak. Akit Auschwitzban elgázosítottak, az nem elhunyt kérem, azt meggyilkolták! Az előterjesztő úgy tesz, mintha nem tudná: a halá ltáborokban az embereket módszeresen sorvasztották és gyilkolták, mi több, már eleve a megsemmisítés szándékával hurcolták oda őket. Nem arról van tehát szó, hogy az áldozat a szabadságelvonás ideje alatt meghalt, amint a javaslat szövege mondja, hanem arr ól, hogy rabul ejtették, mert meg akarták gyilkolni, és ez a nagy többség esetében sikerült is. A viszonylag csekély számú kivétel esetében beszélhetünk csak szabadságelvonásról. Az 1945 előtti munkaszolgálat során elpusztultak általában ugyancsak előre me gfontolt és fajgyűlöletből szándékosan megvalósított emberirtás áldozatai. Amikor ezeket a munkaszolgálatosokat a frontra indították, nem egy helyütt a parancsnokság közölte is velük, hogy "ti pedig nem fogtok visszajönni, erről ne is álmodjatok". És a ker etlegénységet felvilágosították, instruálták: "Akkor jöttök haza, ha ezeket elintéztétek!" Sem őket, sem Auschwitz és Mauthausen halottait nem szabad megcsúfolni és kigúnyolni azzal, hogy miként a törvényjavaslat előírná, néhány hónapi szabadságvesztés fej ében kárpótolnák jogutódaikat. Ezt a farizeuskodó megfontolást azzal sem lehet igazolni, hogy az ukrajnai aknamezők vagy a hitlerista halálgyárak nem magyar felségterületen működtek. Nagyon jól tudjuk, hogy a magyar hatóságok, polgári és katonai hatóságok szándékos, tudatos közreműködésével jutottak ezek a halálszállítmányok arra a területre, a magyar határokon túlra, ahol sorsuk beteljesült. Ez a sors pedig előre ismeretes volt a szervezőknek, az útnak indítóknak. Tisztelt Országgyűlés! Sorolhatnám még hos zszan, mi mindent nem tartok jónak és elfogadhatónak ebben a törvényjavaslatban. Kifogásolhatók a szabadságvesztésre elszámolható idő tételei, nem teljes a szabadságelvonás formáinak a felsorolása a 3. cikkelyben, erősen vitatható a munkaszolgálat kárpótlá sra jogosító eseteinek a meghatározása. Aligha célszerűen szabja meg a javaslat az igénybejelentési határidőt. És elfogadhatatlan az, hogy a külföldről kapott kárpótlás csökkentse a magyar állammal szembeni kárpótlási igényt. Mert ahol két társtettes volt, mint 1944ben a hitlerista állam és annak csatlósaként működő Sztójay – Szálasiféle rezsim, ott a felelősség is kettős, a kárpótlási kötelezettség is kettős. És mivel eleve kizárt – ismétlem – , hogy életért bármely összeg kielégítő kárpótlást jelenthessen, ezért egyáltalán nem túlzott, hanem nagyon is méltányos az az igény, hogy mindkét állam jogutódja rója le a maga adósságát az áldozatok jogutódaival szemben. Mindezek azonban, bármennyire fontosak is, alárendelt jelentőségű részletkérdések az alapvető pro blémához mérten. Ahhoz ugyanis, hogy ez a javaslat indokolatlanul a minimálisra szűkíti a magyar állam közreműködésével jogellenesen kioltott emberéletek miatti állami felelősséget.
