Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 14. kedd, a tavaszi ülésszak 23. napja - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - NAGY FERENC JÓZSEF tárca nélküli miniszter:
1477 munkáját? Dehogyis! Ez egyszerűen lelketlenség. Megmondom őszintén: lelketlenség. Ezért tisztelettel kérem, hogy ezt a javaslatomat is szíveskedjenek elfogadni. Még ké t dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik, hogy – mint ismeretes – a Kormány kormányrendeletben a volt elítéltek számára nyugdíjkiegészítést biztosított. Ez nem túl nagy értékű, de mégis valami. Az első év letöltése után 500 forintot, további évek után 250 forintot, az ötödik év után pedig 200 forintot évente. Ezt a legtöbb elítélt társunk megkapja. Van itt azonban egy probléma: hogy ha valakit kivégeztek, akkor ez a kivégzett ember nyilvánvaló, hogy nem jut el a nyugdíjkorhatárig, nem lehet neki ilyen nyugd íjat megítélni, mert már nem létezik; de ott van az özvegye, ott van a volt felesége, akinek szerény nyugdíja van, és ha a férjét nem végezték volna ki, hanem leült volna – mondjuk – tizenöt évet, akkor most ő a férje után kapna nyugdíjkiegészítést, arról nem is beszélve, hogy a férje élne és együtt lennének, s az se rossz dolog. Ezért úgy gondoltam, hogy azoknak az özvegyeknek, akiknek a férjét kivégezték, vagy azok számára ennek a törvénynek a keretében biztosítsuk mindazokat, amiket a kormányrendelet. Ha jlandó vagyok ettől elállni, hogyha a Kormány ígéretet tesz arra, hogy a kormányrendeletet kiegészíti, és kiterjeszti ezekre az özvegyekre is. Nem a levegőbe beszélek, két özvegy is megkeresett emiatt, akiknek minimális nyugdíjuk van. Végül pedig egy erköl csi kérdést szeretnék fölvetni. A törvény 18. §ában megsemmisíti az Országgyűlés azokat az ítéleteket, amelyeket 1941 után az akkori fajvédelmi törvények alapján hoztak. Úgy gondolom, hogy a dolog sokkal súlyosabb annál, semmint a kárpótlási törvény egyik paragrafusába rejtve semmisítsük meg, ahol csak tényleg a kitűnő jogász barátaink felvilágosítása alapján jöttünk rá, hogy miről van szó, mert az úgy szól, hogy az 1941. évi XV. törvény 9., 10. stb. paragrafusaiban foglalt bűncselekmények miatt történt el ítélések semmisnek tekintendők. A semmissé nyilvánítás során az 1990. évi XXVI. törvény az irányadó. Én úgy gondolom, helyes, hogy fölfigyeltek a kodifikátorok erre a hiányra, helyes, hogy ezt betették ebbe a törvénybe, de azért egy mondatot oda lehetett v olna tenni, hogy megkövetjük ezeket az embereket, akiket annak idején meghurcoltak ezért és elítéltek. Ezt a megkövetést teszem meg most, mert sajnos, a bizottság ezt sem javasolta, hogy beépítsük ezt a mondatot, és ezért én egyszemélyben megkövetem mindaz okat, akiket ezek a fajvédelmi törvények értek, azokat a férfiakat és nőket, akik zsidóként árjákkal vagy árjaként zsidókkal kötöttek házasságot, vagy netán szerelmi életet éltek velük. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm. Soron kívül kért szót Nagy Ferenc József miniszter úr. Megadom a szót. Felszólaló: Nagy Ferenc József (FKgP) NAGY FERENC JÓZSEF tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Mélységesen egyetértek Mécs Imre képviselőtársam felszólalásá val. Az életüktől, szabadságuktól jogtalanul politikai okokból megfosztottak kárpótlásához Csépe Béla képviselőtársammal a 3604es számú javaslatot adtuk be. Köztársaságunk Kormánya igyekszik a negyven év sérelmeit, sebeit gyógyítani, és úgy érzem, hogy az a réteg, amelyről szólok, ugyanolyan sérült. A 9. § c) pontjáról van szó, a munkaszolgálatosokról, amely foglalkozik ezzel a kérdéssel, de elsősorban a zsidó munkaszolgálatosokra gondol, akiknek nagy része a második világháborúban a két frontvonal között, aknamezőkön pusztult el. Kétségtelen, hogy életet kárpótolni összeggel nem lehet. Azokat a fájdalmakat, sérelmeket, sebeket, amelyeket szenvedtek ezek az emberek, pénzzel megfizetni nem lehet. De valamit adni a hozzátartozóknak – özvegynek, gyereknek, les zármazónak – kétségkívül egy olyan gesztus, amely bizonyítja a társadalomnak, a Kormánynak és az Országgyűlésnek a jószándékát.
