Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 13. hétfő, a tavaszi ülésszak 22. ülése - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szabad György): - SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ)
1407 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném megtartani az előírt ötperces időt, ezért nagyon tömören és röviden terjesztem elő közös törvényjavaslatunkat. Önök bizonyára jól emlékeznek ar ra, hogy a Ház minden oldalán, minden pártjában már korábban és több alkalommal megfogalmazódott az az igény, hogy a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról végre törvény rendelkezzék. Az elmúlt évben, ha jól emlékszem, tavaly májusban már a házbi zottság is hozott egy határozatot, mely akkor a Kormányt kötelezte hasonló tartalmú törvényjavaslat benyújtására. A Kormány már két alkalommal jelezte is előre, hogy egy ilyen törvényjavaslatot be fog nyújtani a Házhoz, de ez a törvényjavaslat még nem érke zett meg, sőt, ennek a törvényjavaslatnak az előkészületeiről sem tudunk semmit, semmilyen fázisában nem láthattuk. Szigethy István képviselőtársammal most a Ház segítségére kívánunk sietni, s egy törvényjavaslatot nyújtottunk be, melynek az a lényege és a z érdeme, hogy mindazokat a felesleges és méltatlan vitákat, amelyek a Parlamentben az elmúlt két évben e törvény hiányából fakadóan elhangzottak, a magunk részéről hatálytalanítani tudjuk. A törvény valójában azt a célt szolgálja, hogy a meglévő, Alkotmán y átal előírt jogosultságoknak adjon a törvény által biztosított kereteket. Mint tudjuk, az 1982es – azt hiszem, 27. számú törvényerejű rendelet szabályozza mind a mai napig a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárást. Ez egy eljárásjogi rendelet: sz ámtalan kérdésre egyáltalán nem tér ki, más kérdéseket pedig az akkori, a pártállami időknek megfelelően intézmények szerint rendez – így például az Elnöki Tanács intézményét veszi alapul. Azt hiszem, megalapozott az az óhaj, hogy ezt végre egy törvény vál tsa fel, egy új törvény, amely megfelel alkotmányos rendünknek és politikai berendezkedésünknek. A törvény érdeméről nagyon röviden szeretnék beszélni, tisztelt Ház, hölgyeim és uraim. A törvény alapvetően szól a külpolitika szereplőinek jogairól és hatásk öréről. Mint tudják, a Köztársaságunk Alkotmánya alapvetően három szereplőt jelöl meg a külpolitika alakításában: a köztársasági elnököt, a köztársaság Kormányát és az Országgyűlést. De hogy pontosan milyen szerepekkel és jogosultságokkal rendelkeznek az e gyes szereplők, azt az elmúlt hónapok, évek felesleges vitái is bizonyították, hogy meglehetősen körvonalazatlan és nagyon sokféle félreértés dúl ezek körül. Magunk részéről tehát arra törekszünk, hogy világossá tegyük, hogy kinek milyen jogosultságai vann ak. Nagyon világossá igyekeztünk tenni, hogy a mi felfogásunkban – nagyon közel a nyugateurópai parlamentáris demokráciákban meglévő gyakorlathoz – alapvetően a politikai felelősséget a köztársaság külügyminisztériuma viseli az ország külpolitikájáért. Ez t nem kívánjuk kérdésessé tenni, az a célunk, hogy ez a jogosítványokkal is biztosítva legyen. Ugyanakkor a Köztársaság elnökének fontos feladatköre van. Fontos, hogy a Köztársaság elnökét bevonják a döntéshozatal előkészítésébe, hogy tudjon arról, hogy mi lyen törvényeket, milyen nemzetközi szerződéseket szándékozik megkötni az ország, és ezekben a szerződésekben milyen előrehaladást tanúsítottak a tárgyaló delegációk. Önök itt jól tudják, hogy NagyBritanniában Major miniszterelnök úr minden héten jelentke zik Anglia királynőjénél, és elmondja, hogy az őt érintő kérdésekben hogy áll az ország ügye. Nem kívánjuk azt, hogy hetente keresse föl a külügyminiszter úr a Köztársaságunk elnökét, de kívánjuk azt, hogy bizonyos rendszerességgel számoljon be az országot érintő ügyekről. Végezetül pedig úgy gondoljuk, hogy szükséges a Parlament szerepkörét és azon belül is a külügyi bizottság szerepkörét megerősíteni a külpolitika alakításában. Akik áttekintéssel rendelkeznek a külügyi bizottság jelenlegi jogosultságai fe lől, azok jól tudják, hogy sokszor megalázó helyzetben vagyunk egyegy szerződés utólagos ratifikációja során, hamarabb értesülünk a sajtóból, a televízióból és a rádióból a tárgyalások állásáról, mint a külügyi bizottságon keresztül.
