Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 7. kedd, a tavaszi ülésszak 21. napja - A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslat, az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló törvényjavaslat és az állam vállalkozói vag... - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
1345 érdekre való kifejezést az új javaslat nemzetgazdasági érdekkel helyettesíti, ezt nem tartom elég me ggyőzőnek, nem tartom kellően informatívnak arra, hogy mégis milyen alapon fognak a vállalatok a vagyonkezelő részvénytársaság alá kerülni és milyen alapon nem. Én rendkívül aggályosnak tartom azt, ha egy törvény egy szervezetnek csak a kereteivel foglalko zik, azonban az érdeméről teljes egészében hallgat. Hadd mondjak egy példát. Ez olyan, minthogyha az Országgyűlés a büntetőeljárás törvényét meghozná, azonban a büntető anyagi jogszabályokat nem az Országgyűlés hozná meg, hanem a Kormány. Tehát az Országgy űlés csak a büntetés kereteit szabná meg, de azt, hogy mikor lehet elítélni valakit és mennyi időre, azt már a Kormánynak hagynánk. De hagyjuk az Országgyűlést! Tételezzünk fel egy szituációt: valaki elmegy dolgozni, a munkáltatója megmondja neki, hogy hol kell dolgoznia, megmondja neki, hogy mennyiért kell dolgoznia, hol kell végeznie a munkát, mindent megmond neki, csak azt nem mondja meg, hogy mi a munkája, milyen munkát kell végeznie. Azt hiszem, hogy ez a megoldás, hogy a dolog érdeméről a törvé nyjavaslat nem rendelkezik, csak a keretekről, ugyancsak hasonlít ehhez a példához. Én azt hiszem – és ebben egyetértek Rott Nándor képviselőtársammal – , hogy nem fogadható el az a megoldás, hogy a Kormány rendelettel állapítja meg, hogy mely vagyontárgyak kerülnek a részvénytársaság tulajdonába. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt nem pusztán holmi bizalmatlanságról van szó, arról is szó van – nem akarok ebben félrevezető lenni – , de elsősorban nem bizalmatlanságról van szó. Én azt hiszem, hogyha ez a bizalom fennállna a kormánypárt és a Kormány ellenzéke között, akkor is jogos lenne felvetni azt, hogy ilyen horderejű kérdésekben ne a Kormány döntsön, hanem a Parlament. Én azt hiszem, hogy a parlamenti demokráciának egy lényegi eleme az, hogy a fontos kérdések , a legfontosabb kérdések az ország nyilvánossága előtt dőljenek el és ne zárt ajtók mögött. Ha feltételezzük azt, hogy a Kormány jó döntéseket fog hozni ebben a kérdésben, akkor is aggályos, hogy a közvélemény nem tudhatja meg azt, hogy milyen érvek szólt ak a döntés mellett és milyen ellenérvek szóltak a döntés ellen. Ezzel szemben a parlamenti vita arra való, hogy az ország közvéleménye a sajtónyilvánosságon (a sajtópáholy felé fordulva) – úristen, hol a sajtónyilvánosság? (Derültség.) – keresztü l megtudja azt, hogy valójában milyen érvek szóltak egy döntés mellett és milyen érvek szóltak a döntéssel szemben. Én azt hiszem, hogy nincs ebben a Házban senki, aki a rendszerváltást megelőzően kétségbe vonta volna ezt a kérdést, aki azt mondta volna, h ogy a Kormánynak kell eldöntenie. Hogyha ez igaz, és ha önök még mindig fenntartják ezt az álláspontjukat a fontos kérdések eldöntését illetően, akkor én azt hiszem, hogy nyugodt lelkiismerettel egyszerűen nem szavazhatják meg azt a törvényjavaslatot, amel ynek értelmében ebben a hihetetlenül fontos kérdésben a Kormány fog dönteni és nem a Parlament. Hadd menjek tovább. A törvényjavaslat még arról sem tartalmaz rendelkezést, hogy a Kormány legalább évenként egyszer számoljon be a Parlamentnek. Ebből az követ ketkezik, hogy igazából indokolási kötelezettsége sincsen a Kormánynak: hogyha egy újságíró megkeresi valamelyik kormánytisztviselőt és ő válaszol, akkor jó, ha nem válaszol, akkor persze nem jó, de nincs egy intézményes módja annak, hogy a közvélemény meg ismerje a Kormány döntéseinek a szempontjait. Én azt hiszem, hogy a fő kérdés az az, hogy a Kormánynak vajon miért nem megfelelő a jogszabályi, a normatív kontroll, amely kiismerhető, amely lyel hosszú és rövid távon számolni lehet. Ehelyett miért választj a az ad hoc döntéseket, amelyek nem kiismerhetőek és amelyek csak bizalmatlanságot szülnek? Én azt hiszem, hogy valójában a Kormánynak sem érdeke az, hogy ne normatívan rendezze ezeket az ügyeket. Ha el akarja kerülni azt, hogy rabja legyen azoknak, akiket most korlátlan
