Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 7. kedd, a tavaszi ülésszak 21. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - PÁLOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
1321 A magyar történelemne k számos olyan személyisége volt, aki fénylett, de nem világított. Antall József sohasem kívánt fényleni. De úgy gondolom, sokan vagyunk olyanok, akik úgy látják, hogy sok mindenre, méghozzá lényegesre világított rá. Mindenekelőtt arra, hogy az átmenet és a vele egybekapcsolódó megújhodásunk során nemzeti örökségünk alkotmányos és demokratikus elemeit ötvöznünk kell a modernizációnak, a szabad világ szolidaritásának minden követelményével. Másodsorban úgy gondolom, Antall József rávilágított arra, hogy a bé kés átmenetet minden szélsőséges törekvés elhárításával középről, törvényes úton haladva lehet irányítani; két okból, mert egyfelől ezt kívánja a választások tanúsága szerint is népünk józan többsége, másfelől mert egyedül középről lehet célszerűen irányít ani. Harmadszor úgy gondolom, arra világított rá Antall József, hogy az átalakulás során humanizmussal, toleranciával, a jogegyenlőség egyértelmű elismerésével, a fokozatosság követelményének szem előtt tartásával kell társítanunk a következetességet, a ha tározottságot, a célratörést. Azt kívánom Antall Józsefnek, hogy az elkövetkezőkben is sikeresen tudjon rámutatni azokra a célokra és azokra az eszközökre, amelyekkel elérhető, hogy az alkotmányos demokráciának, a parlamentáris rendszernek, a nemzeti demok ráciának mintaállamává válhassék Magyarország a Duna és a Tisza partjain, büszkeségére minden magyarnak, bárhol is éljen a világon. Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps.) Dr. Antall József miniszterelnök ANTALL JÓZSEF, DR. miniszterelnök: Köztársasá gi Elnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én komolyan gondoltam, hogy minden ceremónia és minden ünneplés mellőzését kérem. Megköszönöm elnök úrnak a meleg szavakat, megköszönöm mindazoknak, akik jókívánságokat küldtek, és kifejezésre juttatták, és levélben fordultak hozzám köszöntő szavaikkal, éppen ezért mindenkinek ezúton megköszönöm a jókívánságokat, kötelességemet teljesítem, és sokkal kellemesebb és sokkal jobb dolog – még ha nehézségekkel is jár – kétéves születésnapot ünnepelni, mint hatvanév eset. Ezért a tisztelt Házra visszaháramlítom a jókívánságokat, inkább azt ünnepeljük, hogy 1990. április 8án, a választások második fordulójának befejezésével megválasztásra került ez a magyar Országgyűlés, és ennek a magyar Országgyűlés megválasztásának a kétéves évfordulójához kívánok mindenkinek sok sikert, és kívánom azt, hogy az április 8án megválasztott képviselőkből álló magyar Országgyűlés teljesíteni tudja azt a történelmi feladatot, amit az átmenet, az átalakulás e változó Európában, s a változ ó világban reánk mér, és azzal a felelősséggel tudja ellátni feladatát, amit megkövetel tőlünk a magyar gazdaság helyzete, a magyar társadalom, a magyar belpolitika, a magyar külpolitika és biztonságpolitika ebben az átalakuló és változó világban. Köszönöm a megemlékezést, és köszöntöm a magyar Országgyűlést e kétéves évfordulón. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Nagy taps. – Az MSZP, a KDNP és az SZDSZ frakcióvezetői gratulálnak dr. Antall Józsefnek.) Napirend előtt ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlé s! Folytatjuk munkánkat. Napirend előtt rendkívüli ügyben szólásra jelentkezett Pálos Miklós a Kereszténydemokrata Néppárt részéről. Napirend előtti felszólaló: Dr. Pálos Miklós (KDNP) PÁLOS MIKLÓS, DR. (KDNP)