Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 31. kedd, a tavaszi ülésszak 19. napja - A köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Dornbach Alajos):
1219 Ugyanakkor abban is egyetértés született, hogy több tanácsadói, főtanácsa dói mukakör létesítésére kapjanak e szervezetek lehetőséget. Van, amiben nem sikerült egyetértésre jutni, és szükségesnek tartom ezt nagyon röviden indokolni a tisztelt Háznak, hogy az önkormányzatok hivatalaiban dolgozó tisztviselők számára a bérrendszer, az évente megállapított bérösszegek költségvetési garanciával történjenek. Én úgy hiszem, hogy ez csak akkor fordulhat elő, ha egyidejűleg a létszám is valamiféle központi korlátozás alá eshet. Tájékoztatásul megjegyzem, hogy az elmúlt évben mintegy három ezer fővel nőtt az önkormányzati hivatalok létszáma. Tehát úgy garantálni, miközben a létszámot senki nem korlátozhatja – hisz az az önkormányzatok illetékességi körébe történő beavatkozás lenne – , úgy érzem, nem reális igény, ezzel az állásponttal nem tud unk egyetérteni. Vita volt a pályáztatás körül, és ismételten előjött – mint sok más kérdésben – a kötelező pályáztatás rendszere. Úgy vélem, az a helyes felfogás, amely e törvényjavaslatban lehetővé teszi a pályáztatást, de nem kényszeríti. A vezetői megb ízások visszavonásának kérdésében is vita történt az indokolás nélküli visszavonással kapcsolatban. Dilemma, dilemma, ezt el kell ismerni. Tudomásul kell azonban venni azt is, hogy van egy nagyon rossz gyakorlat: az életfogytiglan kinevezett vezetői rendsz er. Ezen kíván a köztisztviselői törvény változtatni oly módon, hogy a vezetői beosztás visszavonható legyen, amikor is a köztisztviselőt újból be kell sorolni, tehát nem jelent egyidejűleg állásvesztést. Kérem a tisztelt Házat, gondoljon az életfogytiglan tartó kinevezésekkel kapcsolatos nagyon gyakori gondra, és ennek figyelembevétele mellett mérlegelje ez ügyben a Kormány állásfoglalását. Viszont egyetértünk azzal, hogy a központi közigazgatási szerveknél dolgozó vezetőkre vonatkozó ú gynevezett kivételes javaslat törlésre kerüljön, és más vezető állás felajánlása helyett ugyanaz vonatkozzon e vezető tisztviselői karra is, mint a többire. Az illetményrendszerrel kapcsolatban – ami nyilván nagyon sok kommentálást fog még átélni – a határ időt érte kifogás, miszerint miért 1995. január 1. Hölgyeim és uraim – a realitások miatt. Amelyik szervezet okos létszámgazdálkodással vagy bármi más módon korábban meg tudja a feltételeket teremteni, én úgy hiszem, hogy ez megteremthető, ennél rövidebb i dőpontot meghatározni azonban semmiképpen nem volna most célszerű. Kérem a tisztelt Házat, hogy amikor szavaz, vegye figyelembe, hogy egzisztenciájában stabil és viszonylag jól fizetett köztisztviselői körre, karra van szükség. Csak e kör, kar birtokában l ehet arról szó, hogy jól működő közigazgatásunk legyen. Közigazgatásunk átfogó felülvizsgálata megkezdődött. Itt csak nagyon röviden arra utalok, hogy érzékelhető közigazgatásunk egyes szféráiban az úgynevezett befogadó, a nem aktív, a nem cselekvő, az ügy eket nem kifelé is intéző, hanem ügyiratbefogadó jelleget túlhangsúlyozó közigazgatási magatartásforma. A közigazgatás más szféráiban nagyon fontos érdekeknél sincs meg a szükséges aktivitás. Én úgy érzem, hogy e törvény elfogadásával és az egzisztenciák e bben történő biztosításával nagy eséllyel láthatunk ahhoz hozzá, hogy közigazgatásunk – nemcsak jogszabályi keretei, hanem az ott érvényesülő felfogás, rend is – az ország javára és előnyére változzon. Köszönöm. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Dornbach Ala jos) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A benyújott módosító javaslatokról az alkotmányügyi, az önkormányzati és a költségvetési bizottság együttes jelentést készített 5268as számon. Azonban az alkotmányügyi bizottság még a mai napon is ülést tartot t, és kiegészítő jelentését csak ezt követően tudjuk kiosztani a déli szünetben. A kiegészítő jelentés azonban csak a jelentés 8. pontját, valamint a 114. pontját és az azt követő pontokat érinti. A 8. pontot is csak annyiban érinti, hogy megállapította a bizottság, hogy az ebben a pontban foglalt javaslatról kétharmados szavazattöbbséggel szükséges dönteni. Így a határozathozatal jelenlegi fázisában ennek a kiegészítő