Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 30. hétfő, a tavaszi ülésszak 18. napja - Bejelentés: Juhász Péter jegyző - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-től 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat ... - ELNÖK (Dornbach Alajos): - RAJ TAMÁS (SZDSZ)
1182 azt a szörnyű "kísérletet", amelyet Mengele és hóhértársai követtek el. Na gyon kevesen vannak a túlélők, és még kevesebben azok, akik ma is élnek ezek közül. Természetesen ez a jóvátétel nem vonatkozott arra, hogy ha tőlük Magyarországon elvették a lakásukat, az ingóságukat, vagy a karikagyűrűt letépték az ujjukról. Ugyancsak ne m vonatkozik erre a témára az a jóvátétel sem, amelyet azok kaptak, akik kint – mondjuk a Siemens Műveknél – munkát végeztek, és ezt a munkát valamilyen módon igyekeztek kifizetni a német hatóságok vagy a német vállalatok. Voltak olyanok is, akik más jogcí men, úgymond "tulajdonelvétel" következtében kaptak jóvátételt. Sikerült időközben, mióta az általános vita lezajlott, beszélnem dr. Stettenroth világhírű nemzetközi jogász professzorral, aki annak idején a német jóvátétel kérdését tárgyalta a német kormán nyal. Tőle tudom azt, hogy az anyagi jóvátétel, a tulajdoni jóvátétel az európai zsidóság számára a német kormánytól nem a tulajdoni tárgyakra, még csak nem is a karikagyűrűre vonatkozott – hiszen nagyon sokan már úgy érkeztek Auschwitzba és a többi szörny ű lágerbe, hogy még ez sem volt meg, ez sem volt a birtokukban – , hanem a jóvátétel a ruhára vonatkozott, amit elvettek tőlük. Hiszen ruhája mindenkinek volt, annak is, akit a krematóriumban égettek el, és annak is, aki csak rabruhára váltott a különböző h itleri lágerekben. Ezért járt a jóvátétel, és nem azért, amit esetleg itt, Magyarországon veszített el az eredeti tulajdonos. Úgy érzem tehát, hogy itt más tényálladékra vonatkozik a német jóvátétel, és másra vonatkozik a jelen kárpótlási törvény – tehát s emmiképpen sem lehet kizárni a törvényből vagy csökkentett módon kárpótolni azokat, akiktől Magyarországon minden ingóságukat és ingatlanjukat elvették. Igazságtalanság volna. És nem lehet semmiképpen sem diszkriminációt alkalmazni azokkal szemben, akik a legrégebben várnak – ha egyáltalán még életben vannak – erre a kárpótlásra, amely számukra elsősorban erkölcsi jelentőségű. Lévén azonban, hogy idős, többnyire 80 éven felüli nyugdíjasokról van szó, ez számukra némi anyagi segítséget is jelenthet. Úgy gond olom tehát, hogy módosító javaslatunknak megfelelően – amely erre a részre vonatkozik, dr. Gyurkó Jánossal együtt nyújtottuk be, és amely ezt jelzi – , ez a kitétel, miszerint "egyébként más államtól kárpótlásban részesült" maradjon ki a törvényből. Ebben a z esetben a kérdés megoldódik, s mindazok is, akik más tényálladék következtében szenvedtek kárt, jóvátételt, kárpótlást kaphatnak. Természetesen el tudok fogadni egy olyan kompromisszumot, amely kimondja azt, hogy a törvény csak más tényálladék alapján tu d kárpótlást adni. Erre mód van még, hogy bizottsági csatlakozó módosító indítvánnyal vagy bizottsági önálló indítvánnyal még a részletes vita folyamán is rendezni lehessen ezt a kérdést, és elfogadásra kerüljön a Ház által. Merem remélni, hogy képviselőtá rsaim – természetesen függetlenül a pártállástól – ezt el tudják fogadni. Nagyon fontos a másik kérdés, amellyel kapcsolatban módosítást nyújtottunk be. Nevezetesen: ez a törvény beszél az úgynevezett letéti jegyek kárpótlásáról. Tudni kell, kedves képvise lőtársaim, hogy 1944ben az akkori kormányrendelet következtében elvették a zsidók ingóságait, ékszereit, különböző vagyontárgyait – ideértve gyakran a karikagyűrűt is – , sőt, tudjuk, hogy olyan atrocitások is voltak, amikor még az aranyfogakat is kiverték az emberek szájából, és ezeket is egybegyűjtötték. Ezt nem véletlenül említem, mert előkerült a közelmúltban egy olyan levéltári anyag is, amely 1946ból arról beszél, hogy a magyar állami tulajdonba került aranyfogakat, amelyeket összegyűjtöttek – nyilvá n a fasizmus következtében összegyűjtött fogakról van szó – , meg kell tisztítani a fogak maradványaitól. Azt hiszem, ezzel jó érzékeltetem azt a szörnyű helyzetet, amelyre az idősebbek nyilván jól emlékeznek, mit jelentett a vagyontárgyak összegyűjtése, s meddig ment olykor ez a szélsőséges szervezés, a vagyon összegyűjtése. De a legtöbb esetben letéti jegyeket adtak át a károsultaknak. Nem vették el véglegesen, formálisan, csak letétbe helyezték ezeket a vagyontárgyakat. Ha most kárpótolnánk ezeket a tárgy akat, akkor előbb államosítanunk kellene itt, a mai, demokratikusan választott Parlament által gyakorlatilag államosítanunk kellene utólag az 1944ben, úgymond, letétbe vett tárgyakat, ami teljességgel elképzelhetetlen, ellentétes a minden érvényes polgári jogi szabállyal, amely ma a
