Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 30. hétfő, a tavaszi ülésszak 18. napja - A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslat, az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló törvényjavaslat, valamint az állam vállalko... - ELNÖK (Szabad György): - UGRIN EMESE, DR. (FKgP)
1167 különbséggel, hogy ez egy kényszertröszt szerkezetét mutatja. Egyetértünk azzal, hogy az állam vállalkozói vagyonáról szóljanak a törvén yek, de minthogy az államháztartási törvény hiányzik, és az állami vagyonról nem készült hiteles mérleginformáció, ami alapján döntenünk lehetne, a tervezet bizonytalan tulajdonkörrel operál. A bizonytalanságot fokozza az is, hogy a "részben" és a "teljese n tartós tulajdon" kifejezéseket használja. Véleményünk szerint a tulajdon nem azonos a vagyonnal – e helyütt jókora csúsztatás van a két fogalom között. A 4972es számú törvénytervezetben terjesztette be javaslatát a Kormány a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyonról. Egyetértünk a hatékonyság követelményével, amelyet a bevezetőben rögzít a törvény, de a hatékonyság kritériumait nem rögzíti, és úgy gondoljuk, ez egy fontos szempont lenne. Mert a hatékonyság lehet gazdasági, financiális, vag y az igénybevevők, az állampolgárok, fogyasztók ellátottságán, megelégedettségén is lehet mérni. Ezt a hatékonysági követelményt az állami tulajdonnal szemben is meg kell fogalmazni. Nagy kérdés számunkra, hogy az állami vagyonkezelő részvénytársaság alkal mase egy ilyen heterogén szerkezetű tulajdon kezelésére. A véleményünk az, hogy nem. Egyetlen kezelés lehetséges gazdasági társasági formában: ez az érték szerinti kezelés – ami mellett a szociális kistulajdont érintő érdekek, szolgáltatások, ellátási fel elősségek magas rangú kérdések lehetnek. A tervezet igazodik a tulajdonfelosztás elvéhez, de a Kormány a tervezet 2. §ának (1) bekezdésében korlátlan rendeletalkotói hatalmat kap. Ugyancsak vitatható az egyetlen mamutszervezet elve is, az ÁVÜvel kapcsola tosan. Ez egy olyan szevezet, amely abszolút monopolhelyzetet élvez. Úgy gondoljuk, hogy célszerűbb lenne a tulajdon dologi formáihoz igazodva mezőgazdasági, élelmiszeripari, ipari, közművelődési szervezeteket cél- és eszközkoncentrált módon létrehozni. De el tudjuk képzelni az Állami Vagyonügynökségnek egy másfajta, decentralizált formáját is, például a regionális felépítkezést. Szeretném itt még elmondani azt, hogy az eltelt évek nagy dilemmája volt az, hogyan lehetne a gazdaságot a politikától függetlenü l irányítani. Az ÁVÜ esetében úgy gondoljuk, hogy nagyon erős a kormányzati irányítás – ami nem biztos, hogy lehetővé teszi az állami vállalatok hatékony működtetését. Az a 11 tagú igazgatótanács, amely kinevezéssel fog felállni, nem biztos, hogy minden es etben a megfelelő szakmai követelményeket fogja megjeleníteni ezekben a szervezetekben – ez mindkettőre, a részvénytársaságra és az ÁVÜre egyaránt vonatkozik. Talán javasolnánk, hogy ezen igazgatótanácsok tagjainak, az ÁVÜ és a részvénytársaság vezetőinek a kiválasztását pályázati úton, versenyeztetéssel oldják meg, és ha kell, ez a versenyeztetés, ez a pályázat egy nemzetközi zsűri előtt történjék. Úgy gondoljuk, a szakmai felkészültség ezekben az intézményekben sokkal fontosabb lenne, mint a más jellegű megítéltetés. Hiányoljuk, hogy a tervezet a közüzemi vállalatokkal nem számol komolyan. Az ÁVÜ feladatát teljesen téves módon határozza meg véleményünk szerint a törvény, mert itt a költségvetési hiány az elsőrendű ÁVÜcél. Ebben a körben felosztható vagyo n nem vagy nehezen lesz értékesíthető, és ezért a bevezetőben írott "hasznosság" nem minden esetben fog érvényesülni. Az értékesítés, mivel költségvetési célt szolgál elsősorban, nem fogja meghatározni a vagyon működtetésének a hatékonyságát. Úgy gondoljuk , hogy a tervezet – amely a vállalati átalakulásokat végül is kényszerűvé és kötelezővé teszi 1993ig minden vállalat számára – azt feltételezi, hogy annyi vevőre lehet számítani, ahány eladó vállalatunk és intézményünk van. A tervezet tulajdonképpen reorg anizál – csak az a kérdés, hogy miből. A javaslat a válságkezelés minimumát sem tartalmazza, és ebből következik, hogy mi nem privatizációt látunk ebben a tervezetben, hanem egy állami előrendezést ahhoz, hogy majdan megérjenek azok a feltételek, amelyek l ehetővé teszik ezeknek a vállalatoknak az eladását. Valahol ez a felfogás erősen hasonlít az 1988 és 1990 közötti állapotokhoz – bár meggyőződésünk, hogy ez nem hiba, csupán az a baj, hogy a javaslatban készpénznek veszik a privatizációt, és nem azt szabál yozzák, ami a feltételteremtést és az átmeneti rendezést érinti.
