Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 29. vasárnap, a téli rendkívüli ülésszak 8. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - GÁLSZÉCSY ANDRÁS, DR. tárca nélküli miniszter: - ELNÖK (Szabad György):
788 Kedves Képviselőtársaim! Remélem önök se arra gondol nak, amire én nem. (Derültség.) Utolsó tételünk a határőrség, amelynek 6 milliárd 124 millió forintos kiadási előirányzatából mindössze 200 milliót szeretnénk lefaragni, méghozzá a már említett módon: a tűzoltóság javára. A határőrség összköltségén belül 5 08 millió forint a budapesti határőrezredé. Az ország mintegy 14 ezer sorállományú határőréből 2000 Budapesten teljesít szolgálatot. Határőrszolgálatot a nemzetközi repülőtéren látnak el, feladatuk továbbá bizonyos objektumok őrzése. Valamikor ez a határőr ezred tartalék karhatalmi erő volt, a pártállami szcenárió szerint – tömegdemonstrációk esetén – a rendőri ezred és a munkásőrség után, harmadikként a határőrezred bevetése következett volna. Erre azonban az elaggó pártállam idején nem került sor, így a ha tárőrezred – mondják a hozzáértők – főképp a sorköteles kádergyerekek szolgálati helyévé szelídült. De mire való most? Mi indokolja 2000 sorkatona plusz 230 hivatásos tiszt és tiszthelyettes budapesti jelenlétét? És ha indokolja is bármi? A határőrség fegy veres erő, amelyet az Alkotmány értelmében a határövezeten és katonai létesítményeken kívül csak háborúban vagy szükségállapot esetén szabad alkalmazni. Mi indokolja, képviselőtársaim, hogy az Országgyűlés épületének kapujában határőr sorkatonák teljesíten ek szolgálatot? Tudomásom szerint itt az Országház épületében nincs határ, és tudomásom szerint szükségállapot sincs. Kérem, nyugtassanak meg, hogy nem történt semmi rendkívüli, hogy nyugodtam megtárgyalhatjuk ezt a költségvetést, kapkodás nélkül, mérlegel ve minden egyes döntésünket, ahogy komoly törvényhozókhoz illik egy békés országban, amely oázis a sivatagban, ezért nem banánköztársaság. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm Kőszeg Ferenc 25 perces felszólalását. Gálszécsy András mini szter úr kíván rövid reflexióval élni. Felszólaló: Dr. Gálszécsy András tárca nélküli miniszter GÁLSZÉCSY ANDRÁS, DR. tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tudom, hogy nagyon hálá tlan szerep reggel 3/4 6kor egy bóbiskoló Parlament előtt szerepelni, de hát erre évente általában egyszer van lehetőségem, amikor Kőszeg úr a nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetésének a megszüntetését, vagy egy jelentős csökkentését javasolja. Nem fo gom hosszú ideig igénybe venni türelmüket. Először szeretném megköszönni a korrekt elismerését a nyíltságunknak, és én megígérhetem, hogy a nemzetbiztonsági bizottsággal szemben változatlanul nyíltak leszünk a jövőben is. Ők biztos, egyre jobban kérdeznek, és mi igyekszünk egyre pontosabban felelni. Ez lett volna az első reflexió. A második, hogy tudomásom szerint az ENSZnek 166 tagállama van, ezek közül egyet, pont Lengyelországot kiválasztani, hogy összehasonlítsuk a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok h elyzetével, talán nem nagyon szerencsés, hiszen nem biztos, hogy Lengyelország kül- és belpolitikai helyzete, terrorveszélyeztetettsége, határainak biztonsága azonos a magyaréval. Ez a másik reflexióm. Tehát én azt hiszem, hogy ez az összehasonlítás nem na gyon pontos. A harmadik, és egyben talán az utolsó, hogy én azt hiszem, hogy a költségvetés tervezése gondosan történt, hiszen betartottuk azt az igényt, hogy lehetőleg a '91 évit ne lépjük túl. 102% lett volna a '92 évi költségvetés a '91eshez viszonyítv a. Ez már reálértékben mintegy 25% csökkenést jelent. Ha ebből még 22%ot levesznek, akkor azt hiszem, hogy nem kell részleteznem, hogy a szolgálatok milyen anyagi, technikai ellátottsággal vágnak neki a '92es évnek. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) :