Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 17. kedd, a téli rendkívüli ülésszak 2. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - BALOGH GÁBOR jegyző: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
65 Ugyancsak tudomásul kell vennünk azt i s, hogy Európához való közeledésünk, jogrendszerünk ezzel kapcsolatos változásai, jogállamiságunk kiteljesedő formálódása, Európa Tanácsi tagságunk következtében kapcsolattartásunk szálai elkerülhetetlenül megsokszorozódtak, és ez magának az igazságügynek és a jogi életnek a területén is számottevő új kapcsolatot jelent. Tudomásul kell vennünk, hogy nem lehetünk fogadóképtelenek a hazánk iránt Nyugatról megnyilvánuló megnövekedett érdeklődésekkel szemben, melyek áttételesen, perspektivikusan felbecsülhetet len haszonnal járnak. A Miniszterelnökség fejezetének költségtényezői kapcsán elkerülhetetlen utalni arra, hogy egy olyan vegyesen szerkesztett költségvetési fejezetről van szó, ahová a költségvetési törvény szerkesztése folytán minden olyan tétel besorolá sra kerül – a kárpótlástól az expóig – , melyet más önálló című fejezetben elhelyezni nem lehet. Ez az oka annak, hogy az e fejezet alatt megjelenő költségelőirányzat lényegesen meghaladja a szoros értelemben vett Miniszterelnökség előirányzatait, melyek a valóságban csak a töredékét képezik a fejezetben megjelent költségvetésnek. Tisztelt Országgyűlés! Röviden érinteni kívánom a Belügyminisztérium költségvetési fejezetében foglalt ötös címszám szerinti rendőrségi költségelőirányzat kérdését. Ezen a költségv etési területen a fő költségnövelő tényezőt a rendőri állomány létszámának mintegy 3000 fővel való előirányzott emelése képezi. Erre az intézkedésre közbiztonsági viszonyaink kedvezőtlen alakulása miatt elkerülhetetlenül szükség van. Csak néhány számadatot nézzünk! A bűncselekmények száma 1989ben közel negyedmillió, az elmúlt évben 340 ezer volt, és idén az összbűnözés nagysága megközelítheti vagy elérheti a félmilliót. E számokból leolvasható, hogy a bűnözés volumene két esztendő alatt nagyjábanegészében megduplázódott. A költségvetési vita keretei aligha lehetnek alkalmasak az okok pontos és részletes taglalására. A teljesség igénye nélkül csak utalásszerűen említhető meg néhány körülmény, így az, hogy az európai normákat vállaló és bizonyos értelemben n yitottá váló ország a külföldről származó kriminogén hatásoknak hirtelen és meglehetősen felkészületlenül lett kitéve, hogy az elmúlt időszakban látványosan felerősödött a bűnözés szervezettsége és technikája, és nem utolsósorban, hogy rendőrségünk – eszköz táránál és személyi állományának létszámánál fogva – ilyen intenzitású bűnözéssel való lépéstartásra nincs felkészülve. A rendőrség létszámviszonyainak kedvezőtlen adottságaira lássunk néhány adatot. Ausztriában egy rendőrre 291, Németországban 305, Franci aországban pedig 230 lakos jut. Addig nálunk ez az adat Európaszerte a legrosszabb: 409 lakosra esik egy rendőr. Közbiztonsági helyzetünk további romlásának megállapítása – tisztelt Ház – halaszthatatlan, és úgy gondolom, pártkülönbségekre való tekintet n élkül szolgálandó közügy. Ennek elengedhetetlen eszköze a rendőrség hatékony működésének biztosítása, mely rövid távon is egy korszerű, hatékony, technikailag is megfelelően ellátott rendőrség megteremtését teszi szükségessé. Csekély anyagi erőinkhez képes t, amit ma ennek irányába lépni tudunk, azt feltétlenül meg kell lépni, és ennek körébe tartozik a létszám jelentős mértékű, halaszthatatlan emelése. Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül két olyan területet említek, ahol költségvetésünk tervezett juttatásait igen szűkösnek érzem. Tudom, hogy ez az egész költségvetésünket jellemzi, hiszen adottságunk a forráshiány, és rendkívül szűkösre szabott a keret. Ennek ellenére – nem vitatva, hogy más területek is megemlíthetők a nagyobb támogatásra szorulók körében – é n mégis két területről külön is szeretnék említést tenni. Az egyik: a honvédelem területe. Azt hiszem, nem kíván különösebb indoklást az, hogy feszültséggócokkal terhes, sőt szomorú háborús fejleményektől sem mentes, destabilizációra hajlamos tágabb térség ünkben biztonságunk ügyének felelősségteljes kezelése fokozottan figyelmünkbe ajánlja honvédségünk helyzetét. Ebben a kérdésben a Magyar Demokrata Fórum ötödik országos gyűlésének idevonatkozó állásfoglalását idézem: "A jelenlegi bizonytalan és