Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 28. szombat, a téli rendkívüli ülésszak 7. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - TÓTH SÁNDOR jegyző: - ELNÖK (Szabad György): - EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György):
612 – , hogy a házbizottságban ez így hangzott el. Ennek következtében azt hiszem, hogy ilyen szempontból az ellenzéket felelősség nem terheli, és a konstruktív javaslat ebből a szempontból korábban, még a költségvetési irányel vek vitája során elhangzott. Az egy más kérdés, hogy akkor a költségvetési irányelvek vitáját csak meglehetős késéssel sikerült lezárni, de a múltkor azt is elmondtam már, hogy miért. S végül arról, hogy mennyi időt fordított a Ház ennek a javaslatnak a tá rgyalására. Az általános vita idáig körülbelül 1216 órát tartott, míg a részletes vita tarthat még néhány óra hosszat. Nem hinném, hogy egy húszhuszonegynéhány órás tárgyalási idő, ami az általános vitát és a részletes vitát összességében jelenti, az nag yonnagyon hosszú időnek számítandó a költségvetés megtárgyalása tekintetében. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Fodor István javaslata kapcsán az Országgyűlés szavazott ügyrendi kérdésben, mégpedig úgy szavazott, hogy most a részletes vita következik. Nem szavazott meg megszorítást, tehát ebben az értelemben Tardos Márton javaslatával teljesen összhangban van. Legyen szabad – annyi időt töltöttünk az ügyrendi vitával – , hogy megkérjem a jegy zőt, hogy ennek a bizonyos emlegetett paragrafusnak – aminek egyik mondatát Kónya Imre felolvasta – az általános és részletes vitát megkülönböztető két mondatát összefüggésében most a jegyző felolvassa. Utána jelezni szeretném, hogy én ennek a paragrafusna k a rendelkezéseinek megfelelően szeretném most vezetni a részletes vitát. Kérem, tegyék lehetővé. Megkérem jegyző urat, olvassa fel a paragrafust. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Tóth Sándor jegyző TÓTH SÁNDOR jegyző: 42. § 2. pont. Az általános vita a tör vényjavaslat egészének, indokolásának és a hatáskörrel rendelkező bizottság jelentésének megvitatásából áll. A részletes vita a törvényjavaslat egyes részei, ezen belül a módosításokkal érintett szakaszok feletti vitából áll. ELNÖK (Szabad György) : Köszönö m szépen. Ennek megfelelően a részletes vita folyik. Kérem szépen, vane valaki, akinek még mindig van ügyrendi észrevétele? – Eörsi Mátyásnak van. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ) EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Nem akarom megi smételni, amit Áder János mondott, hogy nem lehet kiszakítani egy bekezdést egy törvényből. Arra szeretném elnök úr figyelmét felhívni, hogy amit most csinálunk, ezzel lassítjuk a költségvetésnek az elfogadását. Miért mondom ezt? Én utoljára kaptam egy alk otmányügyi bizottsági ülésre meghívót 4 órára. Ennek lassan három órája. Azóta a bizottság nem ülésezik. Én úgy gondolom, egy bizottsági ülést most már nem lehet úgy összehívni, hogy Salamon elnök úr így csinál (mutatja.) – mint néha szokott – , és akkor me gindulunk a bizottsági szoba felé. Hanem megint kellene egy bizottsági meghívót kapnunk; ezt nem tudom, mikor lehet létrehozni. De azt hiszem, hogyha most elnök úr nem függeszti fel a részletes vitát, és nem rendelünk el bizottsági ülést, akkor úgy fog fol yni a plenáris ülés, hogy nem lehet összehívni a bizottságokat ülésezésre, s ezáltal a lemaradás meghatványozódik. Ezért praktikusan, most félretéve minden ügyrendi és jogi észrevételt, amelyet Kónya Imre sajnos csűréscsavarásnak hívott – egy ügyvédtől ez t nagyon nem szeretem, hogyha így hívja – praktikus megfontolásból azt javaslom, elnök úr, hogy függesszük fel a részletes vitát, és hívjuk össze a bizottságokat ülésezésre, különben nem érünk az indítványoknak a végére. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalo n.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Kérem szépen, vane még ügyrendi jellegű javaslat? – Tamás Gáspár Miklósnak. Tessék parancsolni!