Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 23. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 5. napja - Bejelentés: Tóth Sándor jegyző - A szövetkezetről szóló törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ)
433 Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy az előterjesztett módosító javaslatunkat a Ház mindkét oldalán támogatni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Futaki Géza képvi selő úr – a Szabad Demokraták Szövetségétől. Felszólaló: Dr. Futaki Géza (SZDSZ) FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Szinte ugyanazt a kérdést érintem, amelyet Horváth Tivadar és társai érintettek módosító indítványuk benyújtásával. Ugyanakkor a m i módosító indítványunk, dr. Pelcsinszki Boleszláv és az én módosító indítványom, amelyhez csatlakoztak demokrata fórumos és kisgazda képviselők is, véleményem szerint bővebb és több jogot, illetve több tulajdont biztosít az önkormányzatok számára. Ezt sze retném most ismertetni. Az átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslatot szeretnénk kiegészíteni egy új, 25. §sal. Eszerint a szövetkezetek által az eredeti javaslat 13. § c) pontja szerint elkülönített földből az önkormányzat kérésére az önkormányzat tul ajdonába kerül annyi aranykorona értékű földterület, amennyi 1944. december 31én a település köztulajdonában volt.A 2. pontja ennek a módosító indítványnak úgy szól, hogyha az elkülönített földterület kevesebb az önkormányzat igényénél, a hiányzó területe t az önkormányzat közigazgatási területén lévő állami szerv használatában álló, állami tulajdonú földből kell kiegészíteni. És van még egy új eleme ennek a módosításnak, a harmadik, az úgy szól, hogy az 1944. december 31e után alakult települések és a ter ületcsökkenéssel érintett települések önkormányzatai között a földterületet a törvény hatályba lépésekor érvényes közigazgatási területük arányában kell megosztani. A további szakaszok számozása így értelemszerűen megváltozik. Nem vita és döntéshozatal tár gya, hogy földet kell adni az állami tulajdonban lévő földekből az önkormányzatok tulajdonába. Erre már egy kétharmados törvény van hatályban több mint egy éve. Az 1990. évi LXV. törvény 107. szakasza (1) bekezdés a) pontja szerint, idézem: "Az állam tulaj donából az önkormányzatok tulajdonába kerülő vagyontárgyak köre a következő: a) pont: Az önkormányzat közigazgatási területén lévő ingatlanok, erdők és vizek meghatározott köre." A törvény nem tesz megkülönböztetést sem a föld minősége, sem művelési ágak, sem határbéli fekvése között, következésképpen éppúgy vonatkozik bel, mint külterületi földekre. Az egyes, állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról hozott törvény csak a belterületi földekre vonatkozóan rendelkezett. A külte rületeken lévő ingatlanok, erdők és vizek körét nem határozta meg azzal az indoklással, hogy arra a szövetkezeti és a földtörvény hivatott. Szeretnék utalni Boross Péter belügyminiszter úr július 12én elmondott beszédére, amelyben pontosan ezt mondja, hog y a legnagyobb vita talán a belterületi beépítetlen földekre vonatkozott. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy nagyon sok indulatos mondat hangzott el a külterületi földekkel kapcsolatban, jóllehet e törvénynek – hangsúlyozottan – ebben a körben nem volt sz abályozási szándéka. Tudniillik itt az egyes vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvényjavaslat vitájáról volt szó. Nem volt szándéka, ismert okból a szövetkezeti és a földtörvény hivatott e kérdés rendezésére. A fent említett törvény eg yértelműen az önkormányzat közigazgatási területén lévő állami tulajdonú ingatlanok önkormányzati tulajdonba adásáról rendelkezik.