Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 18. szerda, a téli rendkívüli ülésszak 3. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - SZILI SÁNDOR (MSZP)
254 Mint az elmondottakból kiderül, én a költségvetés IX. fejezetéről kíváno k szólni. Az utóbbi időben mindenekelőtt a jugoszláviai polgárháborús helyzet következtében a Magyar Köztársaság katonai biztonságát közvetlenül veszélyeztető katonai fenyegetettség megjelenése, majd tartóssá válása nyomán egyre sürgetőbben vetődnek fel az ország honvédelmével kapcsolatos kérdések. Köztük a legfontosabbak: Vane a Magyar Köztársaságnak reális honvédelmi koncepciója? Alkalmase a magyar honvédség az ország függetlenségének, területi épségének megbízható védelmére? S elegendőe a katonai költ ségvetés az ország megbízható védelmét szavatolni, képese fegyveres erő fenntartására? E kérdésekre nagyon nehéz egyértelműen világos válaszokat adni. A problémák alapvető oka abban keresendő, hogy a rendszerváltás és a Varsói Szerződés megszűnése utá n egyfelől az ország az új körülményekre teljes egészében alkalmatlan szervezetű, szerkezetű, fegyverzetű s képzettségű fegyveres erőket örökölt, másfelől pedig az új kormány hatalomra kerülése óta eltelt másfél évnél is hoszszabb idő alatt a magyar fegyve res erőknél nem következtek be azok az indokolt és végrehajtható változások, amelyek eredményeként még e szűkös költségvetési lehetőségek ellenére is növekedett volna a korábbiaktól merőben eltérő új feladatokra való alkalmasságuk. Az első ok az objektív t ény, míg a második sajnos erőteljesen szubjektív, mely elkerülhető, vagy legalábbis nagymértékben mérsékelhető lett volna, ha a hatalomra került koalíciós kormány okosabban, meggondoltabban kezelte volna a honvédelem, a fegyveres erők kérdését. Tehette vol na ezt annál is inkább, mert ha valami, akkor a Magyar Köztársaság honvédelme, katonai biztonsága nem párt, pártok vagy pártkoalíciók ügye, hanem össznemzeti kérdés. S ebből a szempontból rendkívül káros hatásnak értékelhető, hogy a Honvédelmi Minisztérium katonai és a honvédség vezető parancsnoki állománya igyekszik alaposan túlértékelni az ország katonai fenyegetettségét, messze a reális veszélyeztetettség fölé, hiszen ezzel kitűnően igazolni tudják saját maguk nélkülözhetetlenségét. Sajnos erre alapvetőe n politikai okokból a kormányzatban is és a Parlamentben is megvan a kellő fogadókészség. És talán hadd válaszoljak Papp Andrásnak avval, hogy egyszerűen érthetetlen, hogy ilyen hosszú időszak nem volt elegendő, hogy a Parlament megtárgyalja és elfogadja a z új védelmi koncepció elméleti és gyakorlati kérdéseit, valamint egy sor elavult szabályzatot. Nem történt meg a kívánatos változás a civil társadalom irányába való nyitás területén sem. Az ország még ma is igen keveset tud hosszú évtizedek hatalmas és jó részt felesleges áldozatairól, és még ma is a költségvetés jelentős részét fenntartott, a valódi szükségletnél jóval nagyobb hadseregéről, annak ellenére, hogy sem fegyverzete, sem pedig diszlokációja, sem pedig létszámadatai nem képeznek állami, sőt szolg álati titkot sem. Tisztelt Képviselőtársaim! A korábbi, de lényegében még ma is élő katonai gondolkodásmód híven tükrözi: totális, tehát nagy kiterjedésű háborúra készül. Napjaink realitása azonban e feltételezett helyzettől alapjaiban és gyökeresen különb özik. A Magyar Köztársaság katonai veszélyeztetettsége szempontjából mindenképpen a jelenlegi jugoszláviai polgárháború tekinthető tipikusnak, vagyis meglehetősen korlátozott méretű légi vagy szárazföldi erőkkel történő, rendszerint még a központi elhatáro zást is nélkülöző földi vagy légi határsértés. Sajnálatos módon az effajta helyzet belátható jövőben talán Ausztria kivételével minden szomszédunknál kialakulhat. Az ilyen helyzetek katonai kezelésére azonban időben fel lehet készülni, hiszen ezek nem hirt elen alakulnak ki, hanem hosszú hónapok során, lásd Jugoszlávia. Magyarország elleni totális háborúra szinte kizárólag egy magyar kezdeményezés, erőszakos határrevízió vagy magyar kisebbség védelmében történő magyar katonai beavatkozás adhat okot. Hasonlók éppen magyar kezdeményezés nélkül elképzelhetetlen néhány szomszédunk szövetségbe való egyesülése a Magyarország elleni hódító, területszerző háborúra. Ezek után mit tehet egy elszegényedő ország, hogy szűkös költségvetéséből megfelelő módon finanszírozni tudja a honvédelmét? Kérem, meg kell szüntetni a honvédséget jelenleg is jellemző
