Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 3. kedd, az őszi ülésszak 2. napja - Bejelentések: Dr. Horváth József jegyző - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - MORVAY ISTVÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár:
90 miniszteri értekezletének végrehajtási munkálatai során, vagy például a Hexagonale országainak migrációt érintő egyeztetett lépéseire és információs rendjére. A kormány, illetve az illetékes szervek ezen túlmenően ope ratív intézkedési programot dolgoztak ki a ma reálisan értékelhető és számba vehető menekülthullám levezetésére. A menekülők ellátásának fedezésére részben a költségvetésben megállapított letelepedési alap áll rendelkezésünkre, részben az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága által nyújtott szerény mértékű támogatás. Az alap 1991re biztosított 800 millió forintjából augusztus végéig 570 millió forintot használtunk fel, míg az említett szervezettel ez évben 74 millió forintos hozzájárulásról született megállapodás . E keretek kialakításakor még nem volt reális veszély a jugoszláviai menekültek tömeges beáramlása, így a nemzetközi szervezetek elsősegélyként tárgyi adományaikkal mérsékelték kiadásainkat. Mivel a kormánynak nem áll rendelkezésére számottevő költségveté si tartalék, az alapból csupán az itt lévő menekülők elemi szükségleteit tudjuk biztosítani. A jövőben a nagyobb számban menekülők ellátásával kapcsolatban fölmerülő költségeket a Parlament a költségvetési törvény módosításával tudja megoldani. A menekültü gy terheinek megosztása a nemzetközi gyakorlatban a befogadó ország kisebb mértékű tehermentesítését jelenti. A már említett ENSZszervezet, akárcsak a velünk kapcsolatba lépett más nemzetközi szervezetek – például a Nemzetközi Vöröskeresztes Liga – személ yes kiküldöttje tájékozódása alapján tesz közzé segélyfelhívást. Más szóval, a legnagyobb szükség idején saját forrásaiból csak azonnali tárgyi adományokra – élelmiszerre, takaróra, ruhára, gyógyszerekre – futja, pénzre nem. Többtonnás szállítmányok érkezt ek a menekülők ellátására, ami bizonyára segít megőrizni a lakosság segítőkészségét, de a terheket nem veszi le a vállunkról. A nemzetközi összefogásnak most már a politikai konszenzus, a békés megoldás elősegítésére kell irányulnia. Csak ez gátolhatja meg a további menekülést Jugoszláviából. A másik, igen lényeges kérdés, amelyben ugyancsak közös forrásokra lesz szükség: a menekülők hazatelepítése. E kérdést a közeljövőben kívánjuk megvitatni nemzetközi szervezetekben és politikai fórumokon. A nemzetközi k özvélemény tájékoztatása érdekében, a kormányfő meghívására, meglátogatta a menekültek által benépesített déli országrészt a nyugateurópai országok diplomáciai testülete. Emellett számos csatornán juttatott el a hazai menekültügyi helyzetről szóló jelenté st a Külügyminisztérium, továbbá folyamatosan tájékoztatjuk az ENSZ Menekültügyi Főbizottságát. A válság megoldása, valamint a veszélyeztetett térségben élők biztonsága érdekében jegyzékben fordultunk a jugoszláv félhez. Emlékeztetnem kell, hogy Antall Józ sef miniszterelnök úr a mai napon is, a szabadkai találkozóján ez ügyben folytat tárgyalásokat. Nemzetközi fellépésünkben azonban óvatosságunk kétszeresen is indokolt, hiszen befogadóként, anyaországként és szomszédként egyaránt a tartós, demokratikus és b ékés megoldás jelent igazi alternatívát. Ezért is célszerű emlékeztetni arra: a megoldás kulcsa nem a menedéket nyújtó ország kezében van. Tájékoztatom a tisztelt Házat ezen túlmenően, hogy kormányunk idegenrendészeti törvénytervezetet készít elő, és azt a z év végéig a tisztelt Háznak bemutatja. E törvényben átfogóan szabályozni kívánjuk a menekültügyet, a külföldiek ki- és beutazását, itttartózkodásának feltételeit. Hasonlóan az európai gyakorlathoz, erősíteni kívánjuk e tárgykörben a védekező jelleget. A jövő év első felében pedig új állampolgársági törvényt terjesztünk elő. Meg kell jegyeznem, hogy azok az intézkedéseink, amelyek egyes határszakaszok határőrizetének megerősítésére, egyes beutazások szigorú ellenőrzésére, az illegálisan vagy szállás és me gélhetési forrás nélkül itt tartózkodók tömeges kiszállítására vonatkoznak, eredményesnek bizonyultak. Az elszállítások nagyobb távolságra költséges repülőúttal, a szomszédos országokba vasúton történnek most is. A horvátországi szervezetekkel is kapcsolat ot létesítettünk, hogy a harcok elmúltával a visszatelepítést – figyelembe véve a menekültek félelmeit – megfelelő fokozatossággal megkezdjük.