Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. október 14. hétfő, az őszi ülésszak 13. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ)
771 ELNÖK (Szabad György) : Kösz önöm. Ugyancsak rendkívüli ügyben kért felszólalásra lehetőséget Kuncze Gábor a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Napirend előtti felszólaló: Kuncze Gábor (SZDSZ) KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügy, amelyben szót kértem napirend előtt, valóban rendkívüli, ezt bizonyítja nemcsak a Házban kialakult hangulat, hanem Szabó Antonius (derültség) iménti felszólalása is. A világkiállítási vitában az ellenzék részéről – szemben mindenfajta előbbi stílusban előadott állítással – sza kmai ellenérvek hangzottak el. (Közbeszólások: Olyanok nincsenek!) ELNÖK (Szabad György) : Csendet kérek! Tessék. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) Köszönöm szépen. Ha a Magyar Nemzeti Banknak, az Állami Számvevőszéknek, a Pénzügyminisztériumnak, a Világkiállítások Nem zetközi Irodájának és magának Kupa Mihály pénzügyminiszternek a véleménye nem szakmai vélemény, akkor nem tudom, önök mit tekintenek annak… (Taps az SZDSZ és a FIDESZ padsoraiban.) Nem tudom, a Kormány miért nem ezen szakmai vélemények meghallgatása után v ette fontolóra a részvételt a világkiállításon, miért várt a főváros döntésére ez ügyben, ami egyébként ugyanezen szakmai ellenérvek alapján született meg. Végül is meg kell állapítanunk – éppen az iménti felszólalás alapján – , hogy a politikai játszma mos t kezdődik el. Most érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, hogy miután a Kormánynak sikerült visszalépnie a világkiállítás illuziójától, rá tudja fogni ezt az ellenzéki fővárosra, rá tudja fogni az ellenzékre, és a továbbiakban hivatkozhat arra, hogy Magyarorsz ágon azért nő a munkanélküliség, azért nem halad a privatizáció, mert az ellenzék megakadályozta egy illuzió végrehajtását, megakadályozta azt, hogy belehajszolják az országot ebbe a kilátástalan kalandba. Végül is nem világos számunkra egyébként a Kormány álláspontja sem. Nem világos, hogy Kádár Béla miniszter úr véleményét teszie magáévá, aki azt mondta: a főváros döntésének napja gyásznap a nemzet történelmében (közbeszólás: Így van!) … igen, köszönjük…, vagy pedig esetleg Kupa Mihály miniszter úrét, ak i azt mondta, hogy a világkiállítás illúzió, amely finanszírozhatatlan, és ezért ha a főváros nem mond nemet, akkor a Kormánynak kell nemet mondania. A kérdés: egységese az ügyben a Kormány, vagy pedig a Kormányon belüli ellentéteknek a Parlament előtti n yilvános meg nem jelenésével állunke vajon szemben? Világossá kell tenni, hogy a vita soha nem akörül forgott, hogy kerítésen belül lehete egy kiállítást rendezni, akár vállalkozói alapon is. A vita mindig akörül forgott, mit kell megépíteni annak érdeké ben – és az mennyibe kerül – , hogy az országot, ezen belül a fővárost fogadóképessé tehessük. A Kormány a költségvetésben erre a célra 30 milliárd forintot kívánt szánni. A főváros szakembereinek számításai szerint ennek az összegnek mintegy háromszorosára van szükség. Csak megjegyzem, hogy Sevillában 10 milliárd dollárt fordítottak erre a célra, ennek mintegy egytizede volt vállalkozói tőke, a többi részben a spanyol költségvetésből – ugyanis ők egy fejlődési pálya csúcsán vannak – , részben pedig az Európa i Közösség regionális fejlesztési forrásaiból állt rendelkezésre. Kádár Béla miniszter úr egy nyilatkozatában közölte, hogy az expo megvalósításához másfélkét milliárd dollárnyi infrastruktúra megépítésére van szükség. Ez nem 30 milliárd forint – sajnos. Ha viszont a 30 milliárdon felüli összegre nem jelentkeznek kellő számban a vállalkozók, akkor a fővárosnak – miután a fogadóképességhez 1520 millió ember mozgatását, elhelyezését itt
