Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. október 8. kedd, az őszi ülésszak 12. napja - Interpellációk: - FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Vörös Vince): - DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
722 FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Az valóban biztató, hogy a Kormány is rájött arra, hogy ezzel a törv énnyel probléma van. Meg szeretném jegyezni, hogy az az interpelláció, amely egy hónappal ezelőtt hangzott el, sokkal általánosabb és szélesebb körű volt. Itt kifejezetten néhány ezer vagy tízezer olyan fiatalról van szó, akik a törvény kifejezett hibája m iatt nem kapnak ma munkanélküli segélyt. Ugyanakkor fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a foglalkoztatási törvény már amúgy is elkésett, amikor ez a Parlament meghozta, és akkor is már felhívtuk a figyelmet erre a hiányosságra, és mégse sikerült a t örvénybe belevinnünk ezt a módosítást, ezt a változtatást, hogy ilyen réteg ne alakulhasson ki. Magyarul: ne legyenek olyan pályakezdők, akik ellátásban nem részesülnek. Úgyhogy én – amiatt, hogy a hiányosság már hamarabb is felfedezhető volt, a Kormány az azóta eltelt időben semmiféle módosítást nem terjesztett elő, és semmilyen módon nem igyekezett ezt a réteget is ellátásban részesíteni… és – szerintem ez már egy helyrehozhatatlan hiba. A szociális érzékenységét is figyelembe vé ve a Parlamentnek, javaslom a "nem" szavazatot, és magam is így szavazok. (Kis taps.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Futaki Géza képviselőtársunk a miniszteri választ nem fogadta el. Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 121 "igen" szavazattal 67 ellenében, 19 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta. Rózsa Edit a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, Deutsch Tamás a Fiatal Demokraták Szövetsége részéről és dr. Horváth József a Magyar Demokrata F órum részéről interpellálni kívánnak dr. Für Lajos miniszterhez mint a Kormány ifjúságpolitikai kabinetjének elnökéhez, a nemzeti gyermek- és ifjúsági alapítvány veszélyeztetettsége tárgyában. Deutsch Tamás képviselőtársamat illeti a szó. Deutsch Tamás (FI DESZ) bejelentése DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Amint azt talán önök is nagyon jól tudják, a Magyar Közlöny ez évi 106. számában, a múlt héten csütörtökön megjelent a Kormány 1048/1991. számú határozata, amelyben átmene tileg visszavonta a nemzeti gyermek- és ifjúsági alapítvány kuratóriumának a kijelölését. Gondolom, arról is értesültek önök, hogy ez után a kormányzati intézkedés után, bár már a megelőző napon is, elég botrányos helyzet alakult ki a Kormány intézkedéséve l kapcsolatban. Ezért hárman – Horváth József képviselőtársam, Rózsa Edit képviselőtársnőm és jómagam – , akik tagjai voltunk ennek a kijelölésre átmenetileg visszavont kuratóriumnak, a kialakult súlyos helyzet tisztázásának szándékával nyújtottunk be inter pellációt Für Lajos miniszter úrhoz, aki egyébként a Kormány ifjúságpolitikai kabinetjének az elnöke. Interpellációnk tárgya a nemzeti gyermek- és ifjúsági alapítvány veszélyeztetettsége volt. Az interpellációt – ugyebár – annak rendje és módja szerint, mú lt hét csütörtökön délig kellett benyújtanunk, és az interpellációnk benyújtása óta, de különösen a mai nap folyamán olyan új információk és tények jutottak a tudomásunkra, amely információk és tények nagyban alátámasztják abbéli gyanúnkat, hogy erősen fen náll a veszélye annak, hogy egyes kormánytagok és a Kormánynak mint testületnek is igen súlyosan megáll a felelőssége a nemzeti gyermek- és ifjúsági alapítvány körül kialakult botrányos helyzetben. Ebből a helyzetből adódóan mindhárman, közös elhatározásbó l, úgy döntöttünk, hogy visszavonjuk a most benyújtott interpellációnkat, és kibővített formában egy új változatot kívánunk benyújtani a Ház elnökének, és ezt az interpellációt a jövő hét folyamán szeretnénk elmondani, amely interpellációban már kérdés for májában is utalni tudunk azokra a – még egyszer mondom – nagyon súlyos új tényekre és információkra, amelyek az interpellációnk mostani változatának benyújtása után jutottak tudomásunkra.