Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 3. kedd, az őszi ülésszak 2. napja - A Magyar Köztársaság 1990. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, az Állami Számvevőszéknek a Magyar Köztársaság 1990. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről szóló országgyűlési határozati javaslat, illetve jelentés együ... - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
70 nagyságrendű adót befizetni, szinte előre, az államkassza javára. Arra vártak, hogy 1991ben növekedni fog a nyereségadó mértéke? Erre nem várhattak, hiszen akkor már tudták az 1991es vállalkozási nyereségadó mértékét, nem származott tehát előnyük a többletfizetésből. Vajon olyan gálánsak voltak, hogy a Kormány egyébként nagyon nehéz helyzetében segíteni akartak néhány, eddig nem finanszírozható feladat gyors végrehajtásában? Őszintén szólva ezt kétlem, mert én még nem találtam a magyar gazdaságban olyan vállalatot és vállalkozást, amely ilyen módon lett volna tekintettel a Kormányra. Nagyon örülnék, hogyh a az új szituációban a Kormány már ilyen partnerekre is találna a gazdálkodó szférában – , de azt hiszem, ez nem valószínű. Akkor vajon mi lehetett? Feltehetően az, hogy ebben az utolsó periódusban – és ez az egyetlen, közgazdaságilag racionális ok – olyan likviditási többlettel rendelkeztek vállalatok és vállalkozások, amely lehetővé tette számukra, hogy olyan előleghez juttassák önmagukat, amelyet aztán a sokkal szigorúbb 1991es banki finanszírozás mellett, most már az államtól visszaigényelve, permanense n megtarthatják maguknak ezt a likviditási többletet. Ez megér, Tisztelt Ház, egy misét, mert nem aprópénzről van szó! Ha majd ennek az évnek, illetve ennek az első félévnek az inflációs folyamatait, a pénzkibocsátási folyamatait elemzi bank és Kormány, na gy tisztelettel ajánlom figyelmükbe: nézzék meg ezt az effektust. Lehet, hogy ezzel az év hátralévő részében a pénzkibocsátás terén meg lehet találni azt a 10 – 15 milliárdos többletet, aminek a helye eddigi legjobb tudomásom szerint hiányzik, illetve nincs meg. Ellentétben a Kormány állításával, azt gondolom, hogy – noha a deficitfinanszírozásban az 1,4 milliárd mellett kedvező helyzet alakult ki 1990ben, nem volt rá szükség – hosszú távon nem fogadható el az az alapállás, hogy hosszú lejáratú állampapírki bocsátásokra pedig nincs szükség. Meggyőződésem szerint van, és nemcsak költségvetési szempontból, hanem a tőkepiac szempontjából és az intézményes befektetők tőkepiaci szerepének megalapozása szempontjából is. Jó lenne, ha ez ezúttal csak egy odavetett mo ndat lenne a zárszámadásról szóló törvényjavaslatban, nem pedig valamiféle megfontoláson nyugvó koncepció, mert akkor tudni kellene, hogy mi az a megfontolás, és mi az a koncepció. Azt gondolom, tisztelt Ház, több olyan következtetés levonható, amit érdeme s figyelembe venni az elkövetkező jogalkotás során. Csak "mazsoláznék" ezekben, hiszen már úgy is nagyon elment az idő. Az egyik ilyen: most már a második év bizonyítja, hogy az állami tulajdon utáni részesedés vetítési alapjául a nyereséget megtartani – g azdaságilag hibás. Azt tenni, hogy végül is azok a vállalkozások és vállalatok – állami tulajdonról van szó – járnak jól, amelyek veszteségesen vagy alacsony hatékonysággal gazdálkodnak, és nem realizálnak nyereséget, mert így a náluk működtetett állami tu lajdon után nem jut az állam osztalékhoz, azt gondolom – éppen a tavalyi nagy kiesések bizonyítják – , nem tartható. 1992re jó lenne visszatérni rá, és a lekötött eszközökhöz vagy legalábbis azok egy részéhez kombinálni az állami tulajdon utáni osztalék ve títési alapját, megállapítását. Nagyon érdekes jelenség, és a rubelexporttámogatás növekedésével ellentétes, hogy az úgynevezett exportárualapbővítő támogatásokból lényegesen kevesebbet használt fel a Kormány – minden bizonnyal a vállalkozások igényei al apján – , mint amennyire a költségvetés fedezetet nyújtott. Ez pedig arra világít rá, hogy mintha ezen az oldalon a Kormánynak lenne igaza a vállalatokkal, mármint a vállalati panaszokkal szemben, hogy az ilyen típusú kapacitások bővítéséhez nem rendelkezne k erőforrásokkal, ugyanakkor a költségvetésben rendelkezésre álló támogatásokat sem merítették ki. Ha valamivel többet tudnánk arról, hogy igazán mi volt ennek az oka, talán hasznosítható lenne, mondjuk a pályázati feltételek megváltoztatása, a †92es, ily en tartalmú előirányzatok megkomponálása, a jövő évi költségvetés megalapozása szempontjából. A költségvetés úgynevezett közösségi kiadásai között tallózva, azt gondolom, két dolgot érdemes kiemelni, tisztelt Ház. Az egyik – tudom, a kormánypártok részéről rendkívül nagy ellenérzés fogja kísérni ezt a megjegyzést, mégis, egyetlen alkalmat sem mulaszthatunk el, hogy erre fölhívjuk a figyelmet – : válsággal küzdő gazdaságban, az egyensúlyi viszonyok romlása, recesszió árán történő
