Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. október 7. hétfő, az őszi ülésszak 11. napja - Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló 1990. évi LXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - A társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövidtávú feladatokról szóló jelentés az országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KIS GYULA, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:
672 orvostudományban még a plusz is "bonum et laudabile" – , azonban egymásnak ellentmondó elemeket nem tartottunk megvalósíthatónak. Ugyancsak sokat foglalkoztunk Fekete Gyula képviselőtársunk i ndítványaival, aki ezt az egész rendszert megpróbálta a talpánál indítani, tehát a családbiztosításnál, illetve a gyerekkori, a gyerekekről való gondoskodást is valami módon megpróbálta bevonni a társadalombiztosítás rendszerébe. Mélységesen egyetértve ind ítékaival és tudomásul véve, hogy erre szükség van, mégis úgy kellett a bizottságnak dönteni, hogy a társadalombiztosításból, tehát amit a befizetésekből, a polgárok e célra tett befizetéseiből kifizetünk nyugdíjra és egészségügyre, ebből az összegből nem telik mára harmadik vagy a negyedik biztosítási ágra – az ő megfogalmazásában – , éppen ezért ezt mindenképpen a közteherviselés egy másik formájából, a költségvetésből kell megoldani. Hiszen végül is az is a közteherviselésnek egy olyan formája, amit majd a mindenkori Kormány kezel, és ha ezeket a juttatásokat törvények írják elő, akkor nem teheti meg, hogy a költségvetés megfeledkezik róluk. A másik két rész, a nyugdíj- és az egészségbiztosítás változó, azt tehát inkább rá lehet bízni a társadalomra, a maj dan felállítandó társadalombiztosítási önkormányzatokra. Ezért tartottunk ki az úgynevezett profiltisztításnál, tehát annál, hogy biztosítási összegből, járulékból csak olyan célra lehessen járadékot fizetni, amire a befizető befizette azt. A három idősíko n kívül három csoportot kell megállapítanunk. Az egyik a mai nyugdíjasok, a másik a leendő nyugdíjasok csoportja, a harmadik az egészségbiztosítás területe. Nyilvánvaló, hogy az egészség- és a nyugdíjbiztosítást célszerű kettéválasztani, mert így nem érzi a társadalom azt, hogy az egyik terhére finanszírozzuk a másikat, illetve fordítva, mindenki úgy érezte, hogy az ő pénzével a másik jár jól. Ha tehát van az egészség- és egy nyugdíjbiztosítás, akkor a nyugdíjbiztosításon belül is a mai nyugdíjasokat úgy ke ll kezelni, mint egy érvényes szerződés kedvezményezettjeit; az ő járadékuk már megdolgozott és befizetett összegeken alapszik, ezért kötelességünk ezt tovább folyósítani, mégpedig oly módon, hogy az értékvesztést kompenzálni tudjuk. Tehát a mindenkori net tó bérkiáramlásnak megfelelő módon kell a mai nyugdíjakat emelni. Azért a nettó bérkiáramlás alapján, mert ez azt jelenti, hogy a társadalom két része, az aktívak meg a passzívak együtt sírnak, együtt nevetnek, egyforma terheket viselnek, nem differenciálu nkaz egyik réteg javára és a másik kárára. Az új nyugdíjasoknál, tehát akik ezután lépnek be, meg kell hirdetni azt, hogy mi lesz a várható nyugdíjrendszer. De nyilván, hogy az ezredforduló előtt ennek bevezetésére nem kerülhet sor, mert tíz év legalább ke ll, hogy most már arra felkészüljenek, illetve hogy az a nyugdíjrendszer ki tudjon épülni. Ugyanis ez egy háromelemes nyugdíjrendszer lenne, amiben egy nemzeti alapnyugdíj járna mindenkinek, mégpedig a nyugdíjminimum szintjére kiegészítve, ha a járulékokbó l ezt nem tudta biztosítani, nem volt elég a jövedelme. Ezt a kiegészítést szintén a költségvetésnek kellene állni, hiszen a nyugdíjbiztosítás erre nem rendelkezik elegendő forrással. A másik elem a munkanyugdíj, az az egész élet keresetéből számított, biz tosításmatematikai alapon számított tulajdonképpeni kamat – tulajdonképpen visszakapja azt, amit ő, mint egy bankba, befizetett. Ebből eredően ez lineáris befizetésekkel, illetve ezzel arányos kifizetésekkel jár. Ahhoz, hogy ez finanszírozható legyen, azér t egy lépést meg kell tennünk: maximálni kell a kifizethető nyugdíjakat: ehhez viszont maximálni kell az elvonható járulékot. Hogy ez mennyi legyen, hol legyen ez a maximum, az átlagkereset hányszorosánál, ezen lehet vitatkozni, mert a határmeghúzás a harm adik elem súlyát határozza meg. A harmadik elem ugyanis az önkéntes nyugdíjbiztosítás, tehát akinek a nemzeti nyugdíj és a munkanyugdíj becslése szerint nem lesz elegendő, vagy módja van plusz fizetni járulékot, önként tehesse meg. Ha tehá t most a kötelező biztosításban magas a plafon, akkor kevesen kötnek kiegészítő biztosítást, ha alacsonyabb, többen. Ennek az eldöntése – a fogalmazásunk szerint – a mindenkori gazdasági helyzetnek és az életszínvonal alakulásának függvénye, de először vis zonylag magasan, ötszörös értékben, majd fokozatosan csökkenthetően kellene megállapítani.
