Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 17. kedd, az őszi ülésszak 6. napja - Bejelentések: - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - ANDRÁSFALVY BERTALAN, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
317 már némi javulást mutatott az eddigiekhez képest általános nehézségeink ellenére is, bár igazi választékot csupán j övőre ígérhetünk, tudomásul véve, hogy a rendszerváltással szemben ezen a téren is jogosak az elvárások. Az 1992. évi költségvetés előkészítő munkálatai során tárcánk azt szeretné elérni, hogy legalább a dologi kiadások s a bérek automatizmusa igazodjék az infláció mértékéhez. Valószínűleg nem fog teljesen sikerülni, mert a költségvetési javaslat fontosnak tartja az ország hitelképességének megőrzését, az infláció megfékezését, s a jövedelemtermelő képesség mérsékelt növekedését. Tehát az eddig is csodálato san kitartó iskoláktól még egy kis helytállást kérek, és bízvást merem mondani, hogy a legnehezebb időszak felén már közös erővel túljutottunk. A felsőoktatásban is súlyos az örökségünk. Rendkívül alacsony a hallgatói létszám – európai viszonylatban – , sok széttagolt kis intézményből áll a felsőoktatási rendszer, a tudományos kutatásnak, az egyetem elvégzése utáni továbbképzésnek s a tudományos minősítésnek jelentős részét elszakították a felsőoktatás intézményeitől. Az épületek és felszerelések többsége fe lújításra szorul. Többévtizedes elmaradásunk van. Mindezen hátrányok csökkentése érdekében a magyar Kormány 66 millió dolláros, igen előnyös kölcsönt vett már fel. †91 júniusában a Világbank néhány munkatársa valóban megvizsgálta a Pénzügyminisztériumban a z oktatásra fordított költségvetési kiadásokat. Ezt követően megkeresték minisztériumunkat is, hogy kiegészítsék a számszaki adatokat szerzett tapsztalataikkal. Zárójelben megjegyzem, hogy információm szerint a Pénzügyminisztérium a Világbanknak nem tett o lyan javaslatot, hogy az oktatás és különösen az óvodák kiadását csökkenteni kell. A megbeszéléseken a Művelődési és Közoktatási Minisztérium képviselői "az oktatás egyes területeire fordított magas költségvetési támogatás" észrevételre utalva rámutattak a lényegesen eltérő keleteurópai társadalmi háttérre, a munkaerő értékének nem megfelelő torz bérarányokra és bérviszonyokra, a nők magas részvételi arányára a társadalmi munkamegosztásban. Itt arra szeretnék utalni, hogy ez a nemzetközi vizsgáló bizottság nem tesz javaslatot, ez tényeket állapít meg és természetesen abból indul ki, amit ő NyugatEurópában tapasztal. Ott egészen más helyzet van, ami nem alkalmazható miránk, éppen ezért kell kiegészíteni vizsgálataikat a mi tapasztalatainkkal és észrevételei nkkel. A Világbanknak közvetlen beleszólása a magyar költségvetésbe nincsen, még kevésbé a tárcánk költségvetésébe. Ami a privatizációt illeti: a magániskolák vagy az egyházi iskolák az összes iskolák egy százalékát érintik, tehát az esélyegyenlőséget mind ebben nem látom veszélyeztetettnek. Kiemeltük, hogy az óvodai és a napközi otthonos ellátás költségvetési támogatásának megszüntetése vagy csökkentése a bérstruktúra teljes átalakítása esetén is csak fokozatosan valósulhatna meg. Tehát nem csökken az állam felelősségvállalása, kötelezettsége. Megállapításaikat és javaslataikat most összegezik, és a közeljövőben fogják csak átnyújtani. Reméljük, hogy megfogalmazásaikban figyelembe fogják venni a Művelődési és Közoktatási Minisztérium érveit is. Az utóbbi het ekben sikerült néhány részeredményt elérni. 575 millió forintot kapott tárcánk a tartalékalapból legégetőbb gondjaink megoldására. 50 millió forintot sikerült átcsoportosítani az orosztanárok átképzésére és 34 millió forintot az intenzív továbbképzésben †8 9ben kiemelkedő eredményt elért pedagógusok fizetésének kiegészítésére. Örömünkre szolgált, hogy a Kormány legutóbbi ülésén ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az OTSH által előterjesztett tornateremépítési programot, amely 56 év alatt közel 3 0 milliárd forint értékben mintegy 640 tornaterem építését irányozza elő. Összefoglalva: a dr. Mózes Mihály képviselőtársam által felvetett valamennyi kérdés jól ismert előttünk, minden lehetséges eszközzel próbáljuk azok megoldását. A Pénzügyminisztérium és a többi tárca is több megértést mutat gondjaink iránt, mint korábban, de az ország teherbíró képessége gátat szab terveink megvalósításának.