Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. december 10. kedd, az őszi ülésszak 32. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
2195 Ugyanakkor, a Kárpótlási Hivatal illetékesei mégis egyremásra utasítják vissza szóban és írásban a hajdani bujkáló üldözöttek vagy özvegyeik jogos igényeit. Az egyik kérelmező például azt a választ kapta a hivatalnoktól: ha védett házb an volt, akkor miért tekinti magát üldözöttnek? Kérdezem miniszter urat: milyen intézkedést kíván tenni annak érdekében, hogy a Kormány rendeletének mielőbb valóban érvényt szerezzen? Köszönöm, várom válaszát. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. A kérdésre dr. Kiss Gyula munkaügyi miniszter úr válaszol. Dr. Kiss Gyula munkaügyi miniszter válasza KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! A kérdésében – számomra kicsit meglepő módon és érthetetlenül is – k everedik bizonyos vonatkozásban a jogértelmezéssel kapcsolatos problematika, a jogalkalmazói tevékenységi kör, ugyanakkor a jogalkotói tevékenység is, az ön által említett konkrét esetekre vetítve. Ha a kérdés arra irányul, hogy bizonyos konkrét esetekben az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal bizonyos konkrét kérelmeknek nem ad helyt, én azt gondolom, hogy ebben a vonatkozásban, az általános jogalkalmazói technikának megfelelően, a sérelmet szenvedett meghatározott jogorvoslati igénnyel léphet föl, nevezetesen: kereseti kérelemmel bírósághoz fordulhat, és adott esetben a bírói ítélettel az említett államigazgatási szerv határozata megváltoztatható. Én nem hiszem, hogy ez jogalkotói feladat lenne adott esetben, hogy konkrét, eseti döntésekben befolyá solja a jogalkalmazót – jelen esetben az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalt. Ez szörnyű hiba lenne, hiszen ez a bíróságok dolga. A bíróságok eseti döntéseikkel – mint utaltam rá – akár hatályon kívül helyezhetik az államigazgatási határozatot, és jogerős ítélettel pótolhatják azt, nyilván a jogszabály szellemének megfelelően. Ami az ön által említett két konkrét esetet – nevezetesen a védett házban fogva tartott vagy védett házba menekült személyekre vonatkozó jogértelmezést – illeti, az én állásp ontom és a hivatal elnökének egyeztetett álláspontja szerint is valóban, a védett házban való "fogva tartás" is a személyes szabadság korlátozási körébe tartozik. Ebben a vonatkozásban tehát a hivatal változtat eddigi gyakorlatán, és helyt ad azoknak a kér elmeknek, amelyek a védett házban eltöltött időt kívánják figyelembe venni. Más a helyzet azonban azokkal kapcsolatban, akik bujkáltak. Éppen a bujkálás volt az ugyanis, amivel kikerülték a személyes szabadság megsértését, illetőleg korlátozását. (Zaj.) Az t ne feledjük el, hogy tulajdonképpen a jogszabályban csak akkor állnak meg a törvényi tényállási elemek, ha valóban megtörtént a személyes szabadság megsértése vagy valamilyen módon való korlátozása. Arra, hogy ezek mely esetek, az ön által említett 74/91 . számú kormányrendelet valóban kettős megoldást tartalmaz. Egyrészt taxatíve felsorol eseteket – deportáltak, internáltak, kitelepítettek stb. – , másrészt hagy egy általános pontot, egy általános szempontot: az "egyéb módon sérelmet szenvedettek". Ilyenek például a védett házban személyes szabadságukban sérelmet szenvedettek. Önmagában a bujkálás mikénti értelmezése – még egyszer hangsúlyozom – adott esetben lehet jogalkalmazói, jogszabályértelmezői kérdés. Ha ez így van, akkor a bíróság dolga annak értel mezése, hogy ezzel megvalósulte az a törvényi tényállási elem, ami a jogszabályban benne van, de ez – még egyszer hangsúlyozni szeretném – nem lehet jogalkotói feladat, tehát a jogalkotó nem vindikálhatja magának azt a jogot, hogy konkrét, eseti döntésekb en a jogalkalmazót ilyen vagy olyan irányba befolyásolja. Ha a sérelmet szenvedettnek ez sérelmes, a nyitva álló jogorvoslati lehetőségek igénybevételével – adott esetben egy bírósági jogszabályértelmezéssel ez a kérdés megoldható.
