Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 10. kedd, az őszi ülésszak 4. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
205 foglalkoztatásának programja. Ez a munkanélküli fiat alok közhasznú foglalkoztatása mellett segíti az átképzésüket is. Végezetül a kezdő munkavállalók munkaerőpiaci felkészítését szolgáló program az iskolarendszerből kikerülőket segíti abban, hogy nagyobb esélylyel vegyenek részt az álláskeresésben, és ered ményesebben képviselhessék érdekeiket a munkaerőpiacon. E programokra a Foglalkoztatási Alap központi részéből az idén 300 millió forintot különítettünk el. A pályázatok kiértékelése jelenleg is folyamatban van. A képviselő úr 4. kérdésére azt tudom válasz olni, hogy a Kormány programjában is szerepel, hogy az ezredfordulóig több mint kétszeresére, ezen belül az elkövetkezendő 3 esztendőben 50 – 60%kal növeljük a felsőoktatásban részt vevő fiatalok arányát. Ez előfeltétele az Európai Közösséghez való csatlako zásunknak is. Ugyanakkor a munkanélküliséggel veszélyeztetett ifjúság szempontjából is az egyetemek, főiskolák kapuinak szélesebbre nyitását tartjuk kedvező megoldásnak. A Kormány a cselekvési programjához illeszkedve az idén 23 százalékkal emelkedik a fel sőoktatásban tanulók száma. Az 5. kérdésre: a jelenlegi szabályozás szerint a családi pótlék 16 éves korig, iskolarendszerű oktatásban való részvétel esetén 20 éves korig adható. Ennek kiterjesztését az átképző tanfolyamokban részt vevő 16 éven felüliekre a Kormány nem tervezi. Szeretném azonban felhívni a képviselő úr figyelmét arra, hogy az átképzésben részt vevő 1418 év közötti fiatalok különböző pénzügyi támogatásban jelenleg is részesülnek. Amellett, hogy az átképzés számukra ingyenes, a tanköteles ko rúak a pályakezdők munkanélküli segélyének 15%át, míg a 16 éven felüliek a segély 110%át, közel 6000 forintot kapnak keresetpótló juttatásként. A 6. kérdésre azt tudom válaszolni, hogy a foglalkoztatási törvény alapján a pályakezdők munkanélküli segélyér e az jogosult, akinek a Munkaügyi Központ nem tud első munkaviszonyba lépéséhez megfelelő munkahelyet felajánlani. Itt meg kell mondjam, egyetértek a képviselő úr véleményével, hogy ez a szabályozás nehéz helyzetbe hozza azokat a pályakezdőket, akik korább an bármilyen rövid ideig, de munkaviszonyt tudtak létesíteni. A gondot átérezve a munkaügyi kormányzat a törvény, mármint a foglalkoztatási törvény közeljövőben tervezett módosítása során javasolni fogja az első munkaviszonyba lépés kritériumának elhagyásá t, melynek következtében a képviselő úr által említett diszkrimináció pozitíve megváltozik. Ezek elmondása után egy szubjektív megjegyzést engedjen meg. Mint munkaügyi államtitkár a szakmámban nagyon sok nehézséggel találkozom, de legjobban munkatársaimat és engem is a fiataloknak az életbe való beilleszkedési nehézsége ráz meg. Valamennyiünket, és azt hiszem a magyar Parlament valamennyi tagját nagy felelősség terheli ezért. Csak azt tudom ígérni, hogy eddig is és ezentúl is mindent megteszünk, hogy, ha má r ezt a gondot megszüntetni nem tudjuk, a lehetőségekhez mérten csökkentsük a problémát. Kérem, Képviselő Úr, fogadja el válaszomat. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm államtitkár úr válaszát. Megkérdezem interpelláló képviselőtársamat, egyetérte a vál asszal. MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Államtitkár Úr! Köszönöm a választ, ami több ponton, azt hiszem, lényegesen új elemmel ismertetett meg engem, és azt hiszem, az érdeklődő közvéleményt is az ifjúsági munkanélküliség kapcsán. Mindannyian tudjuk, hogy ez a probl éma mennyire fontos, hogy mást ne mondjak, például az én megyémben 10,4%nál tart jelenleg ma már a munkanélküliség, és a fiatalok részaránya most, a pályakezdés kapcsán nőni fog, méghozzá drasztikus módon, több tízezer fős növekedést találhatunk. Viszont jó néhány olyan probléma van, amit ez a jelenlegi rendszer nem tud igazából orvosolni. Megnézve a statisztikákat, például több mint 40 ezer embernek van 5000 forintnál